A Fidesz rezsibiztosát nem az eszéért szeretik, akik szeretik és nem is az eszéért fogják ellopni, ebben biztosak vagyunk.

Kispesten tartott lakossági fórumot a Fidesz. Már megszoktuk, a Fidesz lakossági fórumai vagy egy dimenzió kapu mögött egy teljesen másik világban vagy egész egyszerűen egy más értelmi síkon folynak, mert egész egyszerűen hihetetlen az, hogy nem csak a fizika szabályai, hanem az elemi logika sem működik ezeken a “szeánszokon”.

Valamilyen brutális fekete lyuk lehet az ahonnan az “okosságok jönnek” ugyanis már hihetetlen szinteket ölt a paranoia és az ostobaság.

Orbán Viktor maga a csoda, Magyarország pedig a paradicsom.

Senkinek nem kellett csalódnia: Németh Szilárd úgy mondta fel a leckét, mintha csak egy gép volna, akit este hatkor bekapcsoltak, majd nem sokkal nyolc után – amikor már levegő is alig maradt a teremben – leállítanak. Volt sorosozás, elmúltnyolcévezés, baloldalizás, és persze az, hogy 2010 után bezzeg minden sokkal jobb lett. Mivel a Fidesz „nemzetegyesítést” hajtott végre, méghozzá az alkotmányozással, ami megteremtette az ország egységét, miközben a baloldal kirabolta, szétlopta, elárulta, tönkretette, kiárusította, eladósította, megrontotta az országot. – írja összeállításában a MagyarNarancs.

ár ebből is látszik: Németh Szilárd fórumáról lehetetlen és felesleges is szokványos beszámolót írni, mert az egész olyan volt, mintha a rezsibiztos összes eddigi sajtótájékoztatóját zanzásították volna. Németh maratoni hosszúságú monológjából kiderült, hogy a világkép, amit megpróbál hirdetni, valójában végtelenül szegényes és nevetségesen leegyszerűsítő:

vannak a jók, pontosabban Orbán Viktor és a Fidesz-tábor, illetve a rosszak,

akikre bármire képesek, és persze ők minden bajnak az okozói. Ők tették tönkre az országot 1945 után, 1989 után, és ha nem lesz elég éber a tábor, nemsokára ismét lehetőséget kapnak erre.

Németh Szilárd ereje kétségkívül abban állt, hogy két órán keresztül megállás (mindössze egyszer fújta ki az orrát) nélkül csak mondta és mondta a szöveget, amelynek bőséggel voltak részei részigazságok, csúsztatások, megalapozatlan információk és városi legendák. Így például azt is megtudhatta a közönség, hogy menekültek egy része leborotválta a szőrét, hogy fiatalabbnak tűnjön. De azt is fórumozók értésére adta a rezsibiztos, hogy

aki „teleszüli a világot, azé a világ”.

false 

Fotó: narancs.hu

Hogy a Németh Szilárd-féle világkép szerint mindent, de tényleg mindent valamiféle háttérhatalom mozgat, jól demonstrálja, hogy a lakossági fórumon akármilyen történelmi korszak is került elő, a rezsibiztos mindig azzal érvelt, hogy a gonoszok már akkor is a nemzetre törtek. „Komcsi duma; elvtársak; itt még mindig komcsi a polgármester; feketeöves komcsi” – mindezen kifejezések színesítették az estét, ami azt is bebizonyította, hogy Németh Szilárd a legnagyobb hülyeséget is komoly pofával próbálja bemagyarázni. Így egészen odáig jutottunk, hogy kiderült: a Fidesz nem olyan lakásokat épít fel, ahol nincs konyha, hanem olyan házakat, amelyekben három generáció is együtt élhet. Az pedig már tényleg a sci-fi kategóriájába tartozott, amikor a Fidesz alelnöke azt ecsetelte, hogy „

a Ceaușescu-nyomás nagyobb tartást adott a magyaroknak, mint Kádár langyossága,

mert a romániai magyarok összetartóbbak lettek”.

A Németh Szilárd vezette furcsa történelemóra helyenként azért termékbemutatóba csapott át, amikor is a rezsibiztos nem győzte emlékeztetni a hallgatóságot, hogy „Emlékeznek?, Emlékeznek ezekre?”, mire a közönség jelentős része nagyban bólogatott. Amire a Fidesz alelnöke szerint emlékezni kell, az elsősorban Brüsszel és Soros György megannyi bűne. Mert például „Brüsszel megpróbálja lejáratni az országot és miniszterelnököt, Orbán Viktorral úgy beszéltek ott, mint egy útszéli tolvajjal”. Különben is: a rezsibiztos értelmezése szerint

Brüsszel a Kommunista kiáltvány alapján jött létre.

false 

Fotó: narancs.hu

Hogy senki nem menjen haza útravaló nélkül, Németh Szilárd felhívta a figyelmet, hogy beszéljünk a gyerekeinkkel. Mert bár a fiatalok már máshogyan, szélesebb perspektívában gondolkoznak, ők is meg fogják érteni, mi most a tét. Egy férfi mindenesetre rögtön jelezte, hogy rajta nem fog múlni a dolog, neki három gyereke van, és velük már beszélt.


A valódi hírek csak az Ön segítségével tudnak terjedni. Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, vagy ismerősei továbbra is Habonytól fogják kapni az információkat


Tisztelettel köszönjük!
BalraMagyar
FELHASZNÁLT IRODALOMMagyar Narancs
MEGOSZTÁS