Címke: utcaátnevezés

Példamutató döntést hozott az II. kerületi MSZP-s polgármester

Őrsi Gergely fiatal kora ellenére az MSZP sikerpolgármestere. Olyan innovatív öteleti vannak a kerületében élők érdekében, amelyre garantáltan mindenki felkapja a fejét. Őrsi tagadhatatlanul a főváros egyik legjobb polgármestere, aki most ismét példát mutatott a többi kerületben.

Budapest II. kerületének polgármestere arról ír Facebook posztjában, hogy a március 8-ai nőnap alkalmából több közterületet nőkről neveznek el.

Utcáink és közterületeink elnevezése sok esetben hordozhat fontos ismeretet.

Helytörténetünk, kultúrtörténetünk vagy éppen tudománytörténetünk olyan szereplőinek állíthatnak emléket, akik példaként állnak előttünk, és akikre joggal vagyunk büszkék

– írja Őrsi, aki hozzáteszi, két évvel ezelőtt már volt egy ilyen akciójuk, akkor az volt a céljuk, hogy javítsanak azon a budapesti arányon, mely szerint a valós személyek neveit viselő utcanevek nagyjából 89 százalékát férfiakról és 11 százalékát nőkről nevezték el. Két évvel ezelőtt a II. kerület Szabó Magda sétánnyal, a Psota Irén utcával, a Komlós Juci közzel és a Solt Ottilia térrel gazdagodott.

Továbbra is célunk, hogy ezen az arányon változtassunk, és a kerületben további – eddig névtelen – közterületeket nevezzünk el olyan nőkről, akikre büszkék vagyunk.

A II. kerület honlapján ismertette azokat a közterületeket, amelyekre névjavaslatokat várnak.

A kijelölt területek praktikuma, hogy egyiken sincs bejegyzett házszám vagy lakóház, így senkinek sem kell okmányt cserélnie.

Ezeket olvasta?

Ez is érdekelheti

Reagált az MSZP Gyurcsány Ferenc lemondására: Áldozatvállalása nem volt hiábavaló

Komjáthi Imre szerint Gyurcsány távozása új esélyt ad a magyar baloldalnak. Gyurcsány Ferenc politikai visszavonulása nemcsak a Demokratikus Koalícióban (DK) kavarta fel az állóvizet, hanem...

Ezen felröhögsz: Orbánék így reagáltak Gyurcsány lemondására

Gyurcsány Ferenc bejelentette lemondását a Demokratikus Koalíció (DK) elnöki posztjáról, valamint visszavonulását a közélettől. A döntés sokakat meglepett, hiszen a DK vezető politikusa hosszú éveken...

Rendkívüli: Lemondott Gyurcsány Ferenc, elválik Dobrev Klárától

Gyurcsány Ferenc lemondott minden politikai tisztségéről, visszavonul a közélettől és elválik Dobrev Klárától. A magyar politikai élet egyik legmeghatározóbb alakja, Gyurcsány Ferenc, véget vetett több...

Reagált az MSZP a kirobbant botrányra: Nem elég leváltani a királyt – meg kell...

A Magyar Szocialista Párt közleményben reagált miszerint Magyar Péter mai bejelentése újabb bizonyíték arra, hogy a Fidesz által kiépített rendszer nem reformálható. Egy olyan...

Magyar Péter ledobta az atomot – Itt a Fidesz Öszödi beszéde

Orbánék végighazudták az utóbbi éveket? Magyar Péter szerint igen. A TISZA Párt elnöke a legutóbbi Magyar Infón robbantotta a bombát: birtokukba került egy hiteles bizonyíték,...