Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

A magát az átláthatóság és civil kontroll bajnokaként hirdető Baranyi Krisztina mára pontosan azon az úton halad, amit évek óta bírál: a zárt ajtók mögötti döntéshozatal, az információk visszatartása, a politikai trükközés és az egyeztetés nélküli hatalomgyakorlás lett a ferencvárosi városvezetés védjegye.

Aki eddig azt hitte, hogy Baranyi az „új politika” képviselője – annak érdemes újragondolnia, ki is áll ma a IX. kerület élén.

Mert amit Ferencvárosban művel, az már inkább emlékeztet Orbán Viktor módszereire, mint egy valódi demokratikus városvezetésre. És miközben országosan még mindig a rendszer egyik legkeményebb kritikusaként pózol, helyben ugyanazokat az eszközöket használja, mint akiket bírálni szokott.

Karácsonyt hátba szúrta, a nyilvánosságot kizárta

Baranyi Krisztina aki Karácsony Gergely főpolgármesterrel szemben nyílt támadásokba kezdett és korábban a „világ leggyávább főpolgármesterének nevezte” egyre inkább távolodik az ellenzékiségtől, főleg, hogy a saját kerületében ő maga alkalmazza a legsötétebb trükköket melyeket korábban a Fidesznél láthattunk csak.

15 perces trükk: így kerüli meg Baranyi a képviselőket és a nyilvánosságot

Több kerületi képviselő szerint a hivatal csupán negyedórával a zárás előtt küldte ki azt a dokumentumot, amelyből kiderült, miről is lesz szó a másnapi bizottsági ülésen. A cél világos: az ellenzéki képviselőknek ne legyen idejük felkészülni, és a lakosság se szerezzen tudomást arról, hogy épp milyen súlyos kérdéseket tárgyalnak. Egyfajta „sötétben tartás”, amit a helyi ellenzék már nem hajlandó szó nélkül hagyni.

Zöld szavak – szürke valóság

A Semmelweis Egyetemmel történő megállapodás egyre több feszültséget teremt, mely a Szentágothai János tér átépítését takarja. A kerületben élő érintettek márciusban tiltakozó demonstrációt is tartottak, mivel a sűrűn fásított zöldfelület egy pihenőpark, amelynek háta mögött a Semmelweis Egyetem a 2013-ban megvásárolt épülettömbjében egy újabb egyetemi szárnyat szeretne létesíteni. A probléma ezzel az, hogy az egyetem az építés felvonulási területének épp ezt a parkot nézte ki, ahol ma fás, bokros terület van.

Itt néhány hónap múlva többtonnás munkagépek fognak dolgozni, majd a munka végeztével a fák egy részét zöldkazettákba telepített cserjékre cserélik, és a teret szürke árnyalatos téglaburkolattal lekövezik.

A botrány amely a Szentágothai János tér átépítése körül bontakozott ki rávilágít arra, mennyire problémás ez a fajta „ellenzékiség”. Az ügyben a helyiek demonstráltak, a fák kivágásától tartanak. A park egy részét beton és térkő váltja fel, a zöldterület csökken, de a ezt futónövényekkel próbálják „elfedni”.

Ez pedig zöldpolitika helyett zöldre mázolt beruházás – miközben a jelek szerint háttérben már hónapokkal ezelőtt elkezdtek egyeztetni a beruházókkal, a képviselőket és lakosokat csak utólag tájékoztatták. Ez lenne a „semmit rólunk, nélkülünk” elv megvalósulása?


Cikkünk megjelenése után a Semmelweis Egyetem az alábbi helyesbítést küldte meg részünkre, melyet az alábbiakban változtatás nélkül közlünk:

A Szentágothai János tér teljes lekövezéséről ír a szerző, többek között arra hivatkozva, hogy „A SOTE látványtervein azonban az látszik, hogy a jelenlegi zöldfelületi mutatót úgy kívánják a helyszínen fenntartani, hogy – bár a parkot letérkövezik – a határoló tűzfalra futónövényt futtatnak fel. …. Az Indexnek nyilatkozó egyik baloldali kerületi képviselő szerint összességében 23 százalékkal több szilárd burkolat fedi majd a teret.”

Ezzel szemben a valóság az, hogy szó nincs a tér teljes lekövezéséről, a zöldfelület tervezett aránya pontosan megegyezik a jelenlegivel, 34 százaléknyi és jelentősen meghaladja a helyi szabályozás szerinti elvárt mértéket.

A cikk szerzője azt írja, hogy „A SOTE látványtervein azonban az látszik, hogy a jelenlegi zöldfelületi mutatót úgy kívánják a helyszínen fenntartani, hogy – bár a park zöldkazettákon kívüli részét lekövezik és a födémen lévő zöldfelület is csökken – a határoló tűzfalra futónövényt futtatnak fel.”
Ezzel szemben a valóság az, hogy a födém a tér alá épített mélygarázs födémje – ezt a terven a világos zöld kazetták jelölik. Itt jelenleg sincsenek nagy fák, mert a födém nem terhelhető a szükséges földréteggel.

 Fontos kiemelni továbbá, hogy a Thaly Kálmán utcára kihelyezett hét darab dézsás növény nem számít bele a zöldterületi mutatóba.

 A cikk szerzője arról is ír, hogy „Itt néhány hónap múlva többtonnás munkagépek fognak dolgozni, majd a munka végeztével a fák egy részét zöldkazettákba telepített cserjékre cserélik, és a teret szürke árnyalatos téglaburkolattal lekövezik.”

Az állítás, miszerint „a fák egy részét zöldkazettákba telepített cserjékre cserélik” nem igaz. Ezzel szemben a valóság az, hogy a csatolt látványterven is szereplő (körrel jelölt) 14 db előnevelt fát tervezzük telepíteni, amelyek az innovatív faátültető német technológiának köszönhetően döntő részben a jelenleg is a téren álló koros fák.

A cikkhez küldött helyesbítési kérésre az alábbi két infografikát kaptuk:


A jogállamiság harcosa? A kormányhivatal szerint még a működési szabályzat is problémás

A Fővárosi Kormányhivatal törvényességi észrevételek sorát fogalmazta meg Ferencváros működésével kapcsolatban. A kifogások között szerepel:

  • a képviselői jogok korlátozása,
  • az interpellációk ellehetetlenítése,
  • átláthatatlanság a „különös eljárásrend” okán

Baranyi tehát úgy viselkedik, mint egy kicsiben működő hatalomkoncentráló gépezet, ahol a formális szabályokat is addig csavarják, amíg már senki nem lát bele, mi történik a színfalak mögött.

Baranyi ma már nem ellenzéki hős – hanem egy új Orbán Ferencvárosban

A kerületben dolgozó baloldali képviselők is egyre nyíltabban kritizálják Baranyit. A „közösségi városvezetés” mára öncélú hatalomgyakorlássá vált, ahol az információkat visszatartják, az ellenállókat kikerülik, és a kényelmetlen ügyeket lesöprik az asztalról.

Baranyi Krisztina először Karácsonyt szúrta hátba, most pedig a saját választóit zárja ki a döntéshozatalból. A módszerek ismerősek: ez az orbáni hatalomtechnika kicsiben.

És ha így folytatja, a választók a végén pont úgy fogják megítélni, mint azt, akit eddig olyan hangosan kritizált.

Index.hu nyomán


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

MEGOSZTÁS