Egyhangú támogatást kapott az MSZP-től Botka László. Az ellenzéki párt elnöksége úgy döntött, támogatják a szegedi polgármester miniszterelnök-jelöltségét, de Botka teljes körű felhatalmazást kapott arra is, hogy tárgyaljon a többi baloldali párttal a jelöltállításról és a tartalmi kérdésekről. A szocialista vezérkar annak tudatában döntött, hogy Botka a zárt ajtók mögött bejelentette, az előválasztás kérdésében „nem puhult”.
A Népszava információi szerint:
Csütörtökön nyilvánosságra hozza miniszterelnök-jelölti programját Botka László. Szeged szocialista polgármestere hisz abban, hogy ez a 2018-as győzelem programja. A politikus, akinek kormányfő-jelöltsége mellé egyhangúlag felsorakozott a szocialista vezérkar, a Népszavának azt is világossá tette: nem túlélni akar, hanem nyerni 2018-ban. Ezért nem akar amerikai típusú előválasztást, mert azt nagyon könnyen meghekkelheti a Fidesz – magyarázta, hozzátéve, ezt tegnap az MSZP elnökségének is elmondta, a testület pedig ennek tudatában támogatta, hogy legyen a jelöltjük. Másfajta előválasztást ugyanakkor szeretne és támogatna is Botka, aki a szegedi modellt ajánlja a lehetséges partnereknek.
A városban, amelyet 2002 óta irányít a szocialisták és szövetségeseik profi módon mérik a jelöltek népszerűségét. Ahol verseny van, ott megnézik, ki vonz több szavazót, például megszondázzák erről a civileket, a potenciális jelöltek lakossági fórumokon bizonyíthatják, mennyire fogadják el őket saját körzetükben. A szocialisták frissen megnevezett kormányfő-jelöltje ilyen versenyt akar. Véleménye szerint a demokratikus ellenzéknek ma erőt kell mutatni, nem azt, hogy még a jelölt kiválasztás kérdésében sem tud egységet mutatni. Ha győzni akarnak, egy millió új szavazóra van szükségük, akiket veszekedő pártok nem képesek a maguk oldalára állítani. Ami a miniszterelnök-jelöltséget illeti, Botka erről saját bevallása szerint a tárgyalóasztalnál szeretné meggyőzni a partnerek. „A demokratikus pártok megértették, hogy újra kell gombolni a kabátot. Türelmes vagyok, és mindenkivel tárgyalni szeretnék” – fogalmazott lapunknak Botka, aki Molnár Gyula pártelnök lapunknak adott múlt szombati interjújára utalva kérte, írjuk meg: „Botka nem puhult”.
Az MSZP mellett az ország legnagyobb ellenzéki ifjúsági szervezete a Societas – Baloldali Ifjúsági Mozgalom is bejelentette, támogatják Botka Lászlót.
+ There are no comments
Add yours