Botrány! Újabb zöld területet építenének be Budapesten. Nem is akár hol! A lakók már tiltakoznak!

Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A Fővárosi Közgyűlés által jóváhagyott elképzelés szerint a Hármashatár hegy egyik természetvédelmi területére építenék meg a 2024-es budapesti olimpia egyik versenyhelyszínét, a hegyikerékpár pályát.
A beruházásról senki sem tud sokat, nem szóltak még a kerületi önkormányzatnak és a lakóknak sem.  Az oltalom alatt álló terület miatt a természetvédők is aggályosnak tartják ezt az újabb zöldterületen történő építkezést.

Tábla figyelmeztet, hogy a hidegkúti reptér és a Hármashatár-hegy által határolt terület természetvédelmi oltalom alatt áll. A kormány mégis a beépítését tervezi – a 2024-es budapesti olimpiai pályázat módosítása szerint ezen a területen lennének a hegyikerékpár versenyek. Több másik versenyhelyszín módosítása mellett, erről is a Fővárosi Közgyűlés döntött legutóbbi ülésén.- írja a HírTV.hu

„Ennek így kell maradnia, nem beépíteni, nem lebetonozni meg ilyesmi, itt szellőzik a Mártírok útja, Budapest, itt van egy úgynevezett szélcsatorna, úgyhogy itt nagy ellenállás lesz, az 100 százalék”- mondja egy közelben lakó

A projektet ismertető közlemény szerint a területet kezelő Pilisi Parkerdő Zrt.-vel egyeztettek a tervekről. Ott azonban ezt tagadták.

Mindeközben az interneten elindult egy tiltakozó petíció a beépítés ellen. ” Elfogadhatatlan a tervezett károkozás, a természetvédelmi terület veszélyeztetése.”- s arra kérnek mindenkit, akinek fontos a zöld védelme, hogy tiltakozásul írják alá a kezdeményezésüket. A petíció ITT érhető el.

Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.

Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük