„Vona, takarodj!” – saját pártja ellen tüntet a Jobbik

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

A Jobbik jelenlegi politikája és Vona Gábor pártelnök ellen tüntettek több tucatnyian szombat este Debrecenben.
A demonstrálók – valamennyien a Jobbikból korábban kizárt, vagy kilépett párttagok, egykori alapszervezeti vezetők – a Nagytemplom előtti Kossuth szobortól transzparensekkel vonulat a Jobbik helyi irodájához. A menet élén egy nagyméretű plakátfotón Vona Gábor és Heller Ágnes volt látható, ahogy kéz a kézben haladnak együtt, egy másik transzparens pedig azt üzente:
„Vona, elárultátok a nemzeti radikalizmust”..
Ulics Erika, a Jobbik korábbi hajdú-bihari országgyűlési képviselő-jelöltje a tüntetésen élesen bírálta Vona Gábort és a párt jelenlegi vezetését. Szavai szerint
„a Jobbik – ellentétben alapító nyilatkozatával – felhagyott korábbi politikai irányvonalával, letért az eredetileg felvázolt útról. A Jobbik elnöke és más vezetői, képviselői magatartása azt a látszatot keltik, mintha egy egész szervezet szándéka alapján fordultak volna olyan irányba, ami a kormányzás mindenáron való megszerzését tűzte ki célul”.
A szónok szerint „sem a Jobbik tagsága, sem a választók nem erre hatalmazták fel a Jobbik vezetését, nem azért kaptak bizalmat, hogy azzal visszaéljenek, s hogy minden korábbi elvet feladva Fidesz-arcúvá formálják a szervezetet”, majd lemondásra szólította fel Ulics Erika a Jobbik vezetőit.
„Vona, takarodj!”
– hangzott el többször is a demonstráció idején, majd a tüntetés végén több helyi alapszervezet zászlajából kivágták a Jobbik jelvényét, majd a lyukas zászlókat lobogtatva megtaposták azokat.  

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours