Forrás: Magyar Péter facebook oldala
Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Magyar Péter a tegnapi napon felszólította a minszterelnököt, hogy minden külföldi útját halassza el az árvizi helyzet miatt.

A politikus felhívásában úgy fogalmazott:

Minden idők egyik legnagyobb árhulláma éri el éppen hazánkat a Dunán. Javaslom Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy mondja le jövő heti strasbourgi utazását, kérje az Európai Parlamentet a vita elhalasztására és irányítsa személyesen az árvízi védekezést.

Az éppen hivatalban lévő hajóskapitánynak ilyenkor a parancsnoki hídon a helye. A jövő héten nem a vitának, hanem a nemzeti összefogásnak van itt az ideje.

Erre válaszul Pintér Sándor belügyminiszter után Orbán Viktor miniszterelnök is bejelentette, hogy az árvízhelyzetre való tekintettel minden külföldi programját elhalasztja.

Mindez azért izgalmas, mert már sokadik hónapja a Fidesz nem kezdeményezője az eseményeknek, hanem csak kullog az események után. Valójában Magyar Péter ügyes taktikával szorította Orbán Viktort sarokba, aki nem tehetett mást mint belesétált “Magyar Péter utcájába”.

Orbán Viktornak valójában előbb kellett volna bejelentenie, hogy nem vesz részt külföldi utakon, mégis ez a fajta fáziskésés azt jelzi, Orbánék megtörtek.

Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke vasárnap közösségi oldalán posztolt arról, hogy a párt hivatalos levélben kérte Roberta Metsola-t, az Európai Parlament elnökét, hogy tegye lehetővé Orbán Viktor számára a szerdára tervezett strasbourgi vita elhalasztását.

A TISZA Párt álláspontja szerint nincs helye politikai vitának, amikor az országot fenyegető árvízhelyzet kezelése a legfontosabb feladat.

Magyar Péter üdvözölte a miniszterelnök döntését, kiemelve: „ember kell a gátra”.

Véleménye szerint most az összefogás és a válságkezelés az elsődleges feladat, nem pedig a politikai viták.

A szerdai strasbourgi vita elhalasztását az Európai Néppárt elnöke és frakcióvezetője, Manfred Weber is támogatta. Ő közösségi oldalán azt írta, hogy egy ilyen válsághelyzetben, mint amilyen a mostani árvíz, az emberek segítése a legfontosabb, és ez az, amire most minden erőforrást összpontosítani kell.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:


Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

Gyurcsány Ferenc: Orbán ellen, csak egyetlen fegyver létezik

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke egy újabb nyílt üzenetben szólalt fel Orbán Viktor kormányával szemben, hangsúlyozva, hogy a hazánk elárulásával csak bátorsággal lehet...

Olyan alázást kapott Orbán, amire eddig egyetlenegyszer volt csak példa

Egyetlen egyszer volt csak példa arra, hogy valakit így köszönöttek az Európai Parlamentben. Talán beszédes éppen Orbán Viktor volt az, akit már korábban is...

Elakadt Orbán lélegzete: Dobrev Klára a legsúlyosabb dolgot kérdezte meg nyílvánosan Orbántól

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője, Strasbourgban élesen bírálta Orbán Viktor miniszterelnököt az Európai Parlament plenáris ülésén. Beszédében azt hangsúlyozta, hogy Orbán azért kormányoz...

Magyar Péter vs. Orbán Viktor Strasbourgban: Miniszerelnök úr, vége van!

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, először fordult személyesen Orbán Viktorhoz Strasbourgban, reagálva a miniszterelnök EU-elnöki programbeszédére. Az Európai Néppárt képviselőjeként Magyar Péter öt...

Nap híre: Nem minden nyugdíjas kap 13. havi nyugdíjat

Nem minden nyugdíjas kaphatja meg a 13. havi nyugdíjat legalábbis a Pénzcentrum összefoglalója alapján ezt állítja a Nap Híre hírportál áttekintve  a törvényi szabályozást. A...

Manfred Weber Orbán arcába vágta: Magyar Péter le fogja győzni önt

Weber szerint a korrupció napi szinten okoz gondot Magyarországon. A Néppárt elnöke különösen furcsának tartja, hogy Orbán két éve még Putyinhoz ment tárgyalni, majd...

Égett Orbán arca a szégyentől: Felmosták Orbánnal a padlót a szocik Brüsszelben

Az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának vezetője, Iratxe García Pérez, élesen bírálta Orbán Viktor miniszterelnök legutóbbi felszólalását. A spanyol EP-képviselő szerint Orbán Viktor 2010 óta nem...

Hadházy Ákos újabb botrányt tárt fel Orbán Áronról, a miniszterelnök testvéréről

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben Orbán Áron, a miniszterelnök testvérének vagyonosodására és üzleti érdekeltségeire hívja fel a...