Címke: baloldal

Baloldali fiatalok: Végre valamiben Európa-rekorder Magyarország

Az MSZP társult ifjúsági szervezete a Societas kőkemény kritikát mondott a kormány gazdaságpolitikájáról.

A baloldali fiatalok szerint: Már egy jóideje, hogy Európa szívében, a boltokban mi magyarok fizetjük minden megvásárolt termék után a legtöbb forgalmi adót. De most mégtöbbet kell fizetnünk.

Ahogy a termékek ára is drágulnak, úgy a százalékos adó miatt mégtöbbet kell fizetnünk az államnak a boltokban. Hiszen ahogy növekszik a termékek ára, úgy az állam is több pénzt kér.

27% – ez az az százalék a termék árából, amit általában befizetünk az államkasszába minden egyes vásárlás után. Nézd meg te is a nyugtát, rajta lesz az az összeg, mint “ÁFA”.

Mint fogalmaznak: Nekünk fiataloknak, akik eleve kevés pénzből gazdálkodunk a durva drágulás idejében nagy könnyebbség lenne, ha több létfontosságú termék forgalmi adóját eltörölnék.

Komjáthi írása felrobbantotta az internetet: Én nem tudok verset írni ezért inkább szívből írok

Én sajnos nem tudok szabadverseket fabrikálni, ezért úgy írom, ahogy gondolom.
Egyszerűen,őszintén,szívből.

Tudom hová tartok, de soha nem felejtem el, hogy honnan indultam. Az olajszagú műhelyek, a vegyianyagokoktól bűzlő lemezajtós öltözőszekrények világából. A kémiai reaktor és lepárló tornyok árnyékából.

Egy voltam az éjszakás műszakból zúgó fejjel és émelygő gyomorral ébredők közül. Most egy vagyok, azok közül, aki vissza akarják adni a dolgozó emberek becsületét. Legyen szó tanárokról, szociális szférában dolgozókról, az összeszerelő sorok mellett gürizőkről, vagy a saját munkájukból élő vállalkozókról.

Egy vagyok közületek.
Se jobb, se rosszabb.

Nem hiszek a politikai messiásokban.
A közösségben, a csapatban hiszek.

Az együtt elvégzett munkában hiszek. A szolidaritásban, az igazságosságban és a tisztességben hiszek.

A politika öltönyös hétköznapjai hajlamosak feledtetni, hogy a magyarok többsége nem járt egyetemre, és a fideszes világban még kevésbé fog.

Ma ezt az országot javarészt olyan polgárai tartják fenn, akiknek a sors nem a felsőoktatásba vezette az útját. Sőt!

Emlékszem, hogy apám mennyit morgott rám, amiért a szakmunkásképző után nem érettségiztem le.

Amikor 30 évesen leérettségiztem a dolgozók esti iskolájában, ennyit mondott: későn érő típus vagy. Kár, hogy ezt már nem érhette meg. Ezt sajnálom.

Azt viszont nem, hogy egy baloldali párt egy egykori gyári munkásra és csapatára bízta a jövőjét, és azt sem, hogy a felsőoktatásból nekem a mai viszonyok ismerete jut, amikor az MSZP politikáját meghatározzuk.

Talán nekem nem kell bizonygatnom, mennyire fontos számomra a kétkezi munka becsülete.
De azt is a gyárban tanultam meg, hogy az együttműködés a targoncástól a fehérköpenyesig terjed. Mindenkire szükség van.

És akinek képessége és ambíciója akad, annak lehetőséget is kell adni, hogy előrébb léphessen.

Nekem ebben segített a szakszervezet, ebben segített a szocialisták közössége, ahogy én is igyekeztem megszolgálni a bizalmukat. Okosan és harciasan, mikor mire volt szükség.
Egyetemi tanulmányaim is arról szólnak, hogyan tudom ezt a munkát egyre jobban, egyre több tudással végezni.

Arról is szól, hogyan lehet a fideszes út tökéletes ellentétét járni: ahol 16 éveseket löknek ki az iskolából, ott én 54 évesen is egyetemre járok. Nem fogadom el, amit tukmálnak.
Vissza akarok fordítani mindent, ami rossz és igazságtalan. Valójában ezt tanulom az egyetemen is.

Amikor pedig majd a magyar emberek, a többségében ma is az egyetemi világon kívüli magyarok megtisztelnek a bizalmukkal, és a mi baloldali közösségünkre bízzák Magyarország vezetését, akkor változtatni fogunk.

Tanulhat majd a „későn érő típus” és a szegény is, a tudás közkincs lesz, nem privilégium.
Erre a feladatra készítem magamat, és a Magyar Szocialista Pártot is.

Ezeket olvasta?

Ez is érdekelheti

Magyar Péter beszólt – Parádésan oktatott a Tisza elnök

Magyar Péter ismét nem hagyta szó nélkül a róla szóló sajtóhíreket: a Tisza Párt elnöke egy frappáns Facebook-poszttal vágott vissza azoknak a médiumoknak, amelyek...

Dobrev Klára kiakadt – Súlyos üzenet ez Magyar Péternek

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke kemény és egyenes hangvételű interjút adott az Indexnek, amelyben egyértelmű üzenetet küldött nemcsak a Fidesznek, de Magyar Péternek...

Brutális adat került nyilvánosságra: Ezt Orbán nem tudja kimagyarázni

Hiába a kormányzati propaganda és a „minden rendben van” mantrázása, az Eurostat friss adatai olyan pofont adtak a Fidesznek, amit még a leggépesítettebb kommunikációs...

Elmarad az MSZP országjárásának következő állomása

Az időjárási körülményekre hivatkozva elmarad a Magyar Szocialista Párt országjárásának mai, székesfehérvári állomása – közölte a párt hétfő délelőtt. A rendezvényt eredetileg a város főterére...

Karácsony Gergely olyat adott Orbánéknak, hogy csak nyekkentek

Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn éles hangvételű bejegyzésben reagált a Péterfy Sándor Utcai Kórház és a kormányoldal friss nyilatkozataira, melyek a fővárost tették felelőssé a...