Aki másnak vermet ás, mint a sánta kutyát!

A Fidesz kitalálta a stratégiát, amivel a 2018-as választásokat elrendezi. Van itt minden, Soros-terv, menekült ügy, civilek vegzálása. Tagadhatatlan azonban hogy hatalmas bajban van a Fidesz. Minden szám azt mutatja, hogy a változást akarók többségben vannak. Az emberek 60%-a ugyanis minden kutatóintézet számai alapján elkergetné a kormányt a francba.

Az is jelzi a Fidesz hanyatlását, hogy az Október 23.-i rendezvényre, úgy hogy buszokkal szállították az embereket, alig tudtak összekalapozni 4 ezer embert hallgatóságnak.

Nem marad más választása a kormánynak, mint hogy hitelteleníti a demokratikus ellenzéket és mindeközben mindent megtesz annak érdekében, hogy leértékelje a választást, elvegye az emberek kedvét a politizálástól és a politikától.

Erről szól Czeglédy Csaba ügye. A demokrata politikus előzetes letartóztatása, a parlamenti vitanap arról, még a bíróság bárminemű döntése előtt bűnösnek mondják ki (- demokrata megközelítés) csak azt a célt szolgálja, hogy az emberek csalódjanak a demokratikus oldalban és kiábránduljanak a politikából.

A teljes Czeglédy ügyről itt olvashat (katt)

Ehhez mérten mindent megtesz a Fidesz lakájmédiája. Nem riadnak vissza  ordas hazugságoktól sem, csak hogy van, hogy a fagyi visszanyal. Ez történt ebben az esetben is. Az Origo nevű valaha jobb sorsra hivatott lap kénytelen volt elismerni, hogy bizony hazudoztak a Czeglédy ügyben. Az „Újabb piszkos dolgok derültek ki Gyurcsány és Botka ügyvédjéről” című írásukban megfogalmazottakkal szemben be kellett vallaniuk, hogy nem derült ki semmiféle piszkos dolog.

Az Origó kénytelen volt helyreigazítást közölni, amit elegáns módon el is dugtak az oldalukon. Mi is elegáns módon a kultúra rovatba tennénk egy politikai rágalmakon alapuló helyreigazítást. Az igazságnak azonban olyan a természete, hogy utat tör magának. Hála a demokrata szavazóknak már majdnem 5 ezer megosztásnál jár az Origo helyreigazítása, így csaknem mindenkihez eljutott az Origo bizonyítvány.

Kitalál valamit a hatalom, megtalálja hozzá a csodafegyvert, betölti a hazugságot a csövébe, majd visszafelé sül el. Az Orbán-kormány tehát lassan jobban hasonlít a Gyalog-Kakukk és a Préri farkas párharcára, csak hogy világos legyen nem a demokrata ellenzék már a Préri farkas.

A helyreigazítást ezen a linken érheti el, itt pedig elolvashatja:

2017. augusztus 21. napján a www.origo.hu online felületünkön 09:56 perckor közzétett „Újabb piszkos dolgok derültek ki Gyurcsány és Botka ügyvédjéről” című cikkünkben valótlanul állítottuk és híreszteltük, hogy Czeglédy Csaba által vezetett Human Operator Zrt. az iskolaszövetkezeti diák tagok nevén valójában azok szüleit foglalkoztatta és azt is bebiztosította, hogy egy lebukás esetén ne őt, hanem a szövetkezeti vezetőket vegyék elő a hatóságok.

Valótlanul híreszteltük, hogy Czeglédy, aki a munkaerő-közvetítéssel foglalkozó Human Operator igazgatósági elnöke, ajánlatot tett a DiákÉsz elnökének, hogy ügyvédi letétben történjen meg az elmaradt fizetések teljesítése.

Ezzel szemben a valóság az, hogy Czeglédy Csaba, mint Human Operator Zrt. igazgatósági elnöke az MTI Országos Sajtószolgálat által 2017. július 28. napján 09:08 perckor kiadott a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉSZ) 2017. július 28. napján kelt közleménye alapján vette fel a kapcsolatot a 11 fő károsultat képviselő Fiák és Társai Ügyvédi Irodával, a DiákÉSZ elnökének semmilyen ajánlatot nem tett

Valótlanul állítottuk és híreszteltük, hogy több millió forintot keres még mindig Czeglédy.

Ezzel szemben a valóság az, hogy Czeglédy Csaba nem keres több millió forintot, 2017. június 13. napján zárolták a Human Operator Zrt. számláját, ezért már a 2017 májusi fizetését sem kapta meg.

A cikkünk azon való tényt, hogy Czeglédy Csaba, mint helyi önkormányzati képviselő részére a szombathelyi önkormányzat továbbra is utalja a képviselői fizetését olyan hamis színben tüntette fel, mintha Czeglédy Csaba előzetes letartoztatásának ténye jogi akadálya lenne a képviselői fizetésének átutalásának.

Valótlanul állítottuk, hogy a károsultak száma meghaladja az ezer főt, a követelésük mértéke pedig megközelíti a százmillió forintot.

Ezzel szemben a valóság az, hogy a DiákÉSZ fentebb hivatkozott 2017. július 28. napján kelt közleménye alapján a károsultak száma nem haladja meg az ezer főt, hanem 11 fő, a követelésük mértéke pedig nem közelíti meg a százmillió forintot, hanem mindösszesen 802.822,- Ft.


A valódi hírek csak az Ön segítségével tudnak terjedni. Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, vagy ismerősei továbbra is Habonytól fogják kapni az információkat


Tisztelettel köszönjük!
BalraMagyar
MEGOSZTÁS