A kormány 1,6 milliárd forintot lopott el “a rászoruló gyerekek tányérjáról”


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A kormány 1,6 milliárd forintot lopott el “a rászoruló gyerekek tányérjáról”, amikor december közepén úgy döntöttek, a gyermekétkeztetésre szánt maradványt inkább “csókos önkormányzatok” támogatására, stadionépítésre költik – mondta Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: “az urizáló fideszes elit” 2014-ben “undorító hagyományt teremtett”, amikor az ünnepek előtt a maradványok szétosztásakor a gyermekétkeztetésre szánt összegből 2,6 milliárd forintot vettek vissza. 2015-ben 3,7 milliárd forintot, idén december 22-én pedig 1,6 milliárd forintot “loptak el” megint az éhező, rászoruló gyerekektől – mondta.

Szavai szerint “elloptak még” 1,1 milliárd forintot a szociális kiegészítő pótlékból, miközben – mint mondta – 2008 óta nem kaptak igazi béremelést a szociális ágazatban, valamint a Biztos kezdet gyerekházaktól 31 millió forintot, a rokkantsági ellátásokból pedig 5,7 milliárd forintot.

Bangóné Borbély Ildikó úgy fogalmazott, a magyar társadalom továbbra is az Európai Unió “szegényházához” tartozik, a kormány pedig számtalan intézkedéssel növelte a szegénységben élők számát. Példaként említette az egykulcsos adót, “a munkanélküli juttatások megnyirbálását”, a segélyek csökkentését, a hozzáférés megnehezítését, de – mint mondta – a társadalmi mobilitás felszámolásáért is minden eszközt bevetettek, az oktatási rendszert kivéreztetésével és azzal, hogy a közmunkán kívül más lehetőséget nem nyújtanak a munkaerőpiacról kiszorulóknak.



Hozzátette: ma a leggazdagabb 800 ezer ember vagyona 27-szer nagyobb, mint a legszegényebb 800 ezer magyaré. A Fidesz “elvette az országunkat” és szétosztotta a leggazdagabbak között – jegyezte meg, hozzátéve, hogy a kormány tudatos “fordított újraelosztása” következtében egyre több ember él szegénységben.

Megjegyezte: a kormány a szegénység eltüntetésére két módszert választott, egyrészt nem beszél a róla, másrészt módszertani változtatásokkal érték el, hogy papíron akár 50 százalékkal csökkentsék a rászorulók számát.

Hozzátette: a jövedelmi szegénység 2010-ben 14,1 százalék volt, ez 2015-ben már 14,4 százalék, a 65 év felettiek jövedelmi szegénysége ebben az időszakban 4,9 százalékról 6,8 százalékra nőtt, a dolgozói szegénység pedig körülbelül 50 százalékkal nőtt. A 7 év alatti gyermekek 42,2 százaléka él szegénységben, a 18 év alattiak közül pedig minden harmadik gyerek.

Ezért az MSZP kidolgozta a magyar emberek biztos megélhetésének négy pontját – közölte. Ennek első pontja, hogy mindenkinek legalább nettó 100 ezer forint legyen a minimálbére, és csökkentsék a munkaadókat terhelő járadékokat, javasolják a nyugdíjszámításnál a visszatérést a régi számítási rendszerre, emellett javasolják az energiaárak és az alapvető élelmiszerek fájának csökkentését.

A politikus szerint ha 2018-ban nem történik kormányváltás, akkor tovább szegényedik majd az ország.

Bangóné Borbély Ildikó reagált Novák Katalin államtitkár és Halász János frakciószóvivő keddi szavaira, a családok támogatásáról.

2017 a családok éve lesz – mondta -, csak azt felejtették el hozzátenni, hogy 2016 után 2017 is a fideszes családok éve lesz – jelentette ki, hozzátéve, hogy “az a mérhetetlen korrupció, ami az országban zajlik (.) csak a fideszes családokat gazdagítja” – jelentette ki.

A politikust kérdezték arról is, hogy felmerült, könnyítik a külföldiek munkavállalását, erre a szocialista politikus kifejtette, a legfontosabb, hogy hazahozzák azt a 600 ezer fiatalt, aki azért hagyta el az országot, mert nem látta biztosítottnak a jövőjét.


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!





Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük