Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Az MSZP beleállt a karácsonyozásba! A szocialisták az idei karácsony alkalmával talán a legszervezettebb karácsonyi segítőakciót vitték véghez az országban és úgy tűnik nem is eredménytelenül. A Szocialisták összes politikusa egy emberként vett részt a karitatív akcióban amivel több ezer családnak varázsoltak emberhez méltó és szép karácsonyt. Na de lássuk a részleteket.

2016-ra Magyarország egy rohamtempóban szegényedő, lecsúszó ország lett. A kormány megkergült Robin Hood-ként a gazdagoknak adja, amit a szegények adóként befizetnek. Ennek az érzéketlen és káros politikának az eredményei nagyon jól látszanak. Ma a leggazdagabb 800 ezer ember vagyona 27-szer nagyobb, mint a legszegényebb 800 ezeré. Orbán Viktor szerint ez rendben van, sőt: így van jól.

2010 és 2016 között hárommillióról négymillióra nőtt a szegények száma. Ma Magyarországon másfélmillió ember kevesebb, mint havi 55 ezer forintból él – sokak havi rezsije több ennél. De ami ennél is megdöbbentőbb: a magyarok csaknem negyede (23,8 százaléka) éhezik: persze nem úgy, mint a legszegényebb afrikai országokban, de sokaknak nem jut megfelelő, az egészséges élethez szükséges változatos étel.

Az elmúlt több mint egy hónapban az MSZP valamennyi szervezete megmozdult a közös cél érdekében: hogy jobbá tehessük a leginkább rászorulók karácsonyát. Az akciónk az ország minden megyéjére kiterjedt, közel 150 gyűjtőponton vártuk és gyűjtöttük az adományokat.

Összegyűjtötték a gyerekek kívánságait. Végül egy 480 tételből álló lista készült: focilabdát, babát, társasjátékot, legót, kisautót, mesekönyvet, színes ceruzát, kifestőt kértek a gyerekek. Sokan pedig meleg ruhát, kabátot. Mert akármilyen döbbenetes is, ezek a játékok ma soksok magyar gyereknek a megvalósíthatatlan álmot jelentik.

A következő napokban is nagy feladat vár az aktivistáinkra: a több mint egy tonnányi adományt eljuttatják a családokhoz. A tartós élelmiszerből álló csomagokból kijön a karácsonyi vacsora, és az ajándékokat olyan gyerekek kapják meg, akik kívánsága másképp nem teljesülhetett volna.

A következő napokban is nagy feladat vár az aktivistáinkra: a több mint egy tonnányi adományt eljuttatják a családokhoz. A tartós élelmiszerből álló csomagokból kijön a karácsonyi vacsora, és az ajándékokat olyan gyerekek kapják meg, akik kívánsága másképp nem teljesülhetett volna.

Az MSZP az elkövetkező hetekben bemutatja, hogyan élnek valójában a magyar emberek a Fidesz kormányzása alatt. Ha az akció során több ezer emberhez eljutunk, akkor sikert érünk el: ők és a családtagjaik is tudni fogják, hogy ha a Fideszre és a kormányra nem is, az MSZP-re számíthatnak.

Szerintünk Magyarország kormányának az igazán fontos ügyekkel kellene foglalkoznia. A szegénység ilyen – az állandósult gyűlöletkeltés vagy a politikai ellenfelek magánélete nem tartozik ezek közé. Szerintünk egy pártnak segítenie kell és nem céltáblává tenni azokat, akik nehéz sorba kerültek. Az MSZP pedig ellenzékből több ezer embernek fog segíteni az elkövetkező hónapokban – tájékoztat az MSZP.

A képeket itt nézheti meg:


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:


Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

Nem csitul a Hadházy-Magyar csörte: Hadházy most Magyar Péter támogatóiról is szólt

A Diákhitel Központ szerződéseit érintő botrány ismét reflektorfénybe került, miután az Átlátszó nyilvánosságra hozta a 2021-es KEHI-jelentést. A jelentés több szerződést is kifogásol, melyek 15...

Mi történt?! – Orbán Viktor hivatalosan is a “gyurcsányi útra” lépett

Orbán Viktor miniszterelnök az állami rádióban adott interjújában bejelentette, hogy a kormány megduplázza a családi pótlék összegét, amely 2009 óta változatlan. A lépésre a Demokratikus...

Ökölbe szorul a kezed: Ilyen undorító dolgot már rég csináltak a Pesti Srácoknál

Kroó Zita, a Pesti Srácok műsorvezetője egy olyan megjegyzést tett, amely súlyosan meggyalázta Karsai Dániel emlékét, aki életének végén a méltósággal meghozott döntésekért küzdött. Kroó...

Magyar Péter ízzé-porrá zúzta Orbán reggeli bejelentéseit

A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter, élesen reagált közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök szokásos Kossuth Rádiós interjújára, amely a "Jó reggelt, Magyarország!" című műsorban...

Itt nézheti vissza Magyar Péter első brüsszeli felszólalását

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, felszólalt az Európai Parlamentben, ahol az európai és különösen a magyarországi élelmiszerinfláció súlyos hatásairól beszélt. Hangsúlyozta, hogy Magyarországon az...

Katasztrófa vár Orbánékra: Az utolsó reményük épp most foszlik szerte-szét

Magyarország kormánya évek óta azzal próbálja ellensúlyozni az egyre súlyosbodó munkaerőhiányt, hogy tömegesen toboroz vendégmunkásokat távoli országokból, mint a Fülöp-szigetek, Indonézia, Mongólia vagy Kirgizisztán. Az...

Hadházy megint előszedte Magyar Pétert: Na ez probléma!

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő egy interjúban ismét elővette azokat a szerződéseket, amelyeket a Diákhitel Központ még Magyar Péter vezetése alatt kötött. A politikus...

Orbán majd beledöglik a kormányzásba: Már látható jelei vannak

Megfeszülnek, küszködnek, erölködnek és lassan lassan beledöglenek. Így jelemezhetnénk Orbán Viktor országlását és kormányzását. Gyakorlatilag minden érv megbukott amellett, hogy a Fidesz képes kormányozni. Persze...