A Fidesz szégyene – WC helyett pottyantós budi a vasútállomáson!

Bár a Fidesz kormányzása kezdetén nem sokat árult el arról, mit tervez tenni hiszen programja nem volt egy két dolgot azonban önérzetesen hirdetett. Ilyen volt a vasút korszerűsítés: A vasút számára korábban sosem látott fejlesztési lehetőségek nyílnak, a szolgáltatási színvonal pedig minden eddiginél látványosabban nőhet tovább – emelte ki Tasó László a 2014-es kormányváltás után.

Azonban!

Lehangoló körképet készített a 24.hu több település, köztük Üllő vasútállomásának mosdóiról. A  hírportál  munkatársa az üllői – egyébként jó állapotúnak tűnő – vasútállomáson  kereste a mosdót, azonban a WC helyett csak egy budival sikerült beérnie.

“A budi egy nagy fadoboz, a tetején egy kivágott kisebb lyukkal, ami az elején kissé kicsúcsosodik.”

A beszámoló szerint a budi fala belülről szép fehérre volt meszelve, a fadoboz barnára festve. Fény ugyan nem sok volt, de ránézésre tisztának tűnt. “Az árnyékszék láthatóan megtelt, ami kissé megnehezítette a rám váró művelet elvégzését. Papírt is találtam, a lyuk mellé készítve, kis papírdobozban, csap azonban nem tartozott a helyiséghez” – írta a riporter.

A történtek után a lap munkatársa megkereste a MÁV-ot, arra volt kíváncsi, hogy hány magyar vasútállomáson van mosdó (vízöblítéses WC+kézmosási lehetőség), WC (vízöblítéses, kézmosási lehetőség nélkül),  és budi (vízöblítés nélküli WC).

Kiderült, hogy nem Üllő az egyetlen ahol 2016-ban még “pottyantós wc”-t üzemeltetnek. A MÁV Zrt. tájékoztatása szerint mintegy 150 darab vízöblítés nélküli, “űrgödrös” WC működik az országban. Forrás.

 

A fideszesek nyíltan lopnak? – Magyarország kilép a korrupcióellenes világszervezetből

Ezek a fiúk tökösek és beleállnak a tutiba, Magyarország ugyanis kilép a Nyílt Kormányzati Együttműködés nevű korrupcióellenes nemzetközi kezdeményezésből – derül ki a december 6-án kiadott Magyar Közlönyből.

Az index.hu információi szerint – a Nyílt Kormányzati Együttműködés (Open Government Partnership) egy korrupcióellenes, transzparens kormányzást célzó program, alapítónyilatkozatát 2011-ben nyolc ország (USA, Nagy-Britannia, Norvégia, Brazília, Mexikó, Indonézia, Dél-Afrikai Köztársaság, Fülöp-szigetek) írta alá. Magyarország 2012-ben csatlakozott, jelenleg velünk együtt 70 tagja van az egyezménynek. Az országok képviselői december 7-én, pénteken kezdik háromnapos éves gyűlésüket Párizsban, így a magyar kilépés időzítése külön érdekes.

A csatlakozás részeként Magyarország egy 2013-ban elfogadott akciótervben vállalást tett többek között a költségvetési adatok és a közpénzek felhasználására kötött szerződések nyilvánosságának erősítésére, a közbeszerzési adatok kereshetőségének javítására és az integritásirányítási rendszer hatékonyságának növelésére a közigazgatásban.

“Célunk egy átlátható és nyílt, a nemzeti vagyont és a közpénzeket felelősen kezelő, elszámoltatható kormányzat és közigazgatás megteremtése. Mivel a jó és nyílt kormányzás alapvető feltétele a társadalom aktív részvétele a döntések előkészítésében és megvalósításában, így az akcióterv kidolgozása során és a későbbiekben is törekszünk a társadalom és a civil szervezetek minél szélesebb körű bevonására” – áll a Kormany.hu-n a csatlakozás kapcsán megjelent hírben.

A külügy szerint csak “országokat leckéztet” a kezdeményezés, aminek semmi értelme
Kérdeztük a kormányszóvivőt, illetve a Külgazdasági és Külügyminisztériumot a kilépés okairól, az alábbiakban változtatás nélkül közöljük a Szijjártó Péter vezette KKM bravúros válaszát:

“A Nyílt Kormányzati Együttműködés a jó kormányzati gyakorlatok megvitatása helyett egyes országok leckéztetésének terepévé vált, valós párbeszédet nem folytat, a tényeket elferdíti, és egyoldalú jelentéseket készít.
A jelentésekben a hazánkat folyamatosan bíráló úgynevezett civil szervezetek véleménye megjelent, a kormányzati választ azonban negligálták. Semmi értelme, hogy egy ilyen – az alapításkor kitűzött céloktól és elvektől teljesen eltért – szervezetben fenntartsuk tagságunkat.

Szijjártó Péter a mai napon a kormány döntéséről értesítette a Nyílt Kormányzati Együttműködés kormányzó bizottságát.”

Ön szerint mi áll a kilépés hátterében? Magyarország valóban korrupt lenne?

Összeomlóban a metróhálózat? – Jogosan félnek a budapestiek

Az MSZP szerint a hétfői metróbalesetet továbbiak követhetik a budapesti tömegközlekedésnél tapasztalható pénz- és létszámhiány miatt.

Horváth Csaba, a szocialisták budapesti képviselője szerdán, a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, az MSZP ezért továbbra is visszaköveteli azt az évi 40 milliárd forintot, amelyet “az Orbán-kormány elvont” a BKV működéséből.

A politikus bejelentette továbbá, hogy az MSZP egy olyan fővárosi vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a hétfői metróbalesettel kapcsolatban, amely a Jobbik javaslatával szemben a személyi felelősök megnevezése helyett elsősorban a rendszerszintű hibák feltárását szolgálná. Szerinte erre azért van szükség, mert “sosem történt még olyan súlyos személyi sérüléssel járó metróbaleset, mint hétfőn”, a budapestieknek pedig joguk van tudni, hogy biztonságban utazhatnak-e a metróvonalakon.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke szintén arról beszélt, hogy a fővárost minden területen forrásmegvonás sújtja.

Kiemelte, rövid időn belül azért fordulhatott elő “nem várt esemény” valamennyi metróvonalon, mert az állam minden évben több tízmilliárd forintot vont ki a tömegközlekedésből.

Kunhalmi Ágnes szerint jogosan félnek a budapestiek, hogy nincsenek biztonságban amikor felszállnak egy metróvonalra. Elmondta emellett: egy közelmúltban végzett közvélemény-kutatás alapján a Fidesz támogatottsága “beszakadt” Budapesten, aminek hátterében szerinte az áll, hogy Orbán Viktor miniszterelnök “mostohagyerekként bánik a fővárossal, gyűlöli a budapestieket”. “Hát mondhatom, hogy ez az utálat kölcsönös” – tette hozzá, megjegyezve, a főváros gazdasági teljesítményének “lerombolása” az ország GDP-jét is hátrányosan érinti.

Szaniszló Sándor, az MSZP másik budapesti képviselője ugyanezen a sajtótájékoztatón kitért arra is: nem értenek egyet a Cséry-telep Fővárosi Közgyűlés elé került kármentesítési módjával, helyette ugyanis azt kezdeményezik, hogy a területről szállítsák el az összes szennyeződést.

Az MSZP úgy elküldte Semjént a francba, hogy a fal adta a másikat (videó)

Magából kikelve magyarázta Semjén Zsolt a Parlamentben, hogy miért érdemelte meg szerinte Bayer Zsolt a lovagkeresztet.

Lukács Zoltán: a nyugdíjasok utalványa csak 7300 forintot ér

A nyugdíjasok utalványa 10 ezer forint helyett csak 7300 forintot ér, hiszen amikor ezt levásárolják, a rekord magas, 27 százalékos áfa visszakerül az urizáló fideszes elit zsebébe – ráadásul a juttatásról adóbevallást is kell készíteniük az idős embereknek. Erre Lukács Zoltán hívta fel a figyelmet a kétnapos kihelyezett kormányülés közelében, Sopronbánfalván. Az MSZP politikusa szerint a kormánynak Balog Zoltán menesztéséről is döntenie kellene.

„Már kezdtünk örülni, amikor azt láttuk, hogy a kormány tagjai nagy sebességgel hajtanak a nyugati határ felé, de sajnos csalódnunk kellett, mert lefékeztek és itt maradtak” – kezdte sajtótájékoztatóját Lukács Zoltán, hozzátéve: ha már ülésezik a kormány, van néhány téma, amikről mindenképp dönteni kellene. Ilyen például az az igazságtalanság, hogy a nyugdíjak csak 1,6 százalékkal emelkednek, miközben a várható infláció miatt legalább ennek a duplája járna a nyugdíjasoknak.„Az egyszeri tízezer forintos Erzsébet-utalvány is átgondolatlan, hiszen az csak 7300 forintot ér, mivel ebből 27 százalék az áfa. Ráadásul a nyugdíjasoknak erről majd adóbevallást is kell készíteniük. Az MSZP ehelyett azt javasolja, hogy a kormány a juttatást építse bele a nyugdíjba, a nyugdíjemelés pedig legyen legalább 3,2 százalékos.”

Lukács Zoltán szerint Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét azonnali hatállyal meneszteni kellene, mert minden terület, amit ő felügyel, a katasztrófa felé sodoródik. Példaként említette a szociális ágazatot, az egészségügyet és az oktatást. Mint mondta, a most nyilvánosságra hozott PISA-felmérés adatai szerint a magyar 15 éves gyermekek negyede gyakorlatilag funkcionális analfabéta.

Lukács Zoltán megemlítette azt is, hogy a kormány „nyíltan felvállalta, hogy a korrupció oldalára állt”, amikor kilépett a hetven országot magába tömörítő korrupcióellenes együttműködésből. „Aki 2018-ban erre a kormányra szavaz, az nem várhat sem megbecsülést, nem várhat normális oktatást és nem várhat működő egészségügyet, csak a korrupció virágzását.”

Széplaki Tamás, a párt helyi elnöke azt mondta, a kormány a gyűlöletre és a félelemre alapozza a politikáját, de az emberek érzik ennek a rendszernek a „hazug álságosságát”, mert a mindennapokban tapasztalják a valóságot. Példaként említette, hogy a Soproni Gyógyközpontnak az adósságkonszolidáció után jelenleg 370 millió forint lejárt tartozása van, orvos- és nővérhiánnyal küzdenek, több hónapos, akár éves várólisták vannak. „Nem lehet felelőtlenül hazudni és ígérgetni” – jelentette ki az MSZP helyi elnöke, aki szerint a 2018-ra ígért M85-ös gyorsforgalmi út sem épül meg Sopron és Csorna között.

Mit süssek karácsonyra? Fenyőfás LInzer

Közeledik a karácsony és rengeteg háziasszony gondolkodik: Mit süsünk a bejgli mellé? Mi ezt a remek linzert ajánljuk, egyszerű és gyorsan meg van.

Hozzávalók

  • 30 dkg liszt
  • 1 tk sütőpor
  • 20 dkg margarin
  • 10 dkg porcukor
  • 1 tasak vaníliás cukor
  • 1 db tojás sárgája
  • 1 db citrom reszelt héja
  • sárgabaracklekvár

Elkészítés

    1. A tészta hozzávalóit: liszt, sütőpor, margarin, porcukor, vaníliás cukor, tojás sárgája, reszelt citrom héja, alaposan összedolgozzuk.
    2. Lisztezett felületen kb. 4 mm vastagra elnyújtjuk. Nagyobb recés szélű formákat szúrunk ki, majd minden második közepét fenyőfa formával vágjuk ki.
    3. Sütőpapírral bélelt tepsibe pakoljuk. Előmelegített sütőben 180 fokon 8 perc alatt hőlégkeveréssel megsütjük.
    4. Hagyjuk kihűlni. Majd egy-egy teáskanál lekvárral összeragasztunk egy teli és egy lyukas tésztát. Porcukorral meghintve kínáljuk.

Lehetetlen lesz autóban használni a mobiltelefonokat?

Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság azt szeretné elérni, hogy az okostelefonok gyártói egy olyan korlátozást építsenek bele a készülékekbe, ami lehetetlenné teszi az autós használatot.

Évente több tízezer olyan baleset történik az utakon, ahol a vétkes sofőr épp az okostelefonjával volt elfoglalva, ezért nem figyelte az utat. Sajnos ez a hiba gyakran halállal végződik, nem is csoda, hogy a britek durván szigorítanának az erre (is) vonatkozó törvényen. A balesetek visszaszorítása érdekében azonban az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (NHTSA) is lépésre szánta el magát: már a gyártás során kemény korlátozásokat építtetnének a telefonokba.

Az AutoNews beszámolója szerint az NHTSA november végén arra kérte a mobiltelefonokat és szoftvereket készítő cégeket, hogy dolgozzanak ki egy olyan rendszert, ami képes blokkolni az autós mobilját. Ennek értelmében telefonálni ugyan lehetne a készülékkel, ám a szöveges üzenetek írása és olvasása, a videózás és az internetes böngészés tiltást kapna a vezetés idejére. A navigációs rendszereket használhatnák ugyan, ugyanakkor szükség lenne hozzá a használati utasításra is, ami megmutatná, hogyan lehet biztonságosan használni azt.

Az autógyártók és a legnagyobb tech cégek egyébként már elindultak ebbe az irányba: az általunk is kirpróbált Apple CarPlay és az Android Auto rendszerek összehangolják a telefont a kocsikba épített érintőképernyős kijelzővel, erre az időre pedig sok alkalmazás elérhetetlenné válik. Az NHTSA viszont azt szeretné, ha a cégek kidolgoznának egy olyan szabályozást, ami szinte az összes alkalmazást letiltaná az út idejére. És bár a hatóság maga amerikai, szinte biztosak lehetünk benne, hogy ha hatására a gyártók beépítik a korlátozást, az nálunk is aktív lesz majd.

A General Motors szóvivője, Vijay Iyer szerint a cég palettáján már nagyjából 40 olyan modell van, amibe beépítették a mobilos rendszer valamelyikét, ami alapvetően nem engedi, hogy a vezetés ideje alatt szöveges üzeneteket írjanak a mobilon – a hangirányítással történő üzenetírás viszont engedélyezett.

A témában az NHTSA 60 napig várja a javaslatokat, mielőtt döntene, hogy milyen formában szigorítsanak a a mobilhasználat feltételein. A terv viszont több érdekes kérdést is felvetne: a sofőr két telefonnal például simán ki tudná játszani az autó rendszerét, ha pedig a sebesség alapján döntene a telefon önmaga zárolása mellett, honnan tudja majd megkülönböztetni a mobil, hogy sofőrök vagy utasok vagyunk az autóban, vagy hogy egyáltalán autóval, nem pedig busszal, taxival vagy vonattal közlekedünk épp

A bíróság feloszlathatja a Fidesz ifjúsági szervezetét

Saját csapdájába sétálhatott bele a kormánypárt ifjúsági szervezete a Fidelitas. A Magyar Nemzet információi szerint ugyanis előfordulhat, hogy a bíróság feloszlatja az idén 20 éves szervezetet. Itt vannak a friss részletek.

2014 márciusában hatályba lépett az új polgári törvénykönyv, mely nagymértékben átalakította az egyesületekre vonatkozó törvényi szabályokat. Ezeknek a szabályoknak nem tud megfelelni a Fidelitas immár 2 éve.

Az mno.hu információi szerint –  “A héten ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a Fidelitas, nem lehet felhőtlen az öröm a kormánypárti alakulatban, ugyanis akár a megszüntetés veszélye is fenyegetheti – értesült a Magyar Nemzet. A Fidesz ifjúsági szervezete több mint két éve nem tud megfelelni a 2014 márciusában hatályba lépett új polgári törvénykönyv (Ptk.) rendelkezéseinek. Ez azonban kötelező minden civil szervezet, így az egyesületi formában működő Fidelitas számára is. Az idő viszont vészesen fogy, a módosítások végső határideje 2017. március 15. Vagyis alig maradt néhány hónap arra, hogy az új Ptk.-hoz igazítsák a szervezet alapszabályát. Ha ezt nem teszik meg, a bíróság akár fel is oszlathatja vagy meg is szüntetheti a szervezetet.

Mindezek ellenére a Fidelitas nem siet megfelelni az új törvénynek. Utoljára több mint másfél évvel ezelőtt, tavaly márciusban – tartottak kongresszust. Akkor választották meg új elnöknek Böröcz Lászlót, az V. kerület alpolgármesterét. Továbbá megkísérelték módosítani az alapszabályt, amire az indoklás szerint elsősorban éppen az új rendelkezések miatt volt szükség. Bár a közgyűlés elfogadta a változtatásokat, a Fővárosi Törvényszék már nem. A bíróság terjedelmes végzésben taglalta, mit szükséges még módosítani és pontosítani ahhoz, hogy a szervezet alapszabálya megfeleljen az új törvény rendelkezéseinek. A változtatásokra akkor 45 napos határidőt szabott a törvényszék.

Ennyi idő azonban nem volt elég az ifjúsági szervezetnek, az új elnök közölte a bírósággal, hogy a megadott határidőben a hiánypótlások teljesítése „objektíve lehetetlen”, ezért határidő-hosszabbítást kért.

Meg is kapta, de a további 45 napos határidő is kevésnek bizonyult. A következő kérelmében az új elnök már azt a döntését tolmácsolta a bíróságnak, hogy a szervezet teljes egészében visszavonja alapszabály-módosításra vonatkozó kérelmét. Mint írta, a törvényszék által előírt hiányosságokat csak úgy tudnák pótolni, ha új kongresszust hívnának össze. Ez pedig az egész országot lefedő szervezet tagságának nagy létszáma miatt nem lehetséges, ezért később kísérlik meg újra az alapszabály-módosítást.

Ugyanakkor ez még nem minden. A tavaly márciusi tisztújításon új alelnököket is választott a Fidelitas, méghozzá hetet. Igaz, közülük többen korábban is alelnöki posztot töltöttek be, ám a bírósági dokumentumok szerint két alelnök személye teljesen új. Ám utóbbiakat hiába választotta meg a Fidelitas közgyűlése, hivatalosan sosem lettek képviselői a szervezetnek. A Fővárosi Törvényszék végzése szerint az ifjúsági alakulat korábbi alapszabálya alapján „a két új alelnök képviselőkénti bejegyzéséről a bíróság nem rendelkezett”. Azt viszont nem tudni, a Fidelitas tagsága értesült-e erről, illetve hogy a két új alelnök intézkedett-e már mint a szervezet képviselője.

Többek közt erről próbáltunk meg érdeklődni Böröcz Lászlónál, de telefonon azt közölte, csak írásban hajlandó válaszolni kérdéseinkre, ám lapzártánkig nem kaptunk választ megkeresésünkre. Így egyelőre nem világos, hogy miért nem volt fontos a Fidesz ifjúsági szervezete számára, hogy megfeleljen az anyapártja által megalkotott új Ptk.-nak. Továbbá azt sem tudni, mi lesz, ha a szombatra összehívott Fidelitas-közgyűlésen nem sikerül elfogadni a szükséges alapszabály-változtatásokat. A birtokunkba került dokumentum szerint egyébként a 20 éves jubileum alkalmából Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mond, bár értesüléseink szerint ez még nem dőlt el.

Annyi bizonyos, hogy tisztújítás nem várható, erről az ATV.hu november végén adott hírt. A portál értesülései szerint az Iparművészeti Múzeum üvegcsarnokába 400 delegáltat várnak, továbbá a határon túli magyarok és az európai partnerszervezetek képviselőit. A 20. évfordulóra kisfilm és emlékkönyv is készül a Fidelitasról, amelyben megnyilatkoznak majd a szervezet korábbi potentátjai, például Szijjártó Péter, Gyürk András és Ágh Péter. Sok meglepetést és hatalmas bulit ígérnek az egybegyűlteknek a rendezők.

Figyelemre méltó, hogy a portál forrásai szerint a Fidesz vezetésében vannak olyanok, akik nem érzik, hogy az ifjúsági szervezet fel tudott volna zárkózni a kormányzás dinamikájához, ezért a következő tisztújításra már keresik a regnáló elnök ellenjelöltjét. Sokak álláspontja szerint noha Böröcz László egy fiatalok széles tömegeit megszólító polgári mozgalom vízióját vázolta fel megválasztásakor, azóta csak kínos ügyekkel sikerült címlapra kerülnie a szervezetnek. Ilyen volt például a provokátorfigyelő rendkívül aggályos ötlete, amit azzal indokolt, hogy „mindenkinek joga van tudni, kik azok a baloldali provokátorok, akik szét akarják verni mások rendezvényét”. A Fidelitas vezetője ezért arra kért mindenkit, „aki provokátorokat ismer fel”, küldje el nevüket, képüket nekik, ők pedig közzéteszik. Az adatvédelmi hatóság viszont később megállapította: az ötlet törvénysértő.”

A szocialistáknak sikerült

Portálunk információi szerint a Societas – Baloldali Ifjúsági Mozgalom az MSZP társult ifjúsági szervezete sikeresen teljesítette a törvényi előírásokat. Érdekes momentum ez. Bár tény a Societas a legnagyobb ellenzéki ifjúsági szervezet, ellenzékből sikeresen megugrották azt, amit a kormánypárti Fidelitas nem tudott.

Metró baleset: áll a bál a BKV-nál, sorban hallgatja ki a rendőrség a vezetőket

A rendőrség keddre virradó éjjel kiszállt a 2-es metró járműtelepére, házkutatást tartott – értesült több forrásból a VS.hu. Úgy tudni, sorban hallgatják ki a BKV vezetőit a hétfő reggeli, Pillangó utcai baleset ügyében. Többek között a pályafenntartási szolgálatvezető irodájában is jártak a nyomozók.

Időközben újra elindult a forgalom a 2-es metró vonalán, de hosszabb utazással kell számolni. A BKK kedden délelőtt figyelmeztette az utasokat, hogy a kettes metró megnövekedett menetidővel jár, mert az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között sebességkorlátozást vezettek be.

Tegnap az előzetes információk alapján vélhetőleg azért ütközhetett össze a két metró, mert a Pillangó utcánál a síneken lévő falevelek miatt megcsúszhattak a kerekek, a személyi mulasztást sem zárták ki. A balesetben 9 ember sérült meg.

Tarlós István főpolgármester a először Klubrádió kedd reggeli műsorában beszélt a hétfői metróbalesetről. Mint elmondta, számára az a legkülönösebb a balesetben, hogy az állomáson bent lévő szerelvényt egy másik egyszerűen utolérheti.

Pedig a civilek figyelmeztették Tarlóst, Metróért Egyesület még pénteken levélben fordult hozzá. Szerintük szakértőknek kellene vizsgálni, hogy a jármű konstrukciója, üzemeltetési rendszere és a pálya fenntartási rendszere alkalmas-e arra, hogy a metró rossz időben is közlekedjen.

Még tegnap az MSZP is reagált a hírre. A legnagyobb ellenzéki párt szerint a kormány és Budapest fideszes vezetőségének hibája metróvonalakon az elmúlt időszakban tapasztalható üzemzavar-sorozat.

Horváth Csaba MSZP-s várospolitikus szerint a folyamatos pénzelvonás és a közösségi közlekedésben a pénzhiány miatt végrehajtott leépítések vezettek a mostani tarthatatlan helyzethez. Elégtelen létszámmal és nem megfelelő eszközökkel a BKV-s dolgozók emberfeletti munkája ellenére sem tartható fent biztonságosan a metróhálózat – tette hozzá.

Magyar Posta: Ilyen lesz a 2016-os karácsonyi ünnepi bélyeg

Hagyományoknak megfelelően a Magyar Posta idén is készül az ünnepre, bélyeggel és adventi bélyegzéssel köszönti a karácsonyt a Magyar Posta.

A Magyar Posta ismét bélyegkülönlegesség  kibocsátásával köszönti a karácsonyt. Idén a cég az ünnepi jókívánságok postára adásához öntapadós bélyeget bocsátott forgalomba 115 Ft névértékben.  A bélyegkép külön érdekessége a biztonsági elemként szolgáló mikroírás: a korcsolya nyomvonalába rejtve ugyanis karácsonyi üdvözlet olvasható négy nyelven (“BOLDOG KARÁCSONYT! – MERRY CHRISTMAS – FROHE WEIHNACHTEN! – JOYEUX NO?L !”).

ots_20161202_001

Az újdonságot Nádi Boglárka grafikusművész tervezte és a Pátria Nyomda Zrt. gyártotta.

Advent idején a  Posta ismét elindítja népszerű szolgáltatását: karácsonyi  különleges bélyegzéssel ellátott üdvözleteztet lehet küldni szeretteiknek bármelyik postáról.

A legfrissebb hírek