Kedden reggel Orbán Viktor bejelentette: március közepétől harminc alapvető élelmiszer esetében a kereskedők árrése nem haladhatja meg a 10 százalékot. A döntés célja – legalábbis a hivatalos kommunikáció szerint – az „indokolatlan és túlzott áremelkedések” megfékezése. Az Index birtokába jutott a teljes lista is, amelyen többek között a csirkemell, a tej, az étolaj, a tojás, a liszt és a trappista sajt is szerepel.
De vajon tényleg ez a megoldás a magas élelmiszerárakra? Vagy ez is csak egy újabb tünete annak, hogy a kormány eszköztelenül próbálja elfedni a gazdasági problémákat?
Az árstopok valódi üzenete: baj van
Az ilyen típusú beavatkozás – legyen szó árstopról vagy árréskorlátozásról – sosem a gazdaság egészséges állapotának a jele. Éppen ellenkezőleg: az ilyen intézkedések mindig válságtünetek. A kormány beismeri, hogy nem tudja kezelni az infláció strukturális okait, ezért mesterségesen próbálja letörni az árakat. Ez a lépés azonban nem a piac megerősítését szolgálja, hanem annak torzítását.
Amikor egy kormány ilyen erősen beavatkozik a piac működésébe, az azt jelzi, hogy a gazdaságpolitikai eszköztár kiürült, az inflációval szembeni küzdelem elakadt, és már csak látványos, populista döntések maradtak az eszköztárban – olyanok, amelyek elsőre jól hangzanak, de hosszú távon több kárt okoznak, mint amennyi hasznot hoznak.
Mi a probléma a 10 százalékos árréskorlátozással?
Kiszorulhatnak a kisebb boltok – A nagy kereskedelmi láncok még képesek elviselni a nyomott árrést, de a kisebb üzletek számára ez akár a túlélés kérdése is lehet. Szűkül a mozgásterük, veszteségessé válhatnak, bezárások jöhetnek, különösen vidéken.
Termékkínálat szűkülése – Ha a kereskedők nem tudnak elég hasznot realizálni egy-egy terméken, egyszerűen levenni fogják azt a polcról. A fogyasztók így kevesebb választékot, kevesebb márkát, gyengébb minőséget kapnak.
Átterhelés más termékekre – A boltok nem jótékonysági intézmények. Ha az egyik termék árrését maximalizálják, a kereskedők máshol próbálnak majd áremelésekkel kompenzálni. Vagyis az egyik oldalon megtakarít a vásárló, a másikon elveszíti.
Rejtett infláció – A mennyiségek csökkentése, a kiszerelés manipulálása, a termékminőség romlása szintén megjelenhet, ahogyan az már korábbi árstopok idején is megtörtént. A vásárló nem mindig az árcímkén látja az inflációt, hanem a kosarában.
Bizalomvesztés a gazdaságban – A piaci szereplők számára az ilyen típusú intézkedések kiszámíthatatlanságot sugallnak. Ha a kormány bármikor önkényesen belenyúlhat az árképzésbe, az rombolja a gazdasági bizalmat, csökkenti a beruházási kedvet, és hosszú távon hátráltatja a növekedést.
Egy gyenge kormány eszköze
Ahelyett, hogy valódi, átfogó gazdaságpolitikai megoldások születnének – például az adórendszer átalakítása, az élelmiszerláncban rejlő hatékonysági problémák kezelése, vagy a vásárlóerő erősítése –, a kormány ismét a látványpolitikát választja. Az árréskorlátozás, csakúgy, mint a korábbi árstopok, nem oldja meg a problémát, csak ideig-óráig elfedi azt. Ráadásul a május végéig tartó szabályozás is önmagában elismerése annak, hogy a kormány is érzi az intézkedés átmeneti, kényszerű jellegét.
A harmincféle élelmiszert érintő árrésstop nem más, mint egy gyenge kormány válasza egy erős gazdasági kihívásra. Látszatintézkedés, amely rövid távon talán csökkenti néhány termék árát, de hosszú távon tovább rontja a gazdasági környezetet. Az igazi kérdés az, meddig lehet még halogatni a valódi reformokat, és mikor vállalja be a kormány, hogy nem lehet örökké árakat kozmetikázni – mert a valóság előbb-utóbb minden kommunikációs trükkön átsüt.
