forrás: Civilhetes
forrás: Civilhetes
Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Új hangvételt vett a kormánymédia, jelezve, hogy megérkezett az új verict a jobboldalon. A sorozatos botrányok pedig változást indítottak a kormányoldalon, úgy tűnik mostantól megszünt a védelem.

A Mandiner jobboldali véleményvezére, Kohán Mátyás nemrég éles retorikával válaszolt Orbán Balázsnak egy podcastbeszélgetés során.

Kohán véleménye szerint „hulljon a férgese”. Mindezt  Bese Gergő plébános ügyében fogalmazta meg, miután a dunavecsei pap állítólag melegpartikon vett részt, és intim kapcsolatot ápolt férfiakkal.

Orbán Balázs Orbán Viktor politikai igazgatója pedig erre azt válaszolta, hogy egyetért a megjegyzéssel.

Bese Gergő ügyével kapcsolatban különösen érdekes, mivel a kormánymédia figyelemre méltó kettős mércét alkalmazott az eset kapcsán. Miközben korábban Bese rendszeresen szerepelt a Mandiner oldalán és podcastekben, a botrány kirobbanásakor a lap csendben maradt.

A Mandiner eleinte csupán egy félmondatban említette Besét egy demokráciáról szóló cikkben, és igyekezett a plébános nevét eltüntetni a korábbi anyagokból. Például eltávolították azt a podcastot is, amelyben Bese az olimpiai megnyitóról vagy Magyar Péter esetéről beszélt.

A Válaszonline hozta nyilvánosságra, hogy a legfelsőbb kormányzati köröket is elérte az a jelentés, amely Bese Gergő állítólagos magánéleti viszonyairól szól. A vádak hatására Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek azonnal felfüggesztette Besét papi szolgálatából. Bár az ügy nagy port kavart, a kormánymédia, különösen a Mandiner, hosszú ideig kerülte, hogy foglalkozzon vele.

Csak azután, hogy a Pesti Srácok is beszámolt a Bese-ügyről, kezdett el foglalkozni a témával a Mandiner. A kezdeti hallgatás és az anyagok eltávolítása azonban azt a benyomást kelti, hogy a kormánymédia nem minden botrányt kezel egyformán.

Kohán Mátyás „hulljon a férgese” kijelentése azt sugallja, hogy bizonyos ügyekben a kormányoldal erőteljesen elítélő álláspontot képvisel, míg más esetekben inkább a hallgatást választja, ha az érintett személy korábban közel állt a kormányhoz.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:


Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

Gyurcsány Ferenc: Orbán ellen, csak egyetlen fegyver létezik

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke egy újabb nyílt üzenetben szólalt fel Orbán Viktor kormányával szemben, hangsúlyozva, hogy a hazánk elárulásával csak bátorsággal lehet...

Olyan alázást kapott Orbán, amire eddig egyetlenegyszer volt csak példa

Egyetlen egyszer volt csak példa arra, hogy valakit így köszönöttek az Európai Parlamentben. Talán beszédes éppen Orbán Viktor volt az, akit már korábban is...

Elakadt Orbán lélegzete: Dobrev Klára a legsúlyosabb dolgot kérdezte meg nyílvánosan Orbántól

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője, Strasbourgban élesen bírálta Orbán Viktor miniszterelnököt az Európai Parlament plenáris ülésén. Beszédében azt hangsúlyozta, hogy Orbán azért kormányoz...

Magyar Péter vs. Orbán Viktor Strasbourgban: Miniszerelnök úr, vége van!

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, először fordult személyesen Orbán Viktorhoz Strasbourgban, reagálva a miniszterelnök EU-elnöki programbeszédére. Az Európai Néppárt képviselőjeként Magyar Péter öt...

Nap híre: Nem minden nyugdíjas kap 13. havi nyugdíjat

Nem minden nyugdíjas kaphatja meg a 13. havi nyugdíjat legalábbis a Pénzcentrum összefoglalója alapján ezt állítja a Nap Híre hírportál áttekintve  a törvényi szabályozást. A...

Manfred Weber Orbán arcába vágta: Magyar Péter le fogja győzni önt

Weber szerint a korrupció napi szinten okoz gondot Magyarországon. A Néppárt elnöke különösen furcsának tartja, hogy Orbán két éve még Putyinhoz ment tárgyalni, majd...

Égett Orbán arca a szégyentől: Felmosták Orbánnal a padlót a szocik Brüsszelben

Az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának vezetője, Iratxe García Pérez, élesen bírálta Orbán Viktor miniszterelnök legutóbbi felszólalását. A spanyol EP-képviselő szerint Orbán Viktor 2010 óta nem...

Hadházy Ákos újabb botrányt tárt fel Orbán Áronról, a miniszterelnök testvéréről

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben Orbán Áron, a miniszterelnök testvérének vagyonosodására és üzleti érdekeltségeire hívja fel a...