Ezrek osztották meg a napokban Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő és író gondolatait, amelyek újabb figyelmeztetésként hatnak egy közönybe süllyedt társadalomban. Tarjányi nem kiabál, nem uszít – egyszerűen csak tűpontosan megfogalmazza, mi a baj ezzel az országgal.
A poszt apropója a miniszterek és a miniszterelnök fizetésemelése, amely július 1-től lépett életbe. Az összegek több százezer forinttal nőnek havonta – indoklás, teljesítmény vagy társadalmi vita nélkül.
„Egyszerűen csak megtörtént. Csendben. Maguk között.” – írja Tarjányi.
Nem a fizetéssel van baj – hanem azzal, amit képvisel
A szakértő világossá teszi: nem a pénz önmagában a probléma. Nem baj, ha valaki jól keres – ha az ország is jól működik közben. Csakhogy a valóság ennél sokkal nyersebb.
Miközben politikusok százezrekkel gyarapodnak, az országban:
-
Orvosok 16 órás műszakokban próbálják menteni a menthetetlent,
-
Tanárok elhallgattatva, megalázva küzdenek a pályán maradásért,
-
Kisvállalkozók rettegnek a hatósági zaklatásoktól,
-
Fiatalok nem jövőben, hanem repülőjegyben gondolkodnak.
Ebben a közegben érkezik egy újabb, csendes fizetésemelés, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
„Ők már másik világban élnek”
Tarjányi szerint a valódi törésvonal nem a kormánypárti és ellenzéki között húzódik, hanem a kiváltságosok és az ország többsége között. A politikai elit ugyanis egy olyan rendszerben él, ahol:
-
Nem kell elszámolni,
-
Nem kell teljesíteni,
-
Nem kell felelősséget vállalni.
Elég csupán „jókor lenni jó helyen” – a lojalitás többet ér, mint a tehetség, a munka vagy a teljesítmény.
Nem érdem, hanem jutalom
„A baj az, hogy ez nem érdem, hanem kiváltság. Nem szolgálat, hanem jutalom. Nem teljesítmény, hanem hatalmi pozíció.” – írja Tarjányi.
Miközben emberek ezrei küzdenek a túlélésért, a kormány csendben, minden társadalmi párbeszéd nélkül osztogatja magának a juttatásokat. Tarjányi szerint ez nem csak erkölcsi, de politikai hiba is: minden újabb „jutalom” csak még egy falat emel a hatalom és az emberek közé.
„Nem irigykedem. Nem támadok. Csak emlékeztetek.”
Tarjányi nem akar gyűlöletet kelteni. De nem hajlandó hallgatni sem. Azt üzeni: a vezető nem attól vezető, hogy többet keres, hanem attól, hogy többet vállal. Felelősséget. Kockázatot. Munkát. Az országért. Értünk.
És ha ez hiányzik, akkor minden fizetésemelés nem több, mint cinikus gúny az emberek mindennapi küzdelmei fölött.
És egyszer, amikor tényleg jön a változás…
Tarjányi zárása nem dühös, de sokatmondó:
„Ne felejtsük el, ki mennyit keresett… és mit adott ezért cserébe.”
