Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Komjáthi Imre az MSZP pártelnöke egy kérdéssel kezdte a parádés írását, mely szerint: Azt ismerik, mikor Orbán Viktor a gazdasági növekedés kapujában jön rá, már a kulcsot is ellopták a haverjai?

Azt eddig is tudtuk, sőt, mindannyian éreztük, mennyire erős volt a napsütés idén nyáron, azonban a legtöbben már túltettük magunkat ezen.

Orbán Viktor miniszterelnök úgy tűnik még nem, és a horvátországi nyaralásán úgy megsütötte a nap, hogy még mindig nem tért magához.

Péntek reggel a Kossuth Rádióban azt találta mondani, „Magyarország egy gazdasági nekilendülés kapujában áll és túl van a nehezén”.

Miniszterelnök úr! Hogy egy Önnek is kedves metaforával éljek: a magyar válogatott is sokat állt a héten a bizonyos kapu előtt, azonban ahogy a labdarúgást, úgy a gazdasági teljesítményt sem álldogálásra játszák!

Nehéz választani, hogy a kormányfő melyik kijelentését érdemes kommentálni a szokásos rádióinterjújából. Volt ma mindenről szó: titkos békemissziós tervek, „okoskodó, tojásfejű” bevándorláspártiak, de a világrendszerváltás is szóba került, a legkomikusabb, illetve, legtragikusabb, hogy a miniszterelnök a gazdasági fellendülésről is teljesen komolyan beszélt.

Mégis mi kell még ahhoz, hogy Orbán Viktor észrevegye, mekkora bajban van valójában a magyar gazdaság? Lassan nem marad olyan miniszter, aki ne kongatná egyre kétségbeesettebben a vészharangot, hogy jelezze, nagy a gond! Matolcsy György, leköszönő jegybankelnöktől kezdve, Varga Mihályon át, Navracsics Tiborig számos tárcavezető próbálja egyre nyilvánvalóbban jelezni a miniszterelnöknek, félre kell rántani a kormányt, a fékre kell lépni, mert közel a szakadék.

Mondhatnám humorosan, a kanyarban való előzésnek könnyen a szakadék vethet véget, azonban a helyzet nem vicces. A miniszterelnök elvakultságát a magyar emberek szenvedik el, akik tisztességesen dolgoznak, fizetik az adót, tűrik az áremelkedéseket, fizetésük elértéktelenedését, de még mindig kitartanak itthon.

Apropó, adófizetés. Jó volna, ha a NER-es haverok végre megelégednének a magyar adóforintok kisajátításával, hiszen, ha nem csillapszik a közpénzre irányuló étvágyuk, akkor hamarost a miniszterelnök által emlegetett kaput is ellopják. Vagy azért is Brüsszel lesz a hibás?


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

MEGOSZTÁS