Magyar Péter a Tisza Párt alelnöke fontos felhívást tett közzé a közösségi oldalán, melyet változtatás nélkül közlünk:
Félmillió forintot utaltam a Bethesda Gyermekkórháznak, ahol jelenleg sürgős műtétek maradnak el a klímaberendezés leállása miatt.
Arra bíztatok mindenkit, hogy akinek lehetősége van rá, segítsen a környezetében lévő egészségügyi intézményeknek.
Az utóbbi hetekben sorra érkeznek a hírek arról, hogy a kórházainkban – a legnagyobb kánikulában – leállnak a klímaberendezések és az azonnali javításra nincs anyagi forrása a kórházaknak. Emiatt sürgős, sokszor gyerekeket érintő műtétek maradnak el.
Egészen elképesztő, hogy Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár, vagy Pintér Sándor belügyminiszter nem szólal meg az ügyben és hogy a kormány nem juttat azonnali forrásokat az egészségügyi intézményeinek.
Eddig is voltak leállások, hiányok (ápolók, orvosok, eszközök), de a mostani országosnak tűnő vészhelyzet már az egészségügy végső összeomlásának első jele lehet.
Miközben a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének haszonélvezői 30 milliárdos yachtokon és adriai szigeteken élvezik az ellopott adófizetői pénzt, addig gyermekeknek szükséges műtétek maradnak el 2024-ben Magyarországon, 14 éves fideszes kormányzás után.
A Bethesda Kórház FB üzenete:
“Rendkívüli helyzetben fordulunk most hozzátok ! A hetek óta tartó elviselhetetlen hőséget már a mi kórházunk sem bírta . Fül-orr gégészeti műtőnk speciális klímaberendezése megadta magát, ami miatt műtéteink tervezhetősége bizonytalanná vált. A műtői klíma javításához, illetve további 4 rendelőnk klimatizálásához kérnénk most segítségeteket.
Összesen 10 millió forintra lenne szükségünk meghibásodott rendszerünk javításához és új légkondicionáló berendezések beszerzéséhez.
Hiszünk abban, hogy országos összefogással, nagylelkű adományozók csatlakozásával a probléma mihamarabb meg tud oldódni, hogy a Bethesdában gyógyuló gyerekek ebben a nagy melegben is olyan színvonalas gondoskodást kaphassanak, amilyet megérdemelnek .
Gyűjtésünket segítheted:
az MBH 10300002 – 20350699 – 70073285 számlaszámra történő banki átutalással; megjegyzés rovatban a “Klíma” szó feltüntetésével. Cégek támogatását is hálás szívvel fogadjuk! A legapróbb segítség, akár egy megosztás is rengeteget jelent! Köszönjük! ”
Pár kapcsolódó hír:
“Elromlott a klíma a Szent László Kórház transzplantációs osztályán, az úgynevezett steril szobákban. A néző kislányát is a kórházban kezelik, szerinte a 2×2 méteres steril boxokban 32 fok van, azokban „főnek a beteg gyerekek”.
Nem a Szent László az egyetlen magyar kórház, ahol baj van a légkondicionálással. A héten az RTL-nek a tatabányai Szent Borbála Kórházból is panaszkodtak a meleg miatt. Egy dolgozó azt írta, a sürgősségin jelenleg mindössze „1 db ventilátor működik, ami semmire nem jó, de a levegő lehűtésére semmiképp”.
A múlt héten pedig fővárosi János kórház ortopéd traumatológiai osztályán romlott el a klíma, emiatt a műtőkben és a kórtermekben is hamar 30 fok fölé nőtt a hőmérséklet, így pedig műtéteket is el kellett halasztani.
A Magyar Orvosi Kamara szerint a hőhullámok miatt minden rendelőt és kórházi osztályt klimatizálni kellene, emellett a meglévő klímákra is költeni kellene, ezek ugyanis sokszor elavultak.”