Nézd meg mire költötték a segélyüket a romák!


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

Az index.hu az abcug.hu nyomán a napokban beszámolt egy apró somogyi falúban élők tetteiről, főként romákéról és közmunkában élőkéről. Ők nem e tengődést és nihilt választották, hanem összefogtak, és először egy szemetes, üres telekből csináltak parkot, majd a falu szélén évtizedek óta üresen álló kápolnát újították fel.

Park felújítva

Nők és férfiak dolgoztak heteken keresztül a szabadidejükben, és annyira szerették volna, hogy újra lehessen misét tartani a templomukban, hogy 22 ezer forintot is összegyűjtöttek, csak kezdődhessen már a munka.

Ezek az emberek tavaly nyáron gondoltak egyet, és úgy döntöttek, hogy kezdenek valamit az óvodával szembeni szemetes tisztással. Nem volt ott előtte semmi, csak gaz, meg néhány fa. Szóltak a település, Öreglak polgármesterének, hogy szükségük lenne némi építő anyagra, mint cementre, téglára, sóderre. Meg is kapták, és pár hét alatt megépítettek egy közösségi teret: rendbetették a füvet, ültettek rózsákat, padokat állítottak, és egy Szűz Mária emlékhelyet.



Az óvodával szembeni kis park azonban csak az első lépés volt. A település szélén, a temető mellett hosszú évtizedek óta omladozott egy kis templom, a tettrekész romák pedig hamarosan észre is vették ezt.

Kápolna is szép lett

A parkos példából már kiderült számukra, hogy jól tudnak együtt dolgozni, ha közös a cél, a helyi plébános pedig megígérte nekik, hogy havonta tart majd egy misét, ha lesz hol. A romák ekkor gondoltak egyet, és újra megkeresték a polgármestert, most már azzal az ötlettel, hogy szívesen felújítanák a kápolnát. Össze is raktak maguk között 22 ezer forintot. Ki a segélyéből, ki a fizetéséből csípett le hozzá. A polgármester látta, hogy ez nem lesz elég az anyagokra, ezért levelet írt a Kaposvári Püspökségnek, de nemhogy pénzt, még választ sem kapott a kérésére…

Végül egy kaposvári vállalkozás utalt 150 ezer forintot, és a plébános is szerzett még ugyanennyit, és az önkormányzat is hasonló nagyságrendben biztosított építő anyagot. Idén nyáron el is kezdődhetett a munka.

A felszenteléskor alig fértek be a kápolnába: a gyerekek elől ültek, a felnőttek pedig ott állták végig a szertartást, ahol éppen helyük volt. Bár mise csak egyszer van egy hónapban, a kápolnába bármikor be lehet menni, ha valaki imádkozni akar, vagy csak egy kicsit megnyugodni. És ezt ki is használják a helyiek.

A kápolnával nem ér véget a történet: jövőre együtt szeretnék rendbehozni a ravatalozót, ki kell tiszítani a csatornáját, és újrapucolni a falakat. Ezt már a település központjában mesélik, miközben az óvoda előtt felállított Betlehemet mutatják. Egy drótkerítést húztak elé, mert tavaly kilopták a gyerekek a játékokat. A szamárnak már most is hiányzik az egyik szeme, de azon kívül minden szereplő érintetlenül áll a helyén.

 


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!





Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük