Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Tölgyessy Péter politológus a Partizán évadnyitó adásában adott interjút, amelyben kijelentette, hogy a Fidesz most először olyan helyzetbe került 14 év után, hogy akár vereséget is szenvedhet.

Elemzésében arra a következtetésre jutott, hogy az Orbán-rendszerre elsősorban nem politikai, hanem gazdasági veszély leselkedik – szemlézte a beszélgetést az Index.

A politológus az elmúlt választások eredményeit elemezve megjegyezte, hogy bár a Fidesz a legtöbb európai kormányhoz képest jól szerepelt, a 2022-es eredményekhez képest mégis jelentős, mintegy tízszázalékos visszaesést szenvedett.

Tölgyessy szerint ez annak köszönhető, hogy a magyar politikai helyzet 14 év stagnálás után most először mozdult meg, és a Fidesz számára is reálissá vált a vereség lehetősége. Mint fogalmazott:

„14 éve sosem volt esély, hogy Orbán megbukjon, most van.”

Tölgyessy hangsúlyozta, hogy a Fidesz most nemcsak a politikai versenytársak, hanem a gazdasági nehézségek miatt is veszélyben van. Szerinte Magyarországon ötödik éve nincs gazdasági növekedés, pedig az Orbán-rendszer számára ez elengedhetetlen lenne. Az elmúlt választás előtt a kormány már osztogatni sem tudott, a gazdaság fellendítése pedig nem járt sikerrel.

A régóta hatalmon lévő kormányok a világ más részein is bajban vannak, példaként említette Németországot, ahol a szélsőjobb győzött, és Franciaországot, ahol Macron pártja megingott. Tölgyessy úgy véli, Orbán Viktor nem adja fel könnyen, és még akkor is új lehetőségeket keres, ha Nagy Márton gazdaságpolitikája nem vezet eredményre.

Az ellenzéki oldalon Tölgyessy kiemelte Magyar Pétert, aki szerinte reményt jelenthet a választóknak. Ugyanakkor megjegyezte, hogy ha az ország nem lenne ekkora válságban, Magyar Péter sem létezne. A politológus úgy véli, Magyar Péter a jelenlegi válság terméke, és figyelmeztetett arra, hogy hosszú távon problémát jelenthet, ha a baloldal teljesen feladja magát Magyarországon.

Az amerikai elnökválasztás kapcsán Tölgyessy kijelentette, hogy egy Donald Trump győzelem esetén Orbán Viktor esélyei a válság kezelésére növekednének, míg egy Kamala Harris győzelem esetén defenzív szerepbe kerülne.

Az interjú végén Tölgyessy Péter arra figyelmeztetett, hogy zivataros idők jönnek Magyarországra, és a kormányváltás önmagában nem oldaná meg a problémákat, de lehetőséget adna az embereknek a döntés visszaszerzésére.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:


Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

Magyar Péter nagyon furcsa dolgot szúrt ki Orbán EP beszéde közben

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szerdán egy érdekes észrevételt tett az Európai Parlamentben. A politikus Facebook-bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy Orbán Balázst,...

Gyurcsány Ferenc: Orbán ellen, csak egyetlen fegyver létezik

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke egy újabb nyílt üzenetben szólalt fel Orbán Viktor kormányával szemben, hangsúlyozva, hogy a hazánk elárulásával csak bátorsággal lehet...

Olyan alázást kapott Orbán, amire eddig egyetlenegyszer volt csak példa

Egyetlen egyszer volt csak példa arra, hogy valakit így köszönöttek az Európai Parlamentben. Talán beszédes éppen Orbán Viktor volt az, akit már korábban is...

Elakadt Orbán lélegzete: Dobrev Klára a legsúlyosabb dolgot kérdezte meg nyílvánosan Orbántól

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője, Strasbourgban élesen bírálta Orbán Viktor miniszterelnököt az Európai Parlament plenáris ülésén. Beszédében azt hangsúlyozta, hogy Orbán azért kormányoz...

Magyar Péter vs. Orbán Viktor Strasbourgban: Miniszerelnök úr, vége van!

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, először fordult személyesen Orbán Viktorhoz Strasbourgban, reagálva a miniszterelnök EU-elnöki programbeszédére. Az Európai Néppárt képviselőjeként Magyar Péter öt...

Nap híre: Nem minden nyugdíjas kap 13. havi nyugdíjat

Nem minden nyugdíjas kaphatja meg a 13. havi nyugdíjat legalábbis a Pénzcentrum összefoglalója alapján ezt állítja a Nap Híre hírportál áttekintve  a törvényi szabályozást. A...

Manfred Weber Orbán arcába vágta: Magyar Péter le fogja győzni önt

Weber szerint a korrupció napi szinten okoz gondot Magyarországon. A Néppárt elnöke különösen furcsának tartja, hogy Orbán két éve még Putyinhoz ment tárgyalni, majd...

Égett Orbán arca a szégyentől: Felmosták Orbánnal a padlót a szocik Brüsszelben

Az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának vezetője, Iratxe García Pérez, élesen bírálta Orbán Viktor miniszterelnök legutóbbi felszólalását. A spanyol EP-képviselő szerint Orbán Viktor 2010 óta nem...