Amikor egy politikus azt mondja, hogy „nem vitatkozok”, az valójában egy másik mondat kódolt verziója: „Félek a vitától.” Orbán Viktor legutóbbi Kormányinfóján éppen ezt a gondolatot sulykolta, amikor határozottan elutasította a Magyar Péterrel való vitát, azzal érvelve, hogy az ellenzék „Brüsszel zsoldjában áll”.
A bátorság hiánya, mint politikai stratégia
Orbán Viktor állítása szerint nem hajlandó olyan emberekkel vitázni, akiknek „a gazdáik Brüsszelben vannak”. Ez elsőre talán hazafiasnak tűnhet, de valójában egy rendkívül kényelmes kifogás, amellyel a miniszterelnök elkerülheti, hogy valódi, húsbavágó kérdésekre válaszoljon nyilvános keretek között.
Ha megnézzük a demokratikus hagyományokat, a politikai viták a választások előtti időszakok sarokkövei. Azonban Orbán nemcsak Magyar Péterrel, de egyetlen másik ellenzéki vezetővel sem állt ki vitázni az elmúlt több mint egy évtizedben. Ehelyett a „gazdáik Brüsszelben vannak” érvelés mögé bújva próbálja elhitetni, hogy a magyar ellenzék nem is valódi szereplő, csak Brüsszel bábja.
De miért is ne állna ki vitázni? Talán attól tart, hogy egy nyilvános vitában nem tudná megvédeni azokat a döntéseket, amelyek az ország versenyképességének romlását, az infláció elszabadulását vagy az uniós források elvesztését eredményezték?
Mit árul el a vita elutasítása?
Egy vitát elutasítani két dolgot jelenthet. Az első: az illető valóban annyira felsőbbrendűnek érzi magát, hogy nem tartja érdemesnek az ellenfelével való eszmecserét. Ez esetben azonban jogos a kérdés: miért ne lehetne ezt a felsőbbrendűséget a választók előtt, a színpadon bizonyítani?
A második lehetőség azonban sokkal valószínűbb: a vitától való félelem. Egy olyan vezető, aki biztos az álláspontjában és tetteinek helyességében, nem fél a nyilvános vitától. Orbán azonban az ellenzéki vezetőkkel való párbeszédet rendre elutasítja, ezzel pedig azt üzeni, hogy nem vállalja a megmérettetést.
„Nem az ellenzékkel kell vitázni, hanem Brüsszellel”
Orbán érvelése szerint a valódi harcot Brüsszel ellen kell megvívni. Ez azonban két problémát is felvet:
- A Brüsszel elleni küzdelem mítosza
Orbán narratívája szerint az Európai Unió valójában Magyarország ellensége, amely „el akarja venni a magyarok pénzét”. Ez a retorika kiválóan alkalmas a belföldi közönség érzelmeinek felkorbácsolására, de kevésbé alkalmas arra, hogy magyarázatot adjon azokra a problémákra, amelyekért a kormány közvetlenül felelős. - A felelősség áthárítása
A „Brüsszel a gazda” érvelés lényegében azt üzeni, hogy az ellenzék nem önálló politikai szereplő, hanem külső érdekek kiszolgálója. Ez nemcsak hogy alaptalan általánosítás, de egyben annak a jele is, hogy a miniszterelnök képtelen vagy nem hajlandó az ellenzéket legitim politikai versenytársként kezelni.
Egy gyáva döntés következményei
A vita elutasítása Orbán Viktor részéről nemcsak a demokrácia alapelveivel megy szembe, de azt az üzenetet is közvetíti a választók felé, hogy a kormányfő nem hajlandó elszámolni a tetteivel. Egy valódi vezető nem menekül a kihívások elől – még akkor sem, ha azok kényelmetlenek.
Orbán döntése, hogy nem vitázik Magyar Péterrel, csak egy újabb bizonyíték arra, hogy a miniszterelnök számára a hatalom megtartása fontosabb, mint a választók számára nyújtott átláthatóság és felelősségvállalás. Egy olyan országban, ahol a vezető nem áll ki nyílt vitára, a demokrácia veszélybe kerül. Az emberek pedig joggal kérdezhetik: vajon mitől fél Orbán Viktor?
A vita: egy elveszett lehetőség
Egy Magyar Péterrel folytatott nyilvános vita nemcsak az ellenzéknek, hanem magának Orbán Viktornak is lehetőséget nyújtott volna arra, hogy megvédje politikáját. Ehelyett azonban a miniszterelnök úgy döntött, hogy a kifogások mögé bújik.
Egy vezető bátorsága nem abban mutatkozik meg, hogy milyen erős szavakat használ Brüsszelről vagy az ellenzékről, hanem abban, hogy hajlandó-e szembenézni a választók és politikai ellenfelei előtt azokkal a kérdésekkel, amelyek az ország sorsát érintik. Orbán Viktor ezen a próbán ismételten megbukott.
