Címke: naggyűlés

Kunhalmi: „Politikailag és erkölcsileg ez a rendszer megbukott”

„Biztonságot mindenkinek!” címmel tartott a Magyar Szocialista Párt Jászberényben nagyrendezvényt.

A helyszínválasztás szimbolikus, hiszen a DK nélkül összefogó ellenzék kétharmados győzelmet aratott a településen a közelmúltban megrendezett időközi választáson.

„Nem elég a reményt hirdetni, a reményért tenni kell!” – mondta Kunhalmi Ágnes.

Jászberény megmutatta a receptet, kell a meleg szív és a győzelembe vetett hit, mert a Fidesz nem tétlenkedik, az a célja, hogy megbuktassa a demokratikus városvezetőket a jövő évi választásokon.

Ezt kell megakadályoznunk! „Legyen 2024-ben mindenütt jászberényi győzelem!”

Orbán szerint az elmúlt 100 év legsikeresebb évtizede az övék, pedig az infláció mértéke és a megélhetési válság is nálunk a legsúlyosabb. „Ezt tudja a Nemzeti Együttműködés Rendszere? Ez kevés!” – mondta Kunhalmi Ágnes. Hozzátette: „politikailag és erkölcsileg ez a rendszer megbukott”.

„Garantált megélhetési minimumot kell biztosítani mindenkinek!” – mondta beszédében Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke.

Gondoskodásra, azaz baloldali politikára van szükség! Olyan országért küzdünk, „ahol nem a rokoni kapcsolatok döntik el, kiből mi lesz”, ahol a tehetség támogatásra talál.

„Valódi biztonságra van szükség az élet minden területén.

A születés pillanatától egészen addig, amíg a Jóisten magához nem szólít minket” – mondta az MSZP társelnöke.

Az eseményen felszólalt még Balogh Béla, Jászberény, valamint Györfi Mihály, Szolnok alpolgármestere is.

Ezeket olvasta?

Ez is érdekelheti

A legendás televíziós odacsapott Orbánnak: Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan

Juszt László, a legendás tévés, aki hosszú éveken át A tévé ügyvédje című műsorban állt ki az igazságért, most ismét megszólalt – ezúttal nem...

Összeomlott az ellenzéki párt – A párt frakcióvezetője már „csomagol”

Úgy tűnik, a Momentum végleg letette a fegyvert a parlamenti jelenlét reményében. A párt frakcióvezetője, Bedő Dávid a Magyar Hangnak adott interjúban gyakorlatilag beismerte:...

Tóth Bertalan: Több mint egymillió magyar nyugdíjas él nélkülözésben

Drámai adatokat osztott meg a közösségi oldalán Dr. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője: egy friss felmérés szerint a magyar nyugdíjasok közel 60 százaléka él...

Botrányba fulladt a Ferenc pápa gyászmiséje az ismert fideszes bajkeverője viselkedése miatt

Sajnálatos incidens zavarta meg a Ferenc pápa emlékére szervezett hálaadó szentmisét szerda este Budapesten, a Szent István Bazilikában. Az eseményt a Magyar Katolikus Püspöki...

Nagyon nagy baj lesz a DK mostani lépéseiből – Na ezt nagyon nem kellene...

A Demokratikus Koalíció az elmúlt napokban intenzív kampányt indított: a Gyurcsány Ferenc vezette párt azt üzeni, hogy már most, több mint egy évvel a...