Sűrű elnézést kellet kérnie a „Fidesz-média” egyik legújabb divíziójának a Pannon Lapoknak, ráadásul pont magától Orbán Viktor. Nagyon ciki, ha egy lakájmédiában trollkodják meg az Orbán Viktorral készített nagy karácsonyi interjújukat. Egészen pontosan épp a Fejér Megyei Hírlap adott elvileg olyanokat a Orbán szájába, amiket ő szerinte nem is mondott. A Pannon Lapok 2016-ban került, ahhoz a Médiaworks-höz, amelyik botrányos körülmények között bedöntötte a Népszabadságot, majd a felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc tulajdonába vándorolt a lapcsoport. Az „interjú hamisításban” külön poén, hogy ez pont a Fejér Megyei Hírlapban történt, Felcsút Fejér Megyében található.

via: index.hu
A 444 még négy trollkodást is felsorolt a lap nyomatott kiadását bemutatva: Az egyik szerint Orbán azt magyarázza, hogy „Magyarország azért stabil ország a forrongó nyugati világban, mert mi kikértük az emberek véleményét, bár nem érdekelt minket.” A másik, szerint végül azt kívánja Orbán, hogy „minél többen találjanak vissza a karácsony pogány értelméhez„. A harmadik szerint „a korrupciós vád mint politikai lejárató eszköz teljes mértékben megszokottá vált. Mi is használjuk.” Illetve van egy olyan eltérés, hogy a megyei lapban Orbán szerint „a kórházi hullák száma is emelkedik„, nem csak az ápolónők bére. Ilyet tényleg nem valószínű, hogy Orbán szóba akarna hozni. Rögtön elindultak a találgatások a kommentelők között, hogy hogy fordulhat ilyen elő. Egyesek a médiamunkások lázadását látja a dolog mögött. A legvadabb elképzelések elmentek odáig, hogy Mészáros Lőrinc így akart üzenni Orbánnak, és egy újabb „Simicska-Orbán” háború kezdődik ezúttal Mészáros Lőrinccel. Ez az eset azért világosan jelezi, hogy a Fidesz rendszerével sokan elégedetlenek, s azért van bőven rés rajta.
+ There are no comments
Add yours