Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Nagy port kavart az az interjú, amelyben Magyar Péter, a Tisza Párt elnökének exbarátnője, Vogel Evelin több súlyos vádat fogalmazott meg a politikus ellen. Az Indexen megjelent interjúban Vogel Pétert manipulatív, erőszakos embernek nevezte, aki nemcsak személyes, de politikai téren is megkérdőjelezhető döntéseket hozott.

Az ügyben Magyar Péter is reagált közösségi oldalán, és azt állította, hogy Vogel május óta fenyegetéssel próbálta meg kizsarolni tőle és pártjától a 30 millió forintot.

Állítása szerint Vogel nemcsak őt, hanem a párt öt másik tagját is zsarolta, és amikor ez nem sikerült, kapcsolatba lépett Kubatov Gáborral, a Fidesz alelnökével. Magyar szerint Vogel pénzbeli ellenszolgáltatásért cserébe vállalta az interjú elkészítését, amely célzottan a Tisza Párt és annak elnökének lejáratására irányult.

Magyar azt írta, hogy exbarátnője anyagi hasznot próbált szerezni azzal, hogy politikai kapcsolatait felhasználva bosszút állt, miután Magyar visszautasította a követeléseit.

„Óriási csalódás, amit tett. De ami nem öl meg, az megerősít”

– fogalmazott a pártelnök.

Az interjú további vádakat is tartalmazott. Vogel Evelin elmondása szerint Magyar Péter egy laptopot és egy pendrive-ot adott neki a tavaszi ügyészségi meghallgatása előtt, és arra kérte, hogy tüntesse el ezeket az eszközöket. Ez az állítás tovább fokozta a feszültséget, és komoly kérdéseket vetett fel Magyar politikai hitelességével kapcsolatban.

Az ügy különösen figyelemre méltó, mivel Magyar Péter korábbi magánéleti botrányai miatt már korábban is a középpontba került. Volt felesége, Varga Judit, egykori igazságügyi miniszter szintén komoly vádakat fogalmazott meg vele szemben, amikor nyilvánosságra hozta, hogy Magyar Péter házasságuk alatt bántalmazta őt.

Az Index interjúját Gáll Csongor készítette szúrták ki többen, aki korábban több kormányközeli médiumban is dolgozott, és akit Magyar Péter a „KDNP propagandistájának” nevezett.

Gáll Csongor pályafutása során a Hír TV-ben és az Indamedia több termékénél is dolgozott, és az Index videórovatához való csatlakozása előtt egy 12 millió forintos megbízást kapott a KDNP-től politikai kommunikációs feladatok ellátására.

Az ügy jogi vonatkozásai is tovább bonyolódnak, miután Magyar Péter zsarolás miatt feljelentést tett Vogel Evelin ellen.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:


Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

Magyar Péter nagyon furcsa dolgot szúrt ki Orbán EP beszéde közben

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szerdán egy érdekes észrevételt tett az Európai Parlamentben. A politikus Facebook-bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy Orbán Balázst,...

Gyurcsány Ferenc: Orbán ellen, csak egyetlen fegyver létezik

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke egy újabb nyílt üzenetben szólalt fel Orbán Viktor kormányával szemben, hangsúlyozva, hogy a hazánk elárulásával csak bátorsággal lehet...

Olyan alázást kapott Orbán, amire eddig egyetlenegyszer volt csak példa

Egyetlen egyszer volt csak példa arra, hogy valakit így köszönöttek az Európai Parlamentben. Talán beszédes éppen Orbán Viktor volt az, akit már korábban is...

Elakadt Orbán lélegzete: Dobrev Klára a legsúlyosabb dolgot kérdezte meg nyílvánosan Orbántól

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője, Strasbourgban élesen bírálta Orbán Viktor miniszterelnököt az Európai Parlament plenáris ülésén. Beszédében azt hangsúlyozta, hogy Orbán azért kormányoz...

Magyar Péter vs. Orbán Viktor Strasbourgban: Miniszerelnök úr, vége van!

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, először fordult személyesen Orbán Viktorhoz Strasbourgban, reagálva a miniszterelnök EU-elnöki programbeszédére. Az Európai Néppárt képviselőjeként Magyar Péter öt...

Nap híre: Nem minden nyugdíjas kap 13. havi nyugdíjat

Nem minden nyugdíjas kaphatja meg a 13. havi nyugdíjat legalábbis a Pénzcentrum összefoglalója alapján ezt állítja a Nap Híre hírportál áttekintve  a törvényi szabályozást. A...

Manfred Weber Orbán arcába vágta: Magyar Péter le fogja győzni önt

Weber szerint a korrupció napi szinten okoz gondot Magyarországon. A Néppárt elnöke különösen furcsának tartja, hogy Orbán két éve még Putyinhoz ment tárgyalni, majd...

Égett Orbán arca a szégyentől: Felmosták Orbánnal a padlót a szocik Brüsszelben

Az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának vezetője, Iratxe García Pérez, élesen bírálta Orbán Viktor miniszterelnök legutóbbi felszólalását. A spanyol EP-képviselő szerint Orbán Viktor 2010 óta nem...