Szanyi Tibor nyílt levele Judit Sargentini EP-képviselőnek több mint zseniális! – Orbán kitér a hitéből amint meglátja


Szanyi Tibor MSZP alelnök
Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

Szanyi Tibor nyílt levele Judit Sargentini EP-képviselőnek a CÖF nyílt levelére reagálva

Kedves Kollégám! Kedves Judith!
Úgy hallom, a minap furcsa levelet kaptál Magyarországról, a ’CÖF’ nevű úgynevezett civil szervezet valamilyen vezetőjének aláírásával, amelyben visszataszító módon támadják személyedet, hitelességedet, európai parlamenti munkádat annak kapcsán, hogy javasoltad a magyarországi helyzet további megvitatását a következő, januári plenáris ülésünkön. Kérlek tekintsd alábbi – nyílt levélként is közzétett – szavaimat egyrészt napirendi javaslatod támogatásának a magyar szocialista képviselők részéről, másrészt fogadd azt a magyar társadalom túlnyomó többségét jelentő demokraták, a valódi hazafiak irántad való szolidaritását és köszönetét jelző egyfajta virtuális ölelésként.

Való igaz, az országban a politikai helyzet a jelentésed tavaly szeptemberi elfogadása óta is csak tovább romlik, amint azt az Orbán-rezsim ellen tiltakozva a még megmaradt jogos eszközeikkel élni próbáló országgyűlési és EP- képviselők, valamint sok ezer tüntető elleni megfélemlítés és rendőri erőszak is jelezte.

A sajátos magyar politikai viszonyok jó ismerőjeként bizonyára nem ismeretlen számodra az a tény, hogy a CÖF-nek vajmi kevés köze van a független civil szervezetekhez, vagy a valóban állampolgári kezdeményezésekhez, s tagjai végképp nem tekinthetők hazafiaknak, hiszen szinte tobzódnak a gyűlöletkeltésben és a szabad, demokratikus társadalom maradványainak lerombolásában. Ezt az Orbán kedvenc ölebeiből álló brigádot eleve a Fidesz Göbbels-i propaganda-céljainak kiszolgálására hozták létre, bőséges anyagi támogatást élvez állami cégek ’adományai’ révén, vezetősége pedig különféle fasiszta indíttatású figurák és/vagy egykori bűneiket korunk Saulusaiként kompenzálni igyekvő régi (látszat)kommunisták sajátos elegyeként jelenik meg.



Szinte korlátlan állami forrásokra támaszkodva persze teljesítik is feladatukat, elsősorban azzal, hogy időnként utcára vezényelnek néhány tízezer Orbán-rajongót, hogy Kim Dzsong Un legjobb formáját megszégyenítő szervezett eksztázisban éltessék és istenítsék eszményképüket (ami persze igen messze áll a magyar társadalom nemhogy egészének, de akár többségének képviseletétől is). Vagy éppen, mint a most hozzád, egy kollégánkhoz címzett nyílt levélben is, támadást intéznek mindenki ellen, aki kockázatot jelenthet Orbán korlátlan hatalmára nézve, vagy aki nyilvánosan, nemzetközi szinten is rámutat arra veszélyre, amit ez a mini-diktátor megjelenít az EU-n belül.

A CÖF szokásos, az ártatlant vádló, a gyengét támadó gyáva módszerét alkalmazza és úgy tesz, mintha nem tudná, hogy a nevedet viselő kitűnő, leleplező jelentés elnyerte az EP túlnyomó többségének támogatását (beleértve a mi öt magyar szavazatunkat is), ezzel is aláhúzva a te politikai hiteledet és személyes érdemedet. A CÖF inkább a jelentéstevőt igyekszik ördögi színben feltüntetni: azt a képviselőt, akiről tudott, hogy rövidesen befejezi európai parlamenti munkáját, s így nem lesz majd lehetősége, vagy éppen szándéka reagálni gusztustalan megjegyzéseikre. Ezért, kedves Judith, inkább arra bíztatnálak, hogy ezt az undorító közjátékot tekintsd Orbán növekvő hatalomvesztési félelme újabb megnyilvánulásának, most, hogy szembesülni kényszerül a tömeges politikai tiltakozással, amit a magunk részéről eltökélten folytatunk.

Engedd meg, kedves Kolléga, hogy ezzel a derülátó felütéssel kívánjak nagyon sikeres és boldog új évet, s egyúttal biztosítsalak, hogy bárhová vezérel is demokratikus elkötelezettséged, bármilyen politikai tevékenységbe is fogsz a jövőben, mindig számíthatsz szolidaritásunkra és nagyrabecsülésünkre.

Dr. Szanyi Tibor

az MSZP alelnöke és
EP-képviselő


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövesse facebook oldalunkat, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!


Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük