Juszt László leosztott két büdös nagy pofont Kövér Lászlónak: a skizofrén “emeszempésre” mindig lehet számítani


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A csípős nyelvű újságíró durván kiosztotta a Nemzet Házmesterét:

Kövér Lászlóra, a skizofrén “emeszempésre” mindig bízvást lehet számítani. A házelnök a következőket mondta, s erről hangfelvétel tanúskodik:

“Az a jó, ha az ellenzék nem rúg labdába. (…) Az, amit mondanak a választási rendszer reformjáról nem mondom, hogy nincs benne földrajzi bűvészkedés, vagy nem volt.”

Hogy teljesen világos legyen még azoknak a fideszhívőknek is, akikben a becsületnek parányi szikrája maradt: Kövér ezzel azt ismerte el, hogy a 2014-es választásokon azért és úgy alakították át a képviselői körzethatárokat, hogy biztos legyen a győzelmük. Tették ezt kormányzati pozícióból. Ez pedig egészen egyszerűen fogalmazva: VÁLASZTÁSI CSALÁS!

És erről vitatkozni sem vagyok hajlandó. Tovább megyek: aki ezt elfogadja, ne adja ég támogatja, az nem érdemli meg, hogy szabadon lélegezzen!




Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövesse facebook oldalunkat, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!


Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük