Vannak történetek, amelyek annyira pontosan ragadják meg egy korszak lényegét, hogy szinte kár lenne elemzésekbe csomagolni őket.
Juszt László, a legendás televíziós újságíró nemrég egy ilyen aranyfokozatú anekdotát osztott meg – benne Kádár Jánossal, Czinege Lajossal, egy rózsadombi házzal és a hatalom hallgatag logikájával. És persze benne van az a kontraszt is, amit ma már nehéz lenne nem észrevenni.
A történet dióhéjban
A szóbeszéd szerint amikor Czinege Lajos, az egykori honvédelmi miniszter a rózsadombon felépíttette magának a szerény kis villát (a honvédség hathatós közreműködésével), hívatlan vendég érkezett a házavatóra: maga Kádár János. Nem kiabált, nem csapott az asztalra, csak körbenézett, és ennyit mondott:
„Gratulálok, Czinege elvtárs, hogy sikerült megépítenie a mindenkori honvédelmi miniszter házát.”
Letette a pezsgős poharat – és távozott.
A jelenlévőknek nem is kellett több. A történet folytatásához már nem is kell szóbeszéd: amikor Czinege kiesett a kegyből, nem maradt a rózsadombi házban. Költözhetett szépen egy honvédségi lakótelepre. És nem titokban: az MTV híradójában is szerepelt, Juszt szerint ő maga tudósította az eseményt.
És most ugorjunk pár évtizedet – vagy inkább egy világot
Ma Magyarországon az állami pénzből meggazdagodó elit nemhogy nem költözik ki sehova, hanem újabb ingatlanokat vesz a szomszédban is.
Matolcsy György unokatestvérétől a Rogán család „hirtelen jött” sikerein át a Tiborcz-féle kastélyfelújítási programig hosszú listát lehetne írni. De nem lenne elég egy cikk rá.
És persze senki nem kopog be pezsgőspohárral a házavatóra, hogy szóljon:
„Gratulálok, ezt most már a NER minisztereinek építették.”
Sőt, ma inkább az történik, hogy a ház, az utca, a falu és a környező erdő is valakinek az ölébe pottyan – közpénzből, de már magántulajdonként értelmezve.
Kádár vs. Orbán – két hatalom, két reflex
Nem mintha Kádár rendszere a tisztaság netovábbja lett volna. De volt egy belső korlát, egy elvárás a látszatra, egyfajta fegyelmezett visszafogottság. Ha valaki túl látványosan próbált urizálni, az „elvtársak” intézkedtek. Még ha csak egy félmondattal is. És az működött.
Orbán rendszerében viszont nincsenek ilyen félmondatok. Csak szalagátvágások. Átírt törvények. Különleges jogállású alapítványok. Tiborcz-kastélyok. Rogán-fiúk. És persze minden építkezéshez valahogy mindig sikerül „hozzácsatornázni a szükséges infrastruktúrát”. Véletlenül.
