A szocialista Tóth Bertalan úgy megküldte Orbán egyik fő emberét, hogy csak pislognak mint hal a szatyorban a Fidesznél


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

Az MSZP-Párbeszéd szerint a miniszterjelöltek úgy tesznek, mintha az elmúlt nyolc évben nem a Fidesz kormányzott volna, ezért a két ellenzéki párt szembesíteni fogja őket az elmúlt időszak “tragikus kártéteményeivel”.


 

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője, az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség vezetője az elmúlt napok miniszterjelölti meghallgatásait értékelve szerdán Budapesten sajtótájékoztatón közölte, a meghallgatásokon az MSZP-Párbeszéd szövetség a kérdéseire nem kapott válaszokat és a miniszterjelöltek úgy tettek, mintha most kerültek volna kormányra, mintha a “tragikus kártéteményeik” az oktatásban, az egészségügyben, a szociális ágazatban meg sem történtek volna.
Hozzátette: a következő napokban az MSZP-Párbeszéd írásbeli kérdésként is benyújtja az Orbán-kormánynak azokat a kérdéseket, amelyekre nem kapott választ.
A két párt képviselői sajtótájékoztatókon szembesítik a most felálló kormányt az elmúlt nyolc évvel, illetve elmondják, mit várnak az új miniszterektől – ismertette.
Tóth Bertalan az egyik legbűnösebb miniszternek nevezte Balog Zoltánt, az emberi erőforrások ügyvezető miniszterét.
Véleménye szerint valóban csak arra lehet a távozó miniszter büszke, hogy a nagypéntek munkaszüneti nap lett, hiszen az elmúlt években 30 ezren haltak meg gyógyítható betegségben, ekkor volt a legmagasabb az orvos- és nővérelvándorlás, illetve ekkor csökkent a legdrasztikusabban a betöltött háziorvosi praxisok száma.
A frakcióvezető szerint az oktatásban is tragikus a helyzet, a pedagógusok is elhagyják a pályát, tovább nőtt a funkcionális analfabéták száma és tízezer gyermeket raktak ki az oktatási rendszerből az iskolakötelezettség korhatárának csökkentésével.
Úgy összegzett: az elmúlt nyolc év az oktatásban, az egészségügyben és a szociális területen nem sikertörténet, igazságtalan társadalmi berendezkedés épült ki.
Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke azt mondta, Balog Zoltán az orbáni politika végrehajtója volt, azt a társadalomképet testesítette meg, amelyben a szegényektől elvettek, a gazdagoknak adtak és tűrték a korrupciót. Ha ennél jobb miniszterünk lesz Kásler Miklós személyében, akkor az egész magyar társadalom nyerni fog vele – fogalmazott.
Hiányolta, hogy a miniszterjelölt bizottsági meghallgatásán a többi között nem kaptak arra választ, hogyan számolja fel a tárcánál a korrupciót. Hogyan szüntetik meg a hálapénzt? Hogyan tartja itthon a nővéreket, orvosokat és szociális munkásokat? Mi a terve a családi pótlékkal, a nyugdíjminimummal kapcsolatban? – sorolta.
Korózs Lajos közölte, elvárják az új minisztertől, hogy szembeszegüljön a szülőtartás, a szociális temetés intézményével, a nyugdíjcsökkentésekkel, a gyermekneveléshez kötött nyugdíjmegállapítással. Támogassa a nyugdíjminimum emelését, a járulékplafon visszaállítását és hogy legyen Magyarországon korkedvezményes nyugdíj – szólított fel az ellenzéki politikus.
Tóth Bertalan több kérdést is kapott az MSZP tisztújításáról és pártelnöki ambícióiról. Az MSZP frakcióvezetője örömét fejezte ki, hogy több jelölt is aspirál a pártelnöki posztra. Szerint ha sok elnökjelölt van, akkor sokan gondolják úgy, hogy érdemes vezetni az MSZP-t, mert annak útja a kormányváltás felé vezet.
Elmondta, mindannyiuknak az a célja, hogy a Párbeszéddel létrehozott szövetség fennmaradjon és szélesedjen. Fontosnak nevezte azt is, hogy a szocialista párt vidéken erősödjön.
Azt is hangsúlyozta, hogy az MSZP baloldali párt, ez pedig meg is jelenik a szociális demokrácia programjában, amelyet a választók minél szélesebb körével kell ismertetni.
Kitért arra, csapatban gondolkodik, annak tagjait nem sokára bemutatja. Hozzátette: már elkezdte elnökjelölti kampányát, járja az országot, gyűjti az induláshoz szükséges 1500 aláírást.
Tóth Bertalan egyetértett Hiller István választmányi elnök azon ötletével, hogy a kongresszus előtt tartsanak egy választási konvenciót, ahol az elnökjelöltek a párttagok és a nyilvánosság előtt mutathatnák be programjukat.

Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.