Minden szava arany!

Lengyel László legújabb írásában szabályosan leiskolázta a teljes Orbán-kormányt:

A Fidesz felfalta saját gyermekeit. Vagy másként, Orbán Viktor eltüntette a Fidesz és kormányzása előző szereplőit. A vezetői bizalom sokadik körénél tartunk. Ha megnézzük a Fidesz kongresszusának képeit, nem az a fontos, hogy kik vannak rajtuk – senkik -, hanem hogy kik hiányoznak. Az egyetlen biztos, örök pont Orbán Viktor, a többiek fogyóeszközök.

Zombi politikusok

Az ős-Fideszből a mindenki vérével táplálkozó, pirospozsgás Orbán mellett már csak két élő-halott, zombi-politikus maradt: Kövér László és Áder János. E kettőt minden nap megalázza a tehetetlenség és a befolyásnélküliség. Valaha egyenrangú, autonóm személyiségek voltak, mára eltérő szolgálatokat teljesítő árnyak: az egyiknek az a feladata, hogy madárijesztő legyen, a másiknak az, hogy a Nagy Némát játssza. A többiek, ahogy ők is, mindannyian víg és szabad, gondolkodó és vakmerő fiúkként indultak, nagy ígéretként, hogy sárban és szarban, pénzben és hatalomban megfürdött, megromlott emberekként végezzék. Valószínűleg jobban jártak azok, akik korábban kiestek, mint Fodor Gábor és emberei, vagy Urbán László és Rockenbauer Zoltán. Nem váltak bohóccá, mint Deutsch Tamás és Kósa Lajos, vagy kiégett emberré, mint Szájer József és Németh Zsolt. És 2014 óta a leghívebb barát és a Fidesz-oligarchia megalapítója, Simicska Lajos is szitokszó. Végül, csendben kivonult Pokorni Zoltán. Velük és bennük az értékelvű, a valamiben hívő Fidesz-közösség, a maradék belső demokrácia tűnt el, igaz, Orbánnal együtt mindent megtettek az eltüntetéséért. Ezek az emberek, tegyenek bárhogy, pontosan tudják, hogy nem azért indultak neki 1988-89-ben, hogy kirabolják, vagy hagyják kirabolni az országot, hogy Nyugatról Keletre, Európából Ázsiába fordítsák, hogy mozgalmuk szabad és egyenrangú közösségét a vezér és szolgái udvarává változtassák. Kísérteties, ahogy megtalálták Rákosi Mátyásukat, s váltak Farkas Mihályává, Gerő Ernőjévé, Révai Józsefévé. Felszámolták saját mozgalmukat, eszméiket, végül maradék magukat.

De ugyanígy hiányzik ma már a felvételekről a 98-as kormány, Chikán Attila, Hámori József, Járai Zsigmond, Jeszenszky Géza, Martonyi János, Mellár Tamás, Prőhle Gergely, Stumpf István és általában az az értelmiségi és szakértői kör, akiket polgári Magyarországként emlegettek. Nincs már Tölgyessy Péter vagy Sólyom László, hogy a jogállam szabályaira figyelmeztessenek. Az Orbán-rendszer nemcsak a szociálliberális, hanem a konzervatív elitet is öreg, idejétmúlt, használhatatlan és fölösleges elitnek tekinti, akiknek tudására, tapasztalatára egyáltalán nem tart igényt. Amit a szociálliberálisok büntetésből, a konzervatívok jutalmul kapják: kívül tágasabb, ez nem a ti országotok!

És hol vannak ma már a 2010-ben megemeltek, Navracsics Tiborok, Fellegi Tamások és Gál András Leventék, az új-régi oligarchák, Spéder Zoltánok, Lantos Csabák, Csák Jánosok? Spéder Zoltán ügye után van oka félnie valamennyi régi-új és új-régi oligarchának Csányi Sándortól Hernádi Zsoltig, Andy Vajnától Habony Árpádig. Ahogy növekszik a központosított államhatalom a helyi hatalom kárára, vele növekszik a királyi uradalom az oligarcha magánbirtokok terhére. Ha nincs korlátja a politikai központi hatalomnak, miért lenne a gazdasági hatalomnak? Ez persze a higgs-i „rendszer-bizonytalansághoz” (regime uncertainty) vezet: a tulajdonos elveszti hitét, hogy tulajdonát a kormányzat, a rendszer tiszteletben tartja. Ahogy ő szerezte bennfentesen, erőszakkal a rendszer révén, most tőle vehetik és veszik el ugyancsak a rendszer eszközeivel.

Korábban feltételeztem, hogy az öregedő és gyengülő miniszterelnökre veszedelmesen fölsandít két lehetséges utódjának ármánya. Ahogy a lelassuló Sztálin halálára Berija és Malenkov várakozott türelmetlenül, úgy várakozott Orbán Viktoréra Rogán Antal és Lázár János. S ahogy egymást gyűlölve, egymásra fenekedve harcoltak, úgy látszott egyre kiszámíthatatlanabbnak a rendszer jövője. Tévedtem. Sztálin elvtárs még éppen elég éber és erős, hogy kitekerje Berija és Malenkov nyakát, hogy a hatalom és a maga közeléből eltávolítson minden lehetséges utódot. Rogán és Lázár politikai halottak. Orbán Viktor körül kizárólag némethszilárdok és kubatovgáborok, politikai névtelenek vannak. Az út, amely Kövér Lászlótól Rogán Antalon át Németh Szilárdig, Áder Jánostól Lázár Jánoson át Kubatov Gáborig visz, jól ábrázolja a rendszer és a rendszer urának természetét. A királyi uradalmon már csak két család, az Orbán és a Matolcsy családok osztoznak – a diszkrét Mészáros, Balog és más jól megválasztott neveken.

Homo kadaricus

Az Orbán-rendszer legnagyobb eredménye, hogy megszülte és fölnevelte a homo orbanicust, az orbáni embert, aki újra szüli a rendszert. Ha a Kádár-rendszer tartósságának és biztonságának záloga az 1960-as évektől fölnövekvő kádári ember, akire jobban támaszkodhatott a rendszer, mint saját intézményeire, az Orbán-rendszeré az orbáni ember, a homo orbanicus. Az orbáni intézmények, a Fidesz párt, a kormány, az erőszakszervezetek, a média, miként a szabályrendszerek vagy a politikai szereplők nem szilárdak és nem tartósak, ellenben mind a kikényszerített vagy önkéntesen követett társadalmi szokások, habitusok, viselkedésmódok, mind a tudat határain vagy azon túl bolyongó névtelen emóciók nagyon is erős falakkal, kerítésekkel épülnek. Vlagyimir Putyinnak egyszerre létezik hihetetlenül erős és jól koordinált titkosszolgálati-katonai-politikai intézményrendszere, brutálisan alkalmazott szabályrendszere, és az évszázados cári hagyományra, a homo sovieticus viselkedésmódjára építő putyini embere.

A kádári embert saját 1956-os tapasztalata és a rendszer megtorló gépezetének tanítása arra vezette, hogy nincs lázadás, nincs ellenzékieskedés, de van tárgyalás és alkudozás. A közpolitikát át kell engednie a hatalmasoknak, ugyanakkor valamennyi társadalmi és gazdasági engedményt, szabad teret ki kell használnia maga és családja számára. A homo kadaricus, akit a rendszer kisembernek nevezett, fokozatosan leszokott a félelemről: ha békén hagyod a hatalmat, a hatalom is békén hagy téged. Fokozatosan magáévá tette a rendszert, ahogy a rendszer magáévá tette őt. Hitte, akarta – ez az ő, a mi rendszerünk. A rendszer hitte és akarta – ezek az ő emberei. A nép Kádárja. Kádár népe. Nincs ideológia, nincsenek elvek, csak érdekek, hasznok és hátrányok vannak. Nincs közösségi szolidaritás és együttműködés, de van személyes családi és baráti felelősség: csak magadra és szűkebb környezetedre számíthatsz. Légy pragmatikus, gyakorlatias, amit elértél, magadnak és nem a rendszernek köszönheted. Ugyanakkor potyautasként hozzászoktatta magát, hogy minden lehetséges állami juttatást szerezzen meg: nekem, nekünk ez jár. A homo kadaricus életszínvonal-nacionalista, forint-nacionalista volt, aki úgy gondolta, hogy az a magyar, aki úgy él, fogyaszt, viselkedik, ahogy ő, országára és nemzetére annyiban volt büszke, hogy ő maga és környezete jobban élt, mint bárki a szocialista táborban. Kádár János nem vezet, hanem bölcsen nem csinál semmit. Nincs vezér, nincs kormányzó. Nem lobog a zászló, nem könnyes a himnusz, nincs Trianon, hanem van magyar szalámi, világútlevél és szabad ordítozás a kocsmában.

Homo orbanicus

Az orbáni embert saját 2006 őszi, 2007 tavaszi megrémítő tapasztalatai, az orbáni ellenzéki viselkedés, majd a 2010 utáni Orbán-kormányok rendszer- és emberromboló és építő munkája alakítja.

Orbán Viktor immár egy évtizedet fektetett be abba, hogy ne csak új és más rendszert/államot építsen, hanem az új ember kovácsa is legyen. Valljuk meg, kivételes társadalmi érzékenységre és ügyességre vall, ahogy Orbán Viktor képes volt összekapcsolni egymással a Horthy-kor tekintélyelvű intézményeinek nacionalista tradícióit a Kádár-kor embereinek szociálprotekcionista hagyományaival. Miközben elővette és leporolta – istenem: „trianonosította” – a 30-as évek intézményi és szabályozási technikáit, s Pintér Sándor néha Keresztes-Fischer Ferenc örökös belügyminiszterként ébred, ő pedig a Várban Horthy Miklósként; egy másik, 52 négyzetméteres, lakótelepi lakás beépített szekrényéből kiakasztotta a homo kadaricus apától örökölt csíkos inget, a pocak alá csüngő nadrágot és Bözsi nénit a naftalinból a sárga csekkjével.

A homo orbanicus védelemre szorul. Elveszettnek és becsapottnak érzi magát. Sérelmei vannak. Üldözik. Senki, soha nem hallgatta meg. Igazságtételre vágyik. Mindenekelőtt biztonságot akar, amit homo kadaricus szüleitől és nagyszüleitől a rendszerváltás vett el. Akkor vált minden bizonytalanná, attól fogva igazságtalan és tisztességtelen mindenki, aki fönt van. A régi, a hamis alkukat kötő, húsz éven át uralkodó elit csapott be minket. Legyen vége a piszkos alkuknak! A politikusönzésnek. Mi kisemberek tehetetlenek vagyunk velük szemben, de szerencsére megjött az újak és mások csapata. A homo orbanicus átadja a hatalomnak, ami a hatalomé. Csakhogy nem ám a régi és gyűlölt hatalmasoknak, hanem a mieinknek. Ők nem politikusok, hanem közülünk valók.

A homo orbanicus mássága, hogy nem kerüli, hanem keresi a konfliktust, nem tartózkodik az erőtől és az erőszaktól, hanem valamennyi viszonyában az erőt mérlegeli. A világ erősekre és gyengékre, életrevalókra és tehetetlenekre, hatalomhoz tartozókra és hatalom nélküliekre oszlik. Az erőseknek minden, a gyengéknek semmi se jár. A valahová, a hozzánk tartozás, a mieink bizalma minden, tudás, képesség, tapasztalat semmi, ha nem tartozol közénk. A homo orbanicus tudja, hogy az intézmények és szabályok hatalma nem számít, csak a személyes hatalom.

A Kádár-rendszerben közélet és magánélet között sövény húzódott. A homo kadaricus a családját és önmagát szerette. Az Orbán-rendszerben a közélet behatolt a magánéletbe. A homo orbanicus Orbánt szereti, és pontosan tudja, hogy kit kell gyűlölnie. A kádári kisembernek soha nem jutott eszébe, hogy összevesszen a feleségével Kádár miatt, hogy kitagadja a fiát, mert egy politikailag nem-szeretem lánynak udvarol. Az Orbán-rendszernek mára nemcsak a homo orbanicust, de ellenfeleit is sikerült megfertőznie: a politika családi és baráti szeretetek és gyűlöletek tárgya. A közösségi viselkedésben meghatározóvá vált a valós vagy hazudott származás, múlt, viselkedésmód. Kiderült, hogy Orbánnak sikerült nemcsak az érzelmek felső, már ismert és szavakba, képekbe foglalt rétegét – szeretet és gyűlölet, öröm és bánat – megszállnia, hanem a második, mélyebben fekvő, névtelen, a senkiföldjén lakozó érzelmeket is, amelyek rejtve maradtak nemcsak a nyilvánosság, de még maguk az érintettek előtt is. Micsoda barbár nyerseséggel jelennek meg dühök, jajjok, sérelmek sosem látott ismeretlenekkel szemben, és milyen hajthatatlan érzéketlenség mutatkozik kézzelfogható tények ellenében! Ha a homo kadaricus csak a saját szemének hitt, a homo orbanicus csak Orbán Viktorénak. Szüli a rendszert és a rendszer szüli őt. És aki lát, az megy.

Lengyel László


A valódi hírek csak az Ön segítségével tudnak terjedni. Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, vagy ismerősei továbbra is Habonytól fogják kapni az információkat


Tisztelettel köszönjük!
BalraMagyar
MEGOSZTÁS