Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Péntek reggel újabb demonstrációval kezdődött a nap az MTVA Kunigunda utcai székházánál, ahol a Momentum politikusai és aktivistái próbálták megakadályozni Orbán Viktor bejutását a szokásos Kossuth Rádiós interjújára.

A reggeli akció azonban nemcsak politikai, hanem közlekedésbiztonsági fordulatot is hozott: a párt szerint a miniszterelnököt szállító kisbusz szabálytalanul és veszélyesen közlekedett, ezért feljelentést tettek a kormányfő ellen.

„Mi lett volna, ha elütnek valakit?”

A Momentum rákosmenti országgyűlési képviselője, Gergely Bálint a Facebook-oldalán számolt be az esetről. Elmondása szerint a Kunigunda-Bojtár körforgalomnál a miniszterelnök konvoja mindenféle megkülönböztető jelzés nélkül, a forgalommal szemben hagyta el a körforgalmat, miközben egy gyalogos épp a zebrán haladt át a járdaszigetnél.

„Neki elsőbbséget nem adva száguldott ki. Talán csak a szerencsén múlott, hogy nem történt katasztrófa” – írja a képviselő, hozzátéve: a gyalogosnak elsőbbsége volt, a kisbusznak pedig semmilyen különleges jelzése nem volt.

Rendőrök is ott voltak, de nem intézkedtek

Gergely szerint a helyszínen több tucat rendőr is jelen volt, ám senki sem tett semmit a szabálytalanság miatt. „Játsszunk így, lássuk a jogegyenlőséget: Orbán Viktor mit kap?” – teszi fel a kérdést a politikus, aki hivatalosan is feljelentést tett az ügyben közúti veszélyeztetés és szabálytalan közlekedés miatt.

Folyamatos demonstrációk, bírságokkal fűszerezve

A Momentum az utóbbi hónapokban rendszeresen demonstrál a közmédia székházánál, hogy ráirányítsa a figyelmet az állami média egyoldalúságára, illetve a kormányzati kommunikáció torzításaira. Ezeken az akciókon a résztvevők nem ritkán kapnak 80 ezer forintos helyszíni bírságokat, különösen, ha gyalogosan molinóznak vagy blokádot próbálnak kialakítani.

A pénteki demonstráción sem történt másképp. A képviselő szerint több helyszínen is megpróbálták útját állni a miniszterelnöki kisbusznak, de annak vezetője vélhetően nagy sebességgel hajtott be, úgy, hogy „egyáltalán nem volt biztos, hogy nem hajtanak át rajtunk.”

Gergely hangsúlyozza: a feljelentést nem önnön testi épsége miatt tette meg, hanem azért, mert szerinte „tüntetőket elütni, veszélyeztetni sem szabad” – legyen szó akár a miniszterelnökről, akár bárki másról.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

MEGOSZTÁS