Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az elmúlt hetekben, mintha felszaporodtak volna a budapesti metrók körül a problémák, erre jó példa, hogy éppen most is áll a forgalom a 3-as vonalon. Egy szerelvény első kocsija kezdett füstölni, kiürítették a Deák téri állomást. Nincs személyi sérülés. A Nagyvárad tér és a Lehel tér között negyven pótlóbuszt indított a BKK.

A Fővárosi Katasztrófavédelem közleményt adott ki, ebben megerősítették, hogy egy szerelvény füstölt a Deák téren: “Egy metrószerelvény első kocsijánál észleltek füstölést a 3-as vonalon, a Deák Ferenc téri állomáson, amelynek kiürítését a fővárosi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt megkezdték. Az egységek az áramtalanítást követően lehatoltak a pályára, hőkamerával megkezdték a vizsgálatokat, keresik a füstölés okát. A közlekedési társaság negyven metrópótló autóbuszt biztosít a forgalomkorlátozás idejére” – írták.

Az index úgy értesült, hogy nem történt személyi sérülés, az alagútban pedig nem maradt jármű.

Közben az MSZP péntek délutánra tüntetést szervez a 3-as metró felújításáért, az ellenzéki párt szerint a metró nem játék. Ehhez képest a ma fideszes vezetők folyamatosan egymásra mutogatnak, vitatkoznak, miközben a metró folyamatosan füstöl vagy nem jár.

Ezért kéri Facebookon az MSZP mindenkit, aki szeretne biztonságban utazni, hogy most pénteken a Nyugati téri aluljáróhoz jöjjön 15 órára.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: