A BalraMagyar összeállította az 5 legdurvább fideszes bűnöző listáját, alig hallunk arról bizonyos médiumokban, hogy milyen bűncselekményeket követtek el fideszes politikusok.
Az is tény, hogy sok durva esetben még nyomozás sem indul, pedig BTK-ért kiált a történet. Azonban vannak esetek, ahol a bíróság már ki is mondta, bűncselekményt követtek el a kormánypárt politikusai.
Azok a bizonyos médiumok hallgatása azért is érdekes, mert MSZP-s politikusok koholt vádas eljárásai esetén, csak akkor ilyen hallgatagok, amikor a bíróságon rendre felmentik őket. Például, ebben, meg ebben, meg ebben, meg ebben, meg ebben, meg ebben az esetben is megdőlt a vád a szoci politikusok ellen.
Na de törődjünk a valódi bűnözőkkel és nézzük a Fidesz legdurvább bűnözőinek listáját:
5.) Egy magánokirat hamisító fővárosi alpolgármester
Bitvai Nándor, a XV. kerület volt alpolgármestere elkövette a magánokirat-hamisítás vétségét-írja a HVG Azt nem sikerült bizonyítani, hogy Bitvai hamisította volna az aláírásokat, azt viszont igen, hogy tudhatott a hamisításról, így visszaélt az okiratokkal. Az ügyészség szerint súlyosbító tényező, hogy ezt folytatólagosan követte el éveken keresztül. Bitvai mai napig képviselő a Fidesz színeiben.
4.) Sikkasztásban bűnsegéd a pécsi képviselőnő
Fodor Ibolyáról az RTL Klub derítette ki, hogy korábban jogerősen elítélték sikkasztásért bűnsegédként, azt pedig a hvg.hu írta meg először, hogy a képviselő asszony egy hozzá kritikusan viszonyuló Facebook-felhasználót fenyegetett meg. A pécsi MSZP méltatlansági eljárást kezdeményezett a politikusnővel szemben, de a Fideszes többségű testület szerint nem az a tisztségre.
3.) A nőverő polgármester
Balogh József polgármester úr ellen még 2013-ban kezdett nyomozni az ügyészség, azután, hogy a kórház jelezte a rendőrségnek: a politikus élettársa súlyos sérülésekkel került hozzájuk ellátásra. A vádirat szerint a fideszes politikus rátámadt az asszonyra, ittas állapotban, ököllel ütlegelte őt, végül a terasz fakorlátjához csapta a fejét. Orrcsonttörés, többszörös járomcsonttörés és sérülésekkel került kórházba. A nőverő polgármester azt estről azt nyilatkozta, hogy élettársa a család vak komondorán esett át, így sérült meg. Később meggondolta magát, és beismerő vallomást tett. A bíróság pedig szépen elítélte, ahonnan a 24.hu szerint nevetve távozott.
2.) A Keletiben hamis pénzzel csencselő ifi Fideszes
A legújabb büszkeség a csapatban Veres Áron, aki első fokon 1 év 6 hónap börtönt kapott. 2015 februárjában bukott le, miután a Keleti pályaudvarnál megpróbált beváltani egy hamis százeuróst. A pénzváltó észlelte, hogy a bankjegy hamis, és bár Veress Áron el akart menekülni, a rendőrök elfogták. Ruházatának átvizsgálásakor további hamis bankjegyeket találtak nála, majd lakásán is volt egy kevés hamis suska.
1.) Bebetonozta áldozatát a Fideszes képviselő úr
A rendőrség őrizetbe vette, és emberölési ügyben gyanúsítottként hallgatta ki Gál Rolandot, Dunaújváros fideszes önkormányzati képviselőjét-írta a Blikk Az önkormányzati munkát szakértőre bízta a Fidesz, Gál volt 2010–14 között az önkormányzat közbiztonsági bizottságának az elnöke. A Fidesz hezitálás után úgy döntött, hogy ez már nekik is kemény, így eltávolították a képviselőjüket. Ebben az ügyben még nincs bírósági ítélet.