Volt idő, amikor Orbán Viktor még a szólásszabadságot és a nyugati demokráciát hirdette. Ma már Soros György nevét ellenségként emlegeti, Brüsszel ellen harcol, és illiberális államot épít. De hogyan jutottunk idáig? És mit árul el ez a politikai pálfordulás a hatalom természetéről?
A Soros-ösztöndíjas fiatalember, aki nyugatot épített volna
1990 körül még senki sem gondolta volna, hogy a fiatal Orbán Viktor egyszer majd a liberális eszméket tagadja meg elsőként. Egyetemi éveiben még Soros-ösztöndíjjal tanult Oxfordban, és nyíltan támogatta az európai integrációt. Akkoriban a Fidesz a szólásszabadság és a demokrácia élharcosa volt.
„Az állam ne szóljon bele az emberek életébe” – mondta egy 1992-es interjúban. Ma pedig ugyanaz az állam már a tanárok, civilek, egyetemek és sajtó felett gyakorol kontrollt.
Brüsszelből Brüsszel-ellenesség – mi változott?
Miközben a 2000-es évek elején még Orbán is a nyugati szövetségi rendszerek megerősítéséért kampányolt, ma már a „Brüsszel diktátumát” emlegeti. A kérdés jogos: tényleg Brüsszel változott meg, vagy inkább ő?
A Fidesz 2009-ben még az Európai Néppárt tagjaként próbálta belülről formálni az uniót. Ma már kívülről támadja. Ez nem egyszerű politikai irányváltás – ez teljes identitásváltás.
A hatalom ára: elvek vagy túlélés?
Sokan úgy látják, hogy Orbán útja egyetlen dologról szól: hatalomról. Az elvek, a korábbi értékek háttérbe szorultak, helyüket pragmatikus hatalomtechnika vette át. A politikai pálfordulás nem erkölcsi válságként, hanem tudatos stratégiai döntésként értelmezhető – de mit mond ez rólunk, a választókról?
Amikor a múlt önmagát leplezi le
Orbán Viktor története tanmese lehetne a politikai változásról – ha nem lenne ilyen súlyos következménye. Amikor egy Soros-ösztöndíjas fiatal demokrata illiberális rendszert épít, az nem csupán egy ember története: az egy ország sorsa is.
