Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Orbánék – noha igaztalanul – feltüzelték a magyar társadalmat annak idején és 300 forint kapcsán döntötték meg a korábbi szocialista kormányt.

Most azonban vészmegoldásként nagyon úgy néz ki, visszahozzák a vizit díjat, amelybe bukott már bele kormány – épp a Fidesz buktatta meg ezzel az eszközzel.

Jöhet az 1000 forintos vizitdíj

A kormányzat is érzékeli, hogy az új járóbetegirányítási rendszer bevezetése nem zajlik zökkenőmentesen.

Ennek kapcsán Takács Péter egészségügyi államtitkár egy konferencián elmondta, hogy az új rendszerben az előjegyzett betegek 30%-a nem jelenik meg a szakrendelésen.

Ennek kezelésére az egyik lehetséges megoldásként egy 1000 forintos időpontfoglalási díj bevezetését fontolgatják a szakrendelőkben. Ez az összeg visszajárna a betegnek, ha megjelenik az időpontján, ellenkező esetben viszont elveszítené.

Az ilyen jellegű javaslatok nem új keletűek. A vizitdíj körüli politikai viharok még mindig élénken élnek az emberek emlékezetében, hiszen az egykori intézkedés erőteljes társadalmi ellenállásba ütközött, és végül a 2008-as népszavazás nyomán el is törölték.

Bár Takács Péter hangsúlyozta, hogy az időpontfoglalási díj kezelhetőbb, mint a vizitdíj, politikailag öngyilkosság ha bevezetik.

Az 1000 forintos foglalási díj ötlete egyértelműen a vizitdíjhoz hasonlít, mivel mindkettő célja a betegek motiválása, hogy megjelenjenek a kezeléseken, és a rendszer hatékonyságának javítása.

A vizitdíj bevezetésekor is az volt az érvelés, hogy a betegek nagyobb felelősséget vállaljanak, ugyanakkor politikailag nagy ellenállásba ütközött, mivel sokan attól tartottak, hogy ez az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés akadályát jelentheti.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:


Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

Magyar Péter nagyon furcsa dolgot szúrt ki Orbán EP beszéde közben

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szerdán egy érdekes észrevételt tett az Európai Parlamentben. A politikus Facebook-bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy Orbán Balázst,...

Gyurcsány Ferenc: Orbán ellen, csak egyetlen fegyver létezik

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke egy újabb nyílt üzenetben szólalt fel Orbán Viktor kormányával szemben, hangsúlyozva, hogy a hazánk elárulásával csak bátorsággal lehet...

Olyan alázást kapott Orbán, amire eddig egyetlenegyszer volt csak példa

Egyetlen egyszer volt csak példa arra, hogy valakit így köszönöttek az Európai Parlamentben. Talán beszédes éppen Orbán Viktor volt az, akit már korábban is...

Elakadt Orbán lélegzete: Dobrev Klára a legsúlyosabb dolgot kérdezte meg nyílvánosan Orbántól

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője, Strasbourgban élesen bírálta Orbán Viktor miniszterelnököt az Európai Parlament plenáris ülésén. Beszédében azt hangsúlyozta, hogy Orbán azért kormányoz...

Magyar Péter vs. Orbán Viktor Strasbourgban: Miniszerelnök úr, vége van!

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, először fordult személyesen Orbán Viktorhoz Strasbourgban, reagálva a miniszterelnök EU-elnöki programbeszédére. Az Európai Néppárt képviselőjeként Magyar Péter öt...

Nap híre: Nem minden nyugdíjas kap 13. havi nyugdíjat

Nem minden nyugdíjas kaphatja meg a 13. havi nyugdíjat legalábbis a Pénzcentrum összefoglalója alapján ezt állítja a Nap Híre hírportál áttekintve  a törvényi szabályozást. A...

Manfred Weber Orbán arcába vágta: Magyar Péter le fogja győzni önt

Weber szerint a korrupció napi szinten okoz gondot Magyarországon. A Néppárt elnöke különösen furcsának tartja, hogy Orbán két éve még Putyinhoz ment tárgyalni, majd...

Égett Orbán arca a szégyentől: Felmosták Orbánnal a padlót a szocik Brüsszelben

Az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának vezetője, Iratxe García Pérez, élesen bírálta Orbán Viktor miniszterelnök legutóbbi felszólalását. A spanyol EP-képviselő szerint Orbán Viktor 2010 óta nem...