Mozgalmas nyáron vannak túl a magyar politikai élet követői és szereplői. Június 9-én az európai parlamenti és önkormányzati választásokkal jelentősen átrendeződött a hazai politikai paletta, az MSZP-ben így a nyár munkával telt, hiszen a párt komoly megújulásra szorul.
Hiller István, a párt Választmányának elnöke, parlamenti képviselő a nyár eseményeit értékelte csütörtökön az Inforádió Aréna című műsorában.
A korábbi oktatási és kulturális miniszter a szakterületén zajló komoly változásokról is elmondta véleményét, így például a mobiltelefon iskolai korlátozásáról, valamint a felsőoktatás helyzetéről is beszélt, de elmondta azt is, milyen feladatok állnak az MSZP előtt, és hogy pártja milyen célokkal vág neki a következő időszaknak.
A mobiltelefonok korlátozása kapcsán Hiller István úgy vélekedett, a teljes tiltás soha nem jó irányvonal, a digitális eszközök használata pedig a következő évtizedeket fogja meghatározni számos szempontból.
Így épp azt kellene lehetővé tenni és segíteni, hogy megértsék a gyermekek és elsajátítsák, milyen módon tudnak valós információkhoz jutni a digitális eszközök és a mesterséges intelligencia használatával. A tanulók és az oktatók viszonyát pedig jelentősen meghatározza már ma is a digitális technológia rendkívüli fejlődése, hiszen pillanatok alatt, gyakorlatilag bármiről információhoz tudnak jutni.
Hiller István szerint az alapkompetenciák és készségek megszilárdítása továbbra is elsődleges fontosságú, ezek az olvasás, az íráskészség, a számolás, a szövegértés. Mára ezek a fundamentumok kiegészültek a digitális alapismeretekkel is.
Ezek képezik a tudás alapját, azonban a kormány hibás oktatáspolitikája miatt súlyos hiányosságokról kell beszélni már ezen a szinten is. A korábbai oktatási és kulturális miniszter szerint rendkívül fontos lenne egy kormányokon átívelő megegyezés az oktatás terén, hogy a jövő generációjának fejlődése és az ahhoz tartozó követelmények, annak körülményei ne változzanak meg minden kormányváltásnál.
A szocialista politikus szerint a magyar közoktatás jelenlegi rendszere túlzottan centralizált, a pedagógusoknak sokkal nagyobb szabadságot kellene adni, hiszen ők ismerik a legjobban a diákok személyes igényeit. Az oktatási intézmények államosításával pedig tévúton jár a kormány, ezt mutatja, hogy nem a rosszabb teljesítményű iskolák fejlődtek fel az évek alatt, hanem a korábban magas szinten működő intézmények romlottak le. Hiller István szerint az lenne a kívánatos, ha az önkormányzatok ismét iskolafenntartók lehetnének, ehhez módosítani kell a köznevelési törvényt, ezt kezdeményezni is fogja a soron következő parlamenti szezonban.
A pedagógusok béremelésével kapcsolatban az MSZP-s képviselő úgy fogalmazott, a korábban bevezetett pedagógus életpályamodell megbukott, ebben nagy szerepet játszott a covid-járvány, hiszen jelenleg a tanároknak többet kell dolgozni, a fizetésük azonban nem feltétlen emelkedik ezzel arányosan. Az elmúlt évek brutális inflációja pedig azt eredményezte, hogy legfeljebb a korábbi szinten maradt a tanárok fizetésének értéke. Hozzátette, kétség nem férhet ahhoz, hogy a pedagógusok béremelését a magyar központi költségvetésből kell finanszírozni, így a kormány Brüsszelre mutogatása az ügyben nem elfogadható.
Azonban nem csak az általános- és középiskolák, valamint a pedagógusok helyzete aggasztó, hiszen a magyar állam saját fenntartása alól kiadta, alapítványba szervezte ki a felsőoktatási intézmények jelentős részét, öt egyetem kivételével. A magyar államnak ezzel szemben igenis fenntartójának kell lennie az olyan nagy múltú tudományegyetemeknek, mint például a debreceni. Stratégiai cél kell, hogy legyen, hogy a magyar állam tulajdonában legyenek ezek a felsőoktatási intézmények.
Az alapítványi egyetemek nemzetközi teljesítményét jól mutatja, hogy a világ 50 legjobb egyeteme között nem volt olyan európai intézmény, mely átalakítás után alapítványi fenntartásúvá vált volna. A térség intézményei, melyek bekerültek a rangsorba, az esetek többségében állami kézben vannak, amely pedig alapítványi, az sem ment keresztül átalakításon, hanem a kezdetektől fogva ilyen formában működött. A kormány tehát komoly stratégiai hibát vétett, mikor úgy döntött, kiadja kezéből a felsőoktatási intézményeket.
Az MSZP Választmányának elnökeként a június 9-i választások eredményéről is kérdezték Hiller Istvánt, aki szerint az ellenzék eredménye annak tudható be, hogy hosszú ideig azon ment az egyezkedés, hogy ki-kivel fogjon össze.
A következő hetekben, valamint a nyáron is nagyon komoly átalakítások mentek végbe a párton belül, az ősszel pedig két kongresszust is fog tartani az MSZP. Hiller István tudatta, valószínűleg a társelnöki rendszer eltörlésre kerül, a parlamenti munkát így a frakcióvezető, az elnökség munkáját a párt elnöke, a párt parlamentjének munkáját pedig a Választmány elnöke fogja összefogni.
Az MSZP erősödéséhez át kell alakítani a belső működést is, ezért folyik a munka jelenleg
A választmányi elnök kiemelte, a jövőben nem az együttműködésről kell szóljon az MSZP politikája, hanem a bérből és fizetésből élő, baloldali értelmiség mindennapi problémáival és helyzetével kell foglalkozni.
Ennek a rétegnek kell olyan ajánlatot tenni, melyet érdemesnek tartanak támogatni. Jelenleg tehát nem más pártokkal, szövetségekkel kell foglalkozni, hanem az MSZP-nek is azokat az ügyeket kell felkarolni, melyek a mindennapokban érintik az emberek jelentős részét. A pártok közti politikai játszmákkal majd legfeljebb az országgyűlési választásokat megelőzően vagy azt követően kell foglalkozni.
A nyár elején pedig nemcsak európai parlamenti képviselőket és önkormányzati képviselőket, hanem a fővárosban főpolgármestert is választottak a budapestiek. Erről Hiller István úgy nyilatkozott, az MSZP abba fektetett rengeteg energiát, hogy Karácsony Gergely főpolgármester maradjon, ezt a célt sikerült elérni.
A Fővárosi Közgyűlésben Tüttő Kata fogja képviselni a pártot, ő pedig jelenleg országos szinten is az egyik legmagasabb színvonalon ért a városvezetéshez és Budapest működéséhez. Az pedig a fővárosban élőknek az elsődleges érdeke, hogy a város megfelelően működjön, ehhez kell egy olyan közgyűlés, amely ezt stabilan biztosítja.
Hiller István elmondta, az MSZP önkormányzati eredményei azt tükrözik, egy élő és működő szervezetről van szó, hiszen több helyen is nagy aránnyal sikerült győzelmeket aratni, például a 13. kerületben, Kispesten, Szombathelyen, vagy akár Pakson.
A fiatalok elérésének kulcsát a politikus pedig abban látja, hogy azt kell megmutatni az ifjúságnak, az MSZP az ő problémáikra is kínál javaslatokat. A jövőben erre is nagy hangsúlyt fog fektetni a párt.