Címke: szdsz

Komjáthi Imre: Ezt kevesen tudták Mécs Imréről – búcsúzik az MSZP elnök

Az MSZP elnöke is elbúcsúzott a párt néhai parlamenti képviselőjétől Mécs Imrétől.

Komjáthi Imre az MSZP társelnöke is közösségi oldalán búcsúztatta Mécs Imrét a párt egykori oszággyűlési képviselőjét. Megható szavaiban Komjáthi kiemelte milyen sokoldalú is volt a megrögzött demokrata Mécs:

89 éves korában elhunyt Mécs Imre, a SZDSZ alapító tagja, MSZP-s politikus, a Magyar Szocialista Párt volt országgyűlési képviselője.

Részt vett az 1956-os forradalomban, később szerepet vállalt az ellenállásban. Elsősorban politikai szerepvállalása révén lett közismert, kevesebben tudják róla,

hogy több mint 30 szabadalma volt az elektronika különböző területein. Számos tudományos szakcikk írójaként is jegyzik nevét.

Részvétem a családjának, nyugodjék békében! – zárta megemlékező sorait a párt társelnöke.

Gyurcsány Ferenc: Könnyfakasztó módon búcsúzott Mécs Imrétől

Szomorú nap a mai. Még fel sem ocsúdott az ellenzéki közélet TGM elvesztésének szörnyűsége alól, a mai nap könnyfakasztó híre, hogy Mécs Imre is már csak felülről tekinthet ránk.

Gyurcsány Ferenc méltó és megható módon búcsúzott a néhai 56-os halálra ítélt Mécs Imrétől közösségi oldalán. Nincsenek szavak:

A Mindenség vigyázzon mostantól rád, Mécs Imre!

Ez a ragyogó férfi kilenc hónapig élt halálraítéltként, mert a szabad és független Magyarországért küzdött.

Úgy feküdt le kétszázegynéhány este, hogy nem tudta, az-e az utolsó éjszakája ezen a Földön.

Kik bántották ezt a most távozó férfit, egy pillanatra ha csendben maradnak, talán nekik is fájni fog ezen éjszakák szorítása.

Nekem megtiszteltetés volt barátságod, Mécs Imre.

Ezeket olvasta?

Ez is érdekelheti

Erre van esze: Orbán meghozta a legfontosabb döntést

Miközben az ország tanárai, orvosai és kisvállalkozói hónapról hónapra a túlélésért küzdenek, Orbán Viktor úgy döntött: megérdemlik a miniszterei a fizetésemelést – még ha...

Hatalmas égés: Lázár Jánost szanaszét szedték

Lázár János szombat reggeli Facebook-posztja nem úgy sült el, ahogy azt a Fidesz kommunikációs stábja remélhette. Az építési és közlekedési miniszter diadalmasan jelentette be:...

Egy nagymama nyílt levele Orbánhoz: Tarsd meg az utalványod, az unokáim jövője fontosabb

E-mailben kaptuk az alábi nyílt levelet, melyet változtatás nélkül közlünk: Tisztelt Miniszterelnök Úr! Nyugdíjas vagyok. Nem aranyéletű, de becsületes életet éltem. Dolgoztam öt évtizedet, felneveltem két...

Orbánék gyáván megfutamodtak – a hatalom helye üres maradt

Péntek délelőtt Gyöngyöstarjánban nemcsak a munkások jelentek meg – hanem a csend is. A G.G. Space Kft. elbocsátott dolgozói, a szakszervezetek, az MSZP és...

Jámbor András: Nem a Pride-tól félek, hanem attól, milyen országban nő fel a gyerekem

Jámbor András, országgyűlési képviselő - aki nemrégiben bejelentette, nem indul a következő válaszátson - személyes hangvételű bejegyzésben szólalt meg lánya születésnapja kapcsán. Az írás...