Újabb fejezetéhez érkezett a magyar gazdaság csodálatos megregulázása: Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ismét bejelentette, hogy a kormány „szükség esetén” beavatkozik az élelmiszerárak kordában tartása érdekében.
Hogy ez pontosan mit jelent? Nos, eddig annyit láttunk, hogy az üzletláncok képviselőit behívták egy kis baráti csevejre, ahol valószínűleg elmagyarázták nekik, hogy az árakat „illik” csökkenteni – de persze, csak ha az égiek is úgy akarják.
A kormány egyébként már régóta figyelemmel kíséri az infláció alakulását – más kérdés, hogy ennek az égvilágon semmi hatása nincs, hiszen az árak köszönik szépen, továbbra is az egekben járnak. Januárban például 5,5 százalékos inflációt mért a KSH, amire a miniszter reakciója az volt, hogy ez „átmeneti jelenség”. Mert hát tudjuk jól: ha becsukjuk a szemünket, a problémák előbb-utóbb maguktól megoldódnak.
Az élelmiszerárstop csodafegyvere – avagy a gazdasági közgazdaságtan újraértelmezése
Márton miniszter úr közleményében kifejtette, hogy a tej és a tojás drágulása nagy terhet ró a magyar családokra. Ezt az információt egyébként egy ötperces piaci bevásárlás is megerősíthetné, de úgy tűnik, ehhez inkább egy teljes minisztériumi apparátus szükséges. A miniszter egyúttal jelezte, hogy a kormány „szükség esetén” minden eszközt bevet. Bár eddig ezek az eszközök kimerültek az árstopokban, amik látványosan megbuktak, de sebaj, próbáljuk meg újra! Hiszen ha valami egyszer nem működött, talán másodszorra sem fog – és ez már majdnem siker, nem igaz?
A miniszter, aki figyel és figyel… és figyel
A helyzet komolyságát jól jelzi, hogy a kormány januárban berendelte a kiskereskedelmi láncok képviselőit. Hogy pontosan miről beszélgettek, az rejtély, de az biztos, hogy ettől az infláció nem ijedt meg, sőt, talán még jót is nevetett rajta. Az árfigyelő rendszer szerint néhány tejtermék ára csökkent pár százalékkal – na nem mintha ettől a fizetések arányosan növekedtek volna, vagy a lakosság jobban járna. De a lényeg, hogy a „folyamatot szorosan nyomon követik”, ami magyarul annyit jelent, hogy néznek, mint Rozi a moziban.
A kérdés csak az: ha a kormány ennyire figyel, ennyire vigyáz, ennyire beavatkozik, akkor hogyan lehet, hogy az infláció továbbra is magas? Talán a figyelés önmagában mégsem elég? Lehetséges, hogy gazdasági szakértelemre is szükség lenne? Egy biztos: ha az inflációt puszta nézéssel meg lehetne oldani, Nagy Márton már régen megmentette volna a gazdaságot.
