Címke: történelem

Vajon sikerült elkészítenie Nikola Teslának a legrettegettebb találmányát a „halálsugarat”?

Nagyon elvontnak tűnik, mégis a feltalálónak volt egy ilyen terve, bár ő „békesugárként” hivatkozott találmányára.

Nikola Tesla az egyik legérdekesebb figurája a tudománytörténetnek aki élete során 146 találmányt szabadalmaztatott. A szerb származású amerikai tudós – aki sokak szerint a világ legjelentősebb feltalálója volt – tevékenységét elsősorban az elektromosság, mágnesség és gépészet területén fejtette ki.

Csak hogy képet kapjuk arról, milyen jelentősége volt Teslának a mindennapjainkra, nevéhez fűződik a váltakozó áram, melyet mind a mai napig minden háztartásban megtalálhatunk.

Tesla ugyanis legnagyobb riválásnak tekinthető Edisonnal szemben nem tartotta jó ötletnek, hogy a háztartások energiaellátásához egyenáramot használjunk, mivel nem volt elég hatékony, és veszélyes szikrázást okozott.

Edison azonban minden áron az Ő saját vízióját akarta megvalósítani, ezért rendszeresen nyilvánosan lejáratta Teslát. Tesla azonban olyan technológiát fejlesztett ki a váltakozó áramra alapozva, amit manapság is minden háztartásban alkalmazunk.

Azt már tudjuk tehát mekkora jelentősége volt Teslának azonban azt kevesen tudják, hogy voltak olyan tervei, melyek egészen futurisztikusnak hangzanak még mai füllel is, pedig a feltaláló több mint száz évvel ezelőtt vetette ezeket papírra.

Bár a rémes nevű halálsugár elég gonosz gondolatnak hangzik a feltaláló célja valójában a világbéke elérése volt ezért is nevezte békesugárnak inkább. Közismert nevét a korabeli sajtó aggatta a találmányra.

Röviden a müködési elvről. Tesla elképzelése az volt, hogy egy vákumkamrában higanyrészecskéket a hangsebesség 48-szorosára gyorsított volna, majd azokat egy sugár formájában kilőtte volna. Egy ilyen sugárnyaláb Tesla szerint olyan hatalmas energiával bír, hogy képes akár „10 ezer ellenséges repülőgépet is elpusztítani 400 km távolságból”.

A feltaláló fejében az volt az elképzelés, hogy a fegyver valójában egy védelmi eszköz, ha úgy tetszik „egy láthatatlan kínai nagy fal” pusztán milliószor áthatolhatatlanabb.

A részecskefegyver terveit számos kormánynak felajánlotta, köztük az Egyesült Államoknak is, de végül csak a Szovjetunió mutatott komoly érdeklődést és 25 ezer dollárt fizetett Teslának a fegyver specifikációiért. Nincs azonban adat arról, hogy valaha is készült volna fegyver a tudós tervei alapján.

Mult-kor történelmi folyóirat nyomán

Ezeket olvasta?

Ez is érdekelheti

Lázár még soha ennyire fröcsögve nem támadott Magyar Péterre

Lázár János, az építési és közlekedési miniszter a keszthelyi fórumon éles szavakkal támadta Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét. A politikai szónoklat eddigi legerősebb...

Felkavaró, drámai szégyenletes: Orbánék történelmi bűnéről ránotta le a leplet az MSZP elnöke

Komjáthi Imre, az MSZP elnöke nemrégiben egy Index-cikket osztott meg, amely egy hajléktalan férfi, Sándor szomorú történetét mutatta be. A politikus felháborodásának adott hangot,...

Újabb sokkoló videó került elő Orbán múltjából

Ha azt gondolja mindent látott már a felcsúti Maradónától tévedett. A múltját senki sem tagadhatja meg még akkor sem, ha ma már tagadná, hogy...

Tóth Bertalan lecsapott Orbánékra: Újraindul a nyomozás az MSZP frakcióvezetőjének feljelentése nyomán

A Vodafone-részvénycsere ügyben a Budai Központi Kerületi Bíróság hatályon kívül helyezte a rendőrség döntését, amellyel elutasították Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője által év elején...

Sokkoló bejelentést tett Szijjártó Péter

Szijjártó Péter külügyminiszter pénteken közölte, hogy Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet. A döntést az ukrán nagykövetnek azonnal átadták. Az eset komoly...