Gyurcsányék most Bayer Zsolt nyakára léptek

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Amikor idén nyáron kiderült, hogy az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt. 40 millió forintot fizetett ki a Fidesz ötös számú párttag-könyv tulajdonosának, Bayer Zsoltnak, a DK közérdekű adatigénylést nyújtott be az állami céghez. 

Tudni akartuk, hogy az Orbán-kormány véres szájú, gátlástalan propagandistája mégis mivel érdemelte ki ezt a pénzt azon kívül, hogy hűségesen szolgálja a Fideszt.

Az állami cég végül kiadta a Bayerral kötött szerződést, amiből többek között kiderült: egy Mongóliáról szóló tévésorozat legyártására kapott 40 milliót a propagandista a magyarok pénzéből.

Azt azonban továbbra sem tudjuk, hogy Bayer Zsolt cége teljesítette-e a szerződésben vállalt összes feladatát, miközben a szerződésből kiderül, hogy a pénzt előre megkapta.

Nem tudjuk például, hogy a propagandista vállalkozása elvégezte-e a tévésorozat legyártása után a promóciós és kommunikációs feladatokat a hagyományos és a közösségi médiában.

Ezért a Demokratikus Koalíció ki fogja kérni a Szerencsejáték Zrt.-től a Bayer Zsolt cégével kötött szerződés teljesítési dokumentációját, hogy végre kiderüljön: mire költött 40 millió forintot az állami lottóbevételekből az Orbán-kormány leghírhedtebb propagandistája.

A DK szerint az állami szerencsejáték-bevételeket nem a fideszes propagandisták hízlalására, hanem a magyarok bérének és nyugdíjának emelésére és a rászorulók juttatásainak emelésére kell fordítani.

Ezért a Demokratikus Koalíció teszi tovább a dolgát, mert maradunk elkötelezett szociáldemokraták, akik meg fogják védeni a magyarok közös pénzét a fideszes tolvajoktól.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?