Már az egyház is tiltakozik a Fidesz ellen?


Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

Hajléktalanoknak tartanak ma karácsonyi ünnepséget a józsefvárosi Szent József-plébániatemplomban – közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye az MTI-vel.

Ez egyfajta tiltakozás lehet a Józsefvárosi Fideszes polgármester ellen, legalábbis nehéz máshogy értelmezni a dolgot, ugyanis Kocsis Máté nem igazán szívleli a hajléktalanokat. Józsefvárosban ugyanis megpróbálták rendeleti erővel tiltani az életvitelszerű utcán élést. Értjük ugye? Nem a hajléktalanságot akarjuk megoldani hanem karhatalommal tiltani, mintha választás kérdése lenne.

Még 2011-ben ötvenezer forintos büntetést is kaphatott volna egy hajléktalan a VIII. kerületben, aki egy kövön üldögélt, de enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy beismerte tettét. Kocsis Máté polgármester szerint senki sem várhatja el, hogy ne tartsák be a jogszabályokat. Egyre keményebb a hajléktalanokkal szembeni fellépés a kerületben.



“Több társával együtt a kövön üldögélt” – olvasható a nyolcadik kerületi önkormányzat egyik szeptemberi határozatában, mely szerint egy hajléktalan személy közterület életvitelszerű lakhatás céljára való használatáért figyelmeztetésben részesült. A határozat először a 8ker blogon volt olvasható.

Az elmebeteg és embertelen rendeletet később az alkotmánybíróság megsemmisítette azonban a VIII. kerületben a civilek a mai napig is plakátokkal figyelmeztetik a rend őreit, hogy nem járhatnak el csak úgy a hajléktalanokkal szemben.

Ha törvényileg nem is lehet, hát ideológiai síkra száll az ügy. Talán emlékezetes, az a TV2 riport amelyben a hajléktalanokat gyalázza a ideológiailag “független” csatonra:

Még ha nem is egyértelmű tiltakozás, kivételesen le a kalappal az egyháznak!









Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

Nem jutnak el Önhöz a legfrissebb ellenzéki hírek?

Nem véletlen.

A kormánypropagandának az a célja, hogy minél kevesebbekhez szóljon az ellenzék. Töltse le mobiltelefonjára ingyenes hírküldő szolgáltatásunkat, hogy közvetlenül kapcsolatban maradhassunk.

Ide kattintva letöltheti!


Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson erre a képre. A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az “Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy “ellenzéki vagyok” és küldje el nekünk.

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük