Hadházy Ákos is megerősítette, hogy Baranyi Krisztina férje is a NER-nek dolgozott

Tovább gördül a botrány Ferencváros álellenzéki polgármesterével kapcsolatban.

A napokban Magyar Péter tálalt ki egy kommentben Baranyi Krisztináról, amelyben azt mondta:

Baranyi olyannyira ellenzéki, hogy a férje a Diákhitel Központ felügyelő bizottsági elnöke volt…és a vagyonminiszter egyik jobbkeze.

Magyar Péter 2018-tól vezette a Diákhitel Központot éppen abban az időszakban, amikor nyílvánosan elérhető információk alapján Baranyi Krisztina férje a Diákhtel Központ Zrt. felügyelőbizottsági elnöke volt.

Hadházy Ákos is elismerte a NER kapcsolatot

A korábban a Fideszben is politizáló Hadházy Ákos bár védelmébe vette a botrányba keveredett városvezetőt és közösségi oldalán mentegetni próbálta Baranyit, azt azonban ő is elismerte Baranyi férje a NER kiszolgálója volt hosszú éveken keresztül.

Hadházy úgy fogalmazott:

“Magyar azzal támasztotta alá az állítását, hogy Baranyi Krisztina férje egy időben tagja volt a Diákhitel Központ felügyelőbizottságának (a valóság ezzel szemben az, hogy elnöke volt és a Fidesz korábbi ferencvárosi alpolgármesterét váltotta ebben a tisztségben. – szerk.) (2018 novemberétől 2020 júniusáig). Magyar Péter sokat tudhat arról, hogy mivel jár politikus férjének lenni, hiszen pont akkor lett vezérigazgató, amikor a feleségéből minisztert csináltak.”

Majd hozzátette:

Baranyi férje “mindig is közszolga volt, minisztériumi hivatalnok”.

Kilépések követték a botrányt

Csütörtökön a Momentum két tagja jelentette be, hogy kilép a politikai pártból, amiért szerintük a vezetőség nem határolódik el a NER-hez kötődő, álellenzéki ferencvárosi polgármestertől, Baranyi Krisztinától – írja az Index.

Lemondásuk okai gyakorlatilag ugyanazok: mindketten Baranyi Krisztina polgármesterként tanúsított magatartását nehezményezték, valamint a Momentum Baranyihoz való hozzáállását, illetve azt, hogy bebizonyosodott a polgármester a férjén keresztül kapcsolatban áll a NER-rel.

Bajban vannak Orbánék – Térdre kényszerítheti a kormányt ez a válság

A tavaly nyáron a parlamenten áterőltetett idei évi költségvetés, egy fiktív költségvetés, ezt jól példázza, hogy a Pénzügyminisztérium még soha nem publikált olyan drámai adatokat, mint most.

Az év első két hónapjában több mint 1700 milliárd forintos volt az államháztartási hiány, ez közel 70 százaléka az egész éves hiánytervnek – írja Vajda Zoltán, az MSZP politikusa.

A büdzsé szétesése sok okra visszavezethető, hiszen a kiadási, és a bevételi oldalon is sok probléma adódott.

Kiadási oldalon az egyik legnagyobb teher a drámai mértékű kamatkiadás, amely pedig a kockázati felárra, arra az extrakamatra vezethető vissza, amelyet a befektetők elvárnak hazánk kiszámíthatatlan megítélése miatt.

Bevételi oldalon pedig az ÁFA-bevétel nominális, összegszerű csökkenése okozza a legnagyobb bajt, amely szintén ezermilliárdos nagyságrendű tétel és a fogyasztáscsökkenésre vezethető vissza. Kijelenthető, hogy az idei költségvetés megbukott, hiszen jelentős áttervezésre lesz szükség.

A múlt héten ezért levélben fordultam Varga Mihály pénzügyminiszterhez, hogy tájékoztassa a Költségvetési Bizottságot arról, mi a terve a kormánynak az idei és az ismételten elhamarkodottan tervezendő jövő évi költségvetéssel.

A pénzügyminiszter udvarias válaszában elhárította a kérést, így várhatóan legkorábban az őszi, miniszteri meghallgatásán kerülhet sor arra, hogy személyesen is beszámoljon minderről a bizottság tagjainak.

Az MSZP szerint a kormánynak tájékoztatnia kellene az Országgyűlés Költségvetési Bizottságát és a közvéleményt a költségvetés tervezett módosításáról, valamint a tervezett jövő évi költségvetésről is, hiszen az Országgyűlés egyik alapvető közjogi funkciója a végrehajtó hatalom feletti ellenőrző szerep betöltése, tehát nem a kormánynak van parlamentje, hanem a parlamentnek van kormánya.

Újabb botrány robbant: 16 politikus azonnali hatállyal kilépett a pártból

“Az elmúlt héten 15 váci bajtársammal kiléptünk a Mi Hazánk Mozgalomból, miután az országos elnökség egy újraszervezési határozatban minden váci tagot megfosztott a szervezeti tagságától és tisztségétől”

– jelentette be a Vác.hu-n megosztott közleményében Dr. Csereklye Krisztina, a párt váci szervezetének korábbi elnöke.

Csereklye azt írja, hogy egységes kilépési döntésünk meghozatalának elsődleges oka az országos elnökség irányába kialakult bizalmi válság.

A lépést a radikális, „bajtársi szemléletünkkel összeegyeztethetetlen körülmények” és egyéb döntések sorozatával is indokolta.

A Mi Hazánk Mozgalom – Vác Facebook-oldalon egyébként már egy hete arról írtak, hogy a helyi szervezetet feloszlatták. Március elején pedig még azzal büszkélkedtek, hogy a váci szervezet 20 fős tagságával az ország egyik legnagyobbja lett.

A volt váci elnök szerint a helyi szervezet törzsállományának távozása után nem maradt olyan személy, aki hatékonyan fel tudná vállalni a polgármesteri-, illetve képviselő-jelölti indulást.

„Így a jelen helyzet alapján a Duna bal partvonalán, a szobi határtól Budapestig, egyetlen városban sem indul jelölt a Mi Hazánk színeiben az önkormányzati választásokon” – állítja Csereklye Krisztina.

A volt elnök annyit közölt, hogy a kilépett, most már független egység a továbbiakban is részt kíván venni a váci közéleti munkában.

Magyar Pèter fontos üzenetet tett közzè

Add tovább! – kezdte bejegyzésèt Magyar Pèter, a legnagyobb közösségi portálon.

A politikus kijelentette:

Az alábbi kérdésekre nem adott eddig választ a kormány és az adófizetői pénzekből működő propaganda:

1. Igaz-e, hogy a Végrehajtói Kamara korrupt elnöke, Schadl György Rogán Antal propagandaminiszter embere volt?

2. Igaz-e, amit az akkori igazságügyi miniszter állított, hogy Völner Pál miniszterhelyettest már félévvel a gyanúsítások előtt figyelmeztették arra, hogy titkos megfigyelések zajlanak?

3. Igaz-e, hogy Rogán Antal és/vagy az emberei kihúzatták a nyomozati iratokból a rájuk nézve terhelő részeket?

További kérdések az ügyészséghez és a kormányhoz:

4. Hogyan várható el, hogy az ügyészség objektívan kivizsgáljon olyan bűncselekményeket, amelyekben a nyomozó hatóság is érintett lehet?

5. Hogyan jelentheti ki az ügyészség szóvivője, hogy valami nem lehetséges, amikor még meg sem hallgatta tanúként az információval rendelkező kormánytagokat?

6. Miért nem hozza nyilvánosságra az ügyészség, hogy milyen ügyben hallgatta meg tanúként Varga Judit volt igazságügyi minisztert?

7. Mikor fogja meghallgatni az ügyészség tanúként az érintett kormánytagokat és a miniszterelnököt?

8. Mi a célja a kormánynak azzal a jogszabálytervezettel, amely alapján a jövőben az igazságügyi miniszter bármikor belenézhetne ügyészségi iratokba?

9. Igazak-e azok az értesülések, hogy a kormány maga alá akarja rendelni az ügyészséget, hogy méginkább kézi vezérléssel lehessen irányítani a nyomozásokat?

A kormánynak és az adófizetői milliárdokból folytatott propagandának jelenleg az az egy célja van a lejáratásommal, hogy a fenti kérdésekről és ezzel az utóbbi évtizedek legnagyobb politikai és jogi botrányáról elterelje a figyelmet.

Ne hagyjuk, hogy ez sikerüljön nekik. Kérlek Benneteket, hogy minden propaganda bejegyzéshez, minden kormányzati politikus oldalára másoljátok oda ezeket a kérdéseket.

“Egynek minden nehéz, sokaknak semmi sem lehetetlen.”

Megtörte a csendet: Megszólalt Magyar Péter barátnője

Sok dolog miatt nagyon nehezen élik meg ezt az időszakot. Vogel Evelin szerint négy-öt óra alvással kevesen bírnák úgy, ahogy Magyar Péter – számol be róla a Szeretlek Magyarország.

Az elmúlt hetekben a figyelem középpontjába került Magyar Péter barátnője, Vogel Evelin megtörte a csendet: a Blikknek nyilatkozott az elmúlt időszakról.

“Sok dolog miatt nagyon nehezen éljük meg ezt az időszakot. Minden pillanat hasonlóan nehéz. Négy-öt óra alvással kevesen bírnák úgy, ahogy Péter. Elképesztő, én például nem bírom!

– mondta a lapnak Magyar barátnője.

A 34 éves, belsőépítészként dolgozó Evelin (egy válogatott vízilabdázó, Vogel Zsolt lánya) azt is hozzátette, hogy ami most történik, arra nem lehet felkészülni.

“Ugyanakkor hatalmas támogatást is kapunk, ez segít minket az akadályok leküzdésében, s erőt ad a folytatáshoz”

– mondta Vogel.

Mint ismert, Magyar Péter volt felesége, Varga Judit családon belüli erőszakkal vádolta meg a férfit, de Magyar tagadta a vádakat.

Március 8-án, nőnapkor pedig egy közös fotót tett ki a Facebookra, amelyen puszit ad szerelme arcára, a képhez pedig azt írta: „Csak együtt sikerülhet”.

Baranyi Krisztina újra kiállt Varga Judit mellett

Baranyi Krisztina újra kiállt Varga Judit mellett. 

Közösségi oldalán osztotta meg gondolatait Baranyi Krisztina akiről a napokban derült ki, hogy valójában nem is annyira ellenzéki, mint ahogyan azt eddig gondolni lehetett róala.

Korábban beszámoltunk arról, hogy Magyar Péter szerint Baranyi és férje ezer szállal kötődnek Orbán rendszeréhez, valamint arról is, hogy egy yachtozós botrány lehet az oka annak, hogy a városvezető férjének távoznia kellett az addig jól fizető állami cégnél betöltött poziciójából. 

Baranyi Krisztina közösségi oldalán ma ismét Varga Judit mellett állt ki:

“Soha semmiben nem értettem egyet Varga Judittal”

mentegetőzött a polgármester, de aztán hozzátette:

“De a bántalmazás akkor is bántalmazás, ha nem kedveljük azt, aki az áldozat”

Baranyi Krisztina már korábban is arról nyilatkozott, hogy bár nem hallgatta meg Varga Judit közel kétórás szerdai interjúját, mert Magyar Péter korábbi megnyilvánulásai már korábban is meggyőzték arról, hogy valóban bántalmazó kapcsolatban élhetett az igazságügyi miniszter.

Engem arról, hogy ez egy bántalmazó, súlyosan bántalmazó kapcsolat volt, nem Varga Judit győzött meg, hanem Magyar Péter maga, azzal a Facebook-poszttal, amit a HVG-cikk megjelenése előtt tett közzé, és azzal a támadással.

A szóhasználata, a hangvétele, minden-minden tipikus példája volt annak, ami egy bántalmazó kapcsolatban történik

-írta Baranyi

„Az, hogy Varga Judit ebben [az interjúban] kiállt, az szerintem hiba volt”, bár el tudja képzelni, hogy „sokaknak akár még segíthet is” a volt miniszter kiállása.

Egy brancs: Baranyi Krisztina férje egy yachtozós botrány miatt távozhatott?

A napokban tálalt ki Magyar Péter azzal kapcsolatban, hogy Baranyi Krisztina és férje ezer szállal ködődik a Fidesz-rendszeréhez. 

Magyar Péter közlése szerint Baranyi olyannyira ellenzéki, hogy a férje a Diákhitel Központ felügyelő bizottsági elnöke volt…és a vagyonminiszter egyik jobbkeze.

Magyar Péter 2018-tól vezette a Diákhitel Központot éppen abban az időszakban, amikor nyílvánosan elérhető információk alapján Baranyi Krisztina férje a Diákhtel Központ Zrt. felügyelőbizottsági elnöke volt.

Magyar Péter állítása szerint ebben az időszakban – a Telex beszámolója szerint – Diákhitel Központnak többszörösen túlárazott szerződéseket kellett kötnie a milliárdos állami kommunikációs tendereken taroló céggel, állította Varga Judit exférje, Magyar Péter a Partizánnak adott interjúban.

Baranyi Krisztina férje információink alapján egészen 2020-ig vezette felügyelőbizottságot, amikor is egy leleplező botránycikk megjelenése előtt néhány nappal lemondott tisztségéről.

Cikkünk megjelenését követően értesítette lapunkat a Diákhitel Központ Zrt., hogy már nem Baranyi Norbert a cég felügyelőbizottságának elnöke. A cég kommunikációs igazgatójának tájékoztatása szerint Baranyi Krisztina férje a cikkünk megjelenése előtti napokban mondott le a tisztségéről. Távozásának okáról nem nyilatkozik a vállalatszámolt be a PS azután, hogy közzétették Baranyiék yachtozós képeit.

Yachtozás Cipruson

Egy kelet-ciprusi yachton kapták lencsevégre Baranyi Krisztinát és férjét. A PS beszámolója szerint:

Baranyiékat a kelet-ciprusi Ayia Napa és Famaguszta között közlekedő turistahajón fényképezte le olvasónk, aki azt is elmesélte, hogy a polgármester férje italozás közben bőszen lobogtatta a hajó bárjában a százeurósokat.

Az Aphrodité II kirándulóhajó négyórás, evés-ivással egybekötött úton viszi végig a kirándulókat Ciprus délkeleti partjainál, és menet közben két öbölben is megáll, ahol csodaszép helyszíneken fürödhetnek a nyaralók.

A hajókirándulás végeztével egy luxushotel transzferbusza várta Baranyiékat a kikötőben.

Nem tudhatjuk pontosan mi áll konrkétan Baranyi Norbert lemondása mögött, azonban az tény, hogy néhány nappal  a cikk megjelenése előtt lemondott a Diákhitel Központ Zrt. felügyelőbizottsági elnöki tisztségéről, ami véleményem szerint több mint beszédes.

Egy brancs: A Megafonos Deák Dániel már Baranyi Krisztinát támogató tartalmakat gyárt

Nèhány napja robbant a botrány. Kiderült ugyanis hogy Ferencváros eddig ellenzèkinek gondolt polgármestere valójában a Fidesz szekèrtolója.

A botrány azután robbant, hogy Baranyi Krisztina hirtelen fontosnak èrezte, hogy Varga Judit mellett álljon ki, mondván:

Bár az interjút nem látta Magyar Pèter hanghordozásából tudni vèli hogy Magyar tènylegesen bántalmazó.

Az igazi fordulat csak akkor következett be, mikor Magyar Pèter kitálalt Baranyi Krisztina ès a Fidesz kapcsolatáról:

Aha, értem. Baranyi pedig olyannyira ellenzéki, hogy a férje a Diákhitel Központ felügyelő bizottsági elnöke volt…és a vagyonminiszter egyik jobbkeze. #egybrancs

Baranyinak számtalan gyanús húzasa volt, onnantól kezdve, hogy kerületèben most is mindet megtesz hogy szètverje a helyi ellenzèki szövetséget, odáig, hogy egy testületi ülèsen egyszer a Fidesz politikusa szólta el magát azzal kapcsolatosan milyen háttèralku is lehet Baranyi ès a Fidesz között.

Most már viszont leplezni sem próbálják a dolgot, ugyanis a Megafonos Deák Dániel vette vèdelmèbe a városvezetőt közösségi oldalán:

Baranyi Krisztina nem a kedvencünk, de ebben egyetértünk: a nőbántalmazás és Magyar Péter viselkedése elfogadhatatlan!

Majd mindezt megfejelte egy Baranyi Krisztinás videóval:

Kell.mèg mondanunk valamit?

 

A Varga Judit mellett kiálló Baranyi Krisztinát a saját oldalán szedik szét a kommentelők

Baranyi Krsiztina
A legtöbbeknek nem tetszik, hogy a polgármester Varga Judit frizbis interjúja alapján rögtön igazat ad és hisz a volt igazságügyi miniszternek – írja a Szeretlek Magyarország.

 

Korábban mi is írtunk róla, hogy kiállt Varga Judit mellett, és nem szimpatizál Magyar Péterrel Baranyi Krisztina, Ferencváros ellenzéki polgármestere.

Baranyi Krisztina is beleszállt Varga Judit kapcsán Magyar Péterbe, aki kommentben válaszolt a polgármesternek:

Aha, értem. Baranyi pedig olyannyira ellenzéki, hogy a férje a Diákhitel Központ felügyelő bizottsági elnöke volt…és a vagyonminiszter egyik jobbkeze. #egybrancs

– írta Magyar Péter a ferencvárosi városvezetőnek.

Baranyi ugyan nem látta Varga Judit interjúját, de vele szimpatizál, nem Magyar Péterrel.

Utóbbi pedig arra célzott egy kommentben, hogy a ferencvárosi polgármester nem is annyira ellenzéki, mint ahogy látszik.

Baranyinak kommentben már válaszolt is Magyar, ám most saját oldalán is kapott hideget-meleget a hozzászólóktól.

Sokan írják, hogy csalódtak a polgármesterben, mások csak igyekeznek meggyőzni arról, hogy ebben az esetben lehet, hogy téved.

Szemezgettünk néhányat a hozzászólásokból, amik a kerületvezető borítóképei alá érkeztek:

„Nem tudom felfogni, hogy foglalhat állást Baranyi Krisztina egy csúnya válás kapcsán, valamelyik fél mellett. Miért hiteles egy egyértelműen lájáratás szándékával készült videóban megfogalmazott vád?”

„Két dolgog jutott el még hozzám is Baranyai Krisztina munkádságáról a napokban: egy kisfilm Vitézy Dáviddal és a szavai arról a Magyar Péterről, akiről egy dolgot biztosan lehet tudni, mert azt a felesége is beismerte, hogy Varga Judit megütötte többször is. Ezek alapján akár fideszes politikus is lehetnél.”

„Szóhasználat és-vagy hangvétel alapján nem ítélkezünk!!!”

„Krisztina, Te tényleg Magyar Péter ellen agitálsz?”

„Krisztina, a lúgos orvos áldozatáért , Renner Erikáért nem borult gyászba!!! Se maga, se a többiek a kormányból. Se az egyesületük! Ne legyen álszent!”

És volt, akinek bibliai idézet és történet jutott eszébe Baranyi kiállásáról:

„…szépen sorjában megmutatják az “ellenzékiek” a valódi arcukat… ? “És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől.”

Kunhalmi Ágnes feltette a nagy kérdést: Miért pont most állnak nyílvánosság elé a bántalmazással?

Először is szeretném leszögezni, hogy bárminemű, nőket érő erőszakot elítélek, ahogy az MSZP egész közössége is – kezdi bejegyzését Kunhalmi Ágnes az MSZP társelnöke.

A politikus úgy vélekedett: Nem véletlenül nyújtottuk be újra meg újra az Isztambuli Egyezmény ratifikációját, amely a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szól.

Mint fogalmaz – Bayer Zsolt publicisztikája szerint 10 éve tud a Fidesz az erőszakról, ám ha ez igaz, akkor miért nem tettek semmit?

Ha és amennyiben ez és Varga Judit állításai igazak, akkor miért nem ratifikálták az Isztambuli Egyezményt? És miért nem kapott semmiféle védelmet az akkor hivatalban lévő igazságügyi miniszter? – tette fel kérdéseit az MSZP társelnöke.

Miért csak most állnak a nyilvánosság elé?

Az utóbbi 14 évben nem volt olyan pillanat, hogy a nők védelme, a nők egyenjogúsága, a családon belüli erőszak megelőzése fontos lett volna a kormánynak, sőt, többek közt az Isztambuli Egyezmény ratifikálásnak elutasításával inkább ellene mentek.

Bárhonnan is nézzük, a Fidesz rendszere semmiképpen sem családbarát, erkölcsileg és morálisan is totálisan megbukott.

A legfrissebb hírek