Az időjárási körülményekre hivatkozva elmarad a Magyar Szocialista Párt országjárásának mai, székesfehérvári állomása – közölte a párt hétfő délelőtt.
A rendezvényt eredetileg a város főterére hirdették meg, ahol az MSZP politikusai a helyiekkel találkoztak volna, hogy a mindennapi megélhetési problémákról és a lehetséges megoldásokról beszélgessenek.
Bár a program most technikai és biztonsági okokból elmarad, a felvetett problémák ettől még nem szűntek meg. A párt közleményében hangsúlyozta: tudják, milyen nehézségekkel kell szembenéznie a magyar emberek többségének.
A fizetések és nyugdíjak nem elegendők a megélhetéshez, sokan kénytelenek másodállást vállalni, több műszakban dolgozni, és folyamatosan spórolni.
Az MSZP országjárása éppen ezekre a kérdésekre keresi a választ. A párt szerint eljött az ideje annak, hogy ne csak a túlélés legyen a mindennapok célja, hanem méltó életkörülmények megteremtése. A cél, hogy párbeszéd induljon arról, mit kellene tenni annak érdekében, hogy a dolgozók és nyugdíjasok ne napról napra éljenek, hanem biztonságban, kiszámítható jövővel tervezhessenek.
A párt jelezte: az országjárás a következő napokban folytatódik, a következő helyszínekről és időpontokról hamarosan újabb tájékoztatást adnak. A székesfehérvári eseményt pedig – amint az időjárási körülmények engedik – pótolják.
A szocialisták közleményüket azzal zárták: a problémák nem várhatnak, és ők továbbra is ott lesznek az emberek között, hogy meghallgassák őket és együtt keressenek megoldásokat.
Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!
Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!