Döbbenetes, hogy milyen agresszíven követeli az ország az aranyakat. Mintha járna, mintha a tévénézés jól megérdemelt jutalma lenne.
Az ezüst vereség, a bronz csalódás, a negyedik helytől lefelé már csak lemondó sóhaj.
Amilyen könnyen belenyugodott a magyar ember abba, hogy a fizetések, az egészségügy vagy az oktatás az első ötvenben sincs, olyan öntudatosan hisztizik az olimpiai elsőségért.
És ez nemcsak azért káros hozzáállás, mert irreális terheket rak a sportolókra, nemcsak azért, mert egy hazug önképet szolgál, és nemcsak azért, mert elvesz sok örömöt és sikert. Hanem azért is, mert ez a mentalitás átmegy a hétköznapokra is.
És ahogy az aranyfüggő fotelgollam nem érez büszkeséget és tiszteletet azok iránt, akik a világon “csak” az ötödik vagy huszadik vagy negyvenedik legjobbak valamiben, épp így nem ad tiszteletet azoknak, akik erejüket megfeszítve dolgoznak és teljesítenek ebben az országban. A szociális munkásnak, a tanárnak, a vállalkozónak vagy a színésznek.
Én mindenkire büszke vagyok, aki Párizsban képviseli az országot, mert mindegyikük mögött óriási munka van. És mindannyian megérdemlik az ország szeretetét és tiszteletét, akárhányadikak is lesznek.
Ezeket olvasta?
Az MSZP elnöke parádés módon alázta porig Orbánt – Ezt tanítani kellene
Nagy bejelentést tett az ATV – Ennek sokan fognak örülni
Most érkezett: Elment a legenda
Nem hallgat: Kitáltalt az elmúlt évek egyik legnagyobb NER-es botrányáról
Hihetetlen felvételt osztott meg Gyurcsány Ferenc – elfogytak a szavak
Megtört Orbán: Végrehajtja Magyar Péter követelését
Nemzetközi bíróságon járt pórul a kormány – hatalmasat buktak
