Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, szerdán a Facebookon osztotta meg a párt hivatalos álláspontját az illegális migráció és az Európai Unió határvédelme kapcsán.

Közleményében hangsúlyozta, hogy a párt – a józan magyar és európai politikai közösségekkel összhangban –

elutasítja az illegális bevándorlók belépését az EU területére

Magyar szerint illegális úton belépni egy országba nem emberi alapjog, és minden államnak joga van a határait megvédeni.

A párt támogatja a magyar déli határkerítés fenntartását, és szükségesnek tartja, hogy az Európai Bizottság is hozzájáruljon annak kiépítési költségeihez. Ugyanakkor Magyar Péter kritikával illette az Orbán-kormány határvédelmi intézkedéseit, különösen azokat, amelyek uniós jogi vitákat váltanak ki, és nagy összegű bírságokhoz vezethetnek.

„Az Országgyűlésnek olyan jogszabályokat kell alkotnia, amelyek összhangban állnak az európai uniós joggal” – írta a politikus.

Hozzátette, hogy amennyiben az Orbán-kormány erre nem képes vagy nem hajlandó, akkor viselnie kell az ebből következő politikai és anyagi következményeket, ideértve a várható százmilliárdos uniós bírságot is.

Magyar Péter kérdéseket intézett a miniszterelnökhöz: „Miért képesek más tagállamok uniós jogszabályok betartásával megvédeni határaikat, míg Magyarország ilyen óriási bírságoknak néz elébe?”

Felvetette, hogy a hatalmas összeg kifizetését az egészségügy vagy az oktatás költségvetéséből kellene fedezni, ami súlyosan érintené a magyar állampolgárok életét.

A pártelnök azt is kiemelte, hogy a Tisza Párt büszke Magyarország és Európa görög-római, keresztény-zsidó kulturális örökségére, és mindent meg fog tenni annak megőrzéséért.

Magyar Péter továbbá elhatárolódott az Orbán-kormány embercsempészekkel kapcsolatos intézkedéseitől: „A Tisza-kormány nem fog szabadon bocsátani kétezer embercsempészt, és letelepedési kötvényeket sem fogunk árusítani.”


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?