Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Nettó provokációnak értékelték Európa-szerte Orbánék legfrissebb agyszüleményét. Gyakorlatilag  a magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy Magyarország Európa “büdös gyereke” legyen.

A probléma ezzel pusztán az, hogy mindez rajtunk magyarokon csattan folyamatosan. A döntéshozók nem képesek belátni azt, hogy nem csak hogy belpolitikai szavazatokat nem hoz már a vigéckedésük, de forintosítható károkat okoz nekünk, magyaroknak.

Philippe Close, Brüsszel polgármestere hétfőn közösségi oldalán élesen bírálta a magyar kormányt, miután Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára bejelentette, hogy egyirányú „migránsszállító” buszokat indítanak Röszkéről a belga fővárosba.

A bejelentés felháborodást váltott ki Belgiumban, ahol a polgármester provokációnak minősítette a kezdeményezést. Brüsszeli politikusok, köztük Hadja Lahbib belga külügyminiszter és Nicole de Moor menekültügyi államtitkár is elítélték a magyar kormány lépését.

A feszültség a migrációval kapcsolatos uniós viták egyik újabb felvonása. Az Európai Bíróság korábban 200 millió eurós bírság megfizetésére kötelezte Magyarországot az uniós menekültügyi szabályok súlyos megsértése miatt, ám Magyarország nem hajlandó fizetni. Az összeget naponta 1 millió euróval növeli a késedelmes fizetés, és Budapest a napokban már a második fizetési felszólítást kapta Brüsszeltől.

Rétvári Bence múlt pénteken Röszkénél, „Röszke–Brüsszel” feliratú Volán-buszok előtt jelentette be, hogy Magyarország, miután lefolytatta az uniós eljárást az illegális bevándorlókkal szemben, felajánlja, hogy ingyen Brüsszelbe szállítja őket.

Rétvári kijelentette, hogy nincs jogi akadálya annak, hogy az illegális migránsokat Röszkéről az EU brüsszeli székházához szállítsák.

Philippe Close, Brüsszel polgármestere az X-en (korábban Twitter) reagált, és provokációnak nevezte a magyar kormány lépését. Felszólította Belgium miniszterelnökét, Alexander de Croot és belügyminiszterét, Annelies Verlindent, hogy blokkolják a „migránsszállító” buszokat a belga határon.

„Az uniós elnökséget betöltő magyar kormány nem riad vissza a provokációtól. Meddig tűrjük még ezt egy általunk támogatott ország részéről?

– írta Close, arra utalva, hogy Belgium támogatja az Európai Unió bevándorlási politikáját.

Hadja Lahbib belga külügyminiszter szintén az X-en ítélte el Rétvári Bence bejelentését. Szerinte egy ilyen lépés ellentmond az uniós kötelezettségvállalásoknak, és hangsúlyozta, hogy a migráció kezelésének egyetlen megoldása az uniós tagállamok közötti szolidaritás.

Nicole de Moor, Belgium menekültügyi államtitkára sajtóközleményben jelentette ki, hogy nem adnának belépési engedélyt a busszal érkező migránsoknak. Továbbá felszólította Belgium EU-képviselőjét, hogy tárgyaljon magyar kollégájával, és sürgette az Európai Bizottságot, hogy határozott választ adjon erre az esetre, amely szerinte „súlyosan sérti az európai együttműködést és a tagállamok közötti bizalmat”.

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója közösségi oldalán reagált Philippe Close kijelentésére. Szerinte a brüsszeli polgármester pánikba esett, amikor megtudta, hogy migránsok érkezhetnek a belga fővárosba. Orbán hozzátette, hogy nem Magyarország hívta meg a menekülteket Európába, hanem „a brüsszeli elit bevándorláspárti politikája”.

„Sajnos úgy tűnik, hogy ez az elit a döntései következményei elől már inkább megfutamodna, mintsem szembenézne azokkal” – írta Orbán Balázs, utalva arra, hogy Brüsszelnek szembe kellene néznie a nyitott határok politikájának következményeivel.

Index nyomán


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:


Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

Magyar Péter nagyon furcsa dolgot szúrt ki Orbán EP beszéde közben

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szerdán egy érdekes észrevételt tett az Európai Parlamentben. A politikus Facebook-bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy Orbán Balázst,...

Gyurcsány Ferenc: Orbán ellen, csak egyetlen fegyver létezik

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke egy újabb nyílt üzenetben szólalt fel Orbán Viktor kormányával szemben, hangsúlyozva, hogy a hazánk elárulásával csak bátorsággal lehet...

Olyan alázást kapott Orbán, amire eddig egyetlenegyszer volt csak példa

Egyetlen egyszer volt csak példa arra, hogy valakit így köszönöttek az Európai Parlamentben. Talán beszédes éppen Orbán Viktor volt az, akit már korábban is...

Elakadt Orbán lélegzete: Dobrev Klára a legsúlyosabb dolgot kérdezte meg nyílvánosan Orbántól

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője, Strasbourgban élesen bírálta Orbán Viktor miniszterelnököt az Európai Parlament plenáris ülésén. Beszédében azt hangsúlyozta, hogy Orbán azért kormányoz...

Magyar Péter vs. Orbán Viktor Strasbourgban: Miniszerelnök úr, vége van!

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, először fordult személyesen Orbán Viktorhoz Strasbourgban, reagálva a miniszterelnök EU-elnöki programbeszédére. Az Európai Néppárt képviselőjeként Magyar Péter öt...

Nap híre: Nem minden nyugdíjas kap 13. havi nyugdíjat

Nem minden nyugdíjas kaphatja meg a 13. havi nyugdíjat legalábbis a Pénzcentrum összefoglalója alapján ezt állítja a Nap Híre hírportál áttekintve  a törvényi szabályozást. A...

Manfred Weber Orbán arcába vágta: Magyar Péter le fogja győzni önt

Weber szerint a korrupció napi szinten okoz gondot Magyarországon. A Néppárt elnöke különösen furcsának tartja, hogy Orbán két éve még Putyinhoz ment tárgyalni, majd...

Égett Orbán arca a szégyentől: Felmosták Orbánnal a padlót a szocik Brüsszelben

Az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának vezetője, Iratxe García Pérez, élesen bírálta Orbán Viktor miniszterelnök legutóbbi felszólalását. A spanyol EP-képviselő szerint Orbán Viktor 2010 óta nem...