Elakadt Orbán lélegzete: Dobrev Klára a legsúlyosabb dolgot kérdezte meg nyílvánosan Orbántól

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője, Strasbourgban élesen bírálta Orbán Viktor miniszterelnököt az Európai Parlament plenáris ülésén. Beszédében azt hangsúlyozta, hogy Orbán azért kormányoz rosszul, mert nem törődik az emberek valódi problémáival, helyette képzelt és általa kreált ellenségekkel harcol.

„Elmarja magától a valódi barátait és szövetségeseit, de ami a legnagyobb baj, hogy elmarja őket Magyarországtól” – fogalmazott Dobrev.

A képviselő felszólalásában tételesen sorolta fel, hogyan árulta el Orbán különböző társadalmi csoportokat, és hangsúlyozta, hogy Magyarország nem valamilyen „titkos nemzetközi összeesküvés” miatt került le a sikeres országok listájáról, hanem azért, mert a miniszterelnök „rosszul kormányoz”.

Dobrev szerint a magyar kormányfő inkább azzal van elfoglalva, hogyan árulja el az európai értékeket, és hogyan árulja el Magyarországot. Kiemelte, hogy Magyarország az egyetlen EU-tagállam, amely az orosz-ukrán háború ellenére növelte az orosz gázimportot, és rámutatott arra, hogy más országokban az oroszoknak nincs belépésük a külügyminisztériumokba vagy a titkosszolgálati rendszerekbe.

A DK képviselője végül egy éles kérdést szegezett Orbán Viktornak:

„Mivel zsarolják önt az oroszok?”

– ezzel is hangsúlyozva, hogy szerinte Orbán hűségesen szolgálja Vlagyimir Putyint, szemben más európai vezetőkkel.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?