Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, felszólalt az Európai Parlamentben, ahol az európai és különösen a magyarországi élelmiszerinfláció súlyos hatásairól beszélt.
Hangsúlyozta, hogy Magyarországon az élelmiszerárak növekedése az egyik legmagasabb Európában, és sok magyar állampolgár számára komoly megélhetési válságot okoz.
„Az infláció a szegények adója” – mondta Magyar, kiemelve, hogy a magyar lakosság nagy része egyre nehezebb helyzetben van az elszálló élelmiszerárak, magas rezsiköltségek és az infláció miatt. „Ma több százezer magyar állampolgárnak kell választania az élelmiszer, a rezsi vagy a gyógyszerek között.”
Magyar Péter hangsúlyozta, hogy az Orbán-kormány elhibázott gazdaságpolitikája jelentősen hozzájárult a rekord magas inflációhoz, amely 2022-ben és 2023-ban is Európa élvonalában volt. Az élelmiszerinfláció meghaladta a 60 százalékot, ami a mindennapi életet jelentősen megnehezíti Magyarországon.
ÁFA-csökkentési javaslat a megoldásra
A Tisza Párt elnöke javaslatot is tett a problémára. Szerinte azonnali ÁFA-csökkentésre van szükség a zöldségek és gyümölcsök esetében, amit 5 százalékra kellene mérsékelni. „Erre több példa is van Európában, van ahol 0 százalék, és fokozatosan az egészséges élelmiszerek áfáját is csökkenteni kellene” – mondta.
Magyar Péter az Európai Parlamenthez fordult, kérve, hogy ne csak a problémákról beszéljenek, hanem valódi megoldásokat is keressenek az infláció és a gazdák problémáinak enyhítésére, különösen Közép-Európában, ahol a megélhetési válság különösen súlyos.
A politikus felszólította az Európai Bizottságot és a Parlamentet, hogy vegyenek részt aktívan a közép-európai országok megsegítésében és támogassák az olyan konkrét javaslatokat, mint az ÁFA-csökkentés, amelyek enyhíthetnék a szorult helyzetben lévő családok terheit.
Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!
Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!