Címke: politika

Komjáthi írása felrobbantotta az internetet: Én nem tudok verset írni ezért inkább szívből írok

Én sajnos nem tudok szabadverseket fabrikálni, ezért úgy írom, ahogy gondolom.
Egyszerűen,őszintén,szívből.

Tudom hová tartok, de soha nem felejtem el, hogy honnan indultam. Az olajszagú műhelyek, a vegyianyagokoktól bűzlő lemezajtós öltözőszekrények világából. A kémiai reaktor és lepárló tornyok árnyékából.

Egy voltam az éjszakás műszakból zúgó fejjel és émelygő gyomorral ébredők közül. Most egy vagyok, azok közül, aki vissza akarják adni a dolgozó emberek becsületét. Legyen szó tanárokról, szociális szférában dolgozókról, az összeszerelő sorok mellett gürizőkről, vagy a saját munkájukból élő vállalkozókról.

Egy vagyok közületek.
Se jobb, se rosszabb.

Nem hiszek a politikai messiásokban.
A közösségben, a csapatban hiszek.

Az együtt elvégzett munkában hiszek. A szolidaritásban, az igazságosságban és a tisztességben hiszek.

A politika öltönyös hétköznapjai hajlamosak feledtetni, hogy a magyarok többsége nem járt egyetemre, és a fideszes világban még kevésbé fog.

Ma ezt az országot javarészt olyan polgárai tartják fenn, akiknek a sors nem a felsőoktatásba vezette az útját. Sőt!

Emlékszem, hogy apám mennyit morgott rám, amiért a szakmunkásképző után nem érettségiztem le.

Amikor 30 évesen leérettségiztem a dolgozók esti iskolájában, ennyit mondott: későn érő típus vagy. Kár, hogy ezt már nem érhette meg. Ezt sajnálom.

Azt viszont nem, hogy egy baloldali párt egy egykori gyári munkásra és csapatára bízta a jövőjét, és azt sem, hogy a felsőoktatásból nekem a mai viszonyok ismerete jut, amikor az MSZP politikáját meghatározzuk.

Talán nekem nem kell bizonygatnom, mennyire fontos számomra a kétkezi munka becsülete.
De azt is a gyárban tanultam meg, hogy az együttműködés a targoncástól a fehérköpenyesig terjed. Mindenkire szükség van.

És akinek képessége és ambíciója akad, annak lehetőséget is kell adni, hogy előrébb léphessen.

Nekem ebben segített a szakszervezet, ebben segített a szocialisták közössége, ahogy én is igyekeztem megszolgálni a bizalmukat. Okosan és harciasan, mikor mire volt szükség.
Egyetemi tanulmányaim is arról szólnak, hogyan tudom ezt a munkát egyre jobban, egyre több tudással végezni.

Arról is szól, hogyan lehet a fideszes út tökéletes ellentétét járni: ahol 16 éveseket löknek ki az iskolából, ott én 54 évesen is egyetemre járok. Nem fogadom el, amit tukmálnak.
Vissza akarok fordítani mindent, ami rossz és igazságtalan. Valójában ezt tanulom az egyetemen is.

Amikor pedig majd a magyar emberek, a többségében ma is az egyetemi világon kívüli magyarok megtisztelnek a bizalmukkal, és a mi baloldali közösségünkre bízzák Magyarország vezetését, akkor változtatni fogunk.

Tanulhat majd a „későn érő típus” és a szegény is, a tudás közkincs lesz, nem privilégium.
Erre a feladatra készítem magamat, és a Magyar Szocialista Pártot is.

A magyarok hadat üzentek a vármegye tábláknak

Tekintetes Főispán uraknak főhet a feje ugyanis a magyar társadalom torkán nem nagyon akarnak lemenni a vármegyék.

Őszintén már az is röhej hogy a kormánymegbízottat Főispánnak kell nevezni. Bevallom ha valaki komolyan így mutatkozna be nekem, hát kettégörnyednék a röhögéstől. Arról nem is beszélve hogy van űrügyi Főispánunk is.

Mégis komoly fejtörést okozhat a Főispánoknak hogy rongálják a vármegyéket, sőt ostromlott vár közepén kűzdenek ugyanis még lopják is azokat.

Az interneten egyre másra tűnnek fel a megrongált Vármegyetáblák:

Emellett a  Pénzcentrum vette észre, hogy a rendőrség körözést adott ki egy Vas vármegye feliratú útjelzőtáblára.

Az elkövető talán nem is tudja, de ha megtalálják, akkor komoly büntetésre számíthat: ugyanis a Btk. szerint

aki közlekedési útvonal, jármű, üzemi berendezés vagy ezek tartozéka megrongálásával vagy megsemmisítésével, akadály létesítésével, közlekedési jelzés eltávolításával vagy megváltoztatásával, megtévesztő jelzéssel, közlekedő jármű vezetője ellen erőszak vagy fenyegetés alkalmazásával vagy más hasonló módon más vagy mások életét vagy testi épségét veszélyezteti, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az új vármegyés táblákat január elsejétől folyamatosan helyezi ki a Magyar Közút, hiszen azóta a megyéket vármegyére keresztelték. Korábban kiderült, hogy a vállalatnak 714 darab megyehatárjelző táblát kell átírnia.

Mint közölték, igyekeznek költséghatékonyak lenni, elsősorban kisebb módosításokra, átmatricázásokra kerül majd sor, de egyes helyeken szükség lehet táblacserékre is. Azt egyelőre nem tudni, hogy mindez összesen mennyi pénzbe kerül.

Ha a megyehatárt jelző táblát csak enyhébb esetnek tekintik – hiszen a megyehatár jelzése nem tilt semmit, és utasítást sem ad az autósoknak, maximum a megyei pályamatrica, és az egyéb útdíjak érvényessége miatt lehet fontos -, akkor a tettest rongálásért vehetik elő. A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a rongálás nagyobb kárt okoz, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a rongálás jelentős kárt okoz.

Amennyiben épp rajtakapják az illetőt táblalopás közben, akkor garázdaság miatt is felelhet. Ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A Btk. szerint egyébként a büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a garázdaságot csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, fegyveresen, felfegyverkezve vagy nyilvános rendezvényen vagy gyűlésen követik el.

Ezeket olvasta?

Ez is érdekelheti

Olyan kérdést szegezett Orbánnak az MSZP képviselője, hogy szabályosan idegrohamot kapott

Megdöbbentő csend övezi azt a tragikus esetet, amely hat héttel ezelőtt történt egy honvédségi gyakorlat során Újdörögdön. Egy fiatal nő, aki a közigazgatásban dolgozott,...

Botrány a Parlamentben: Orbánnak a szemébe vágták, hogy tolvaj

Feszült hangulatban zajlott a hétfő délutáni parlamenti ülés, ahol azonnali kérdéseket intézhettek a képviselők Orbán Viktor miniszterelnökhöz. A legélesebb szóváltás Arató Gergely (Demokratikus Koalíció) és...

Hadházy Ákos információkat szerzett a Fidesz belső terveiről: Erre készülnek Orbánék szerinte

A Polt Péter leváltásáról szóló találgatások újabb fordulatot vettek: Magyar Péter után most Hadházy Ákos is megszólalt az ügyben, és azt állítja, valóban közeleg...

Magyar Péter robbantott: Körömszakadtáig tagadja a Fidesz de újabb álodaza lehet a párton belüli...

A NER falai recsegnek. Az elmúlt hetek politikai földmozgásait Magyar Péter legfrissebb bejegyzése csak tovább erősítette: a Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktor hamarosan...

Élő egyenesben sült fel a Magyar Pétert lemondatni akaró „ellenzéki” politikus

A Kelemenet YouTube-csatorna új videóval jelentkezett, amely ismét nem kíméli Ferencváros polgármesterét, Baranyi Krisztinát. A szókimondó, ironikus stílusáról ismert csatorna ezúttal "Ferencváros Evitáját" vette górcső...