Komjáthi Imre, az MSZP országgyűlési képviselője sikeresen hidat képezett a dolgozók és a kormányzat között, miután levelet írt a minisztereknek a Dunaferr nehéz helyzetével kapcsolatban. Az eredmény: a kormány képviselői végre leültek egyeztetni a szakszervezeti vezetőkkel.
Csütörtökön Fábián Gergely, az iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár, valamint Dr. Czomba Sándor, a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár fogadta a Dunaferr-Vasas Szakszervezet képviselőit. Fábián Gergely ígéretet tett arra, hogy már másnap tárgyalni fog a cég tulajdonosával, hogy a cégvezetés mindenben partnere legyen a szakszervezetnek.
Czomba Sándor pedig elmondta, hogy mielőbb személyesen is ellátogat a gyárba, és minden lehetséges eszközt igénybe vesznek, hogy megoldást találjanak a dolgozók problémáira. Fontosnak tartják azt is, hogy legyen egy „B” terv arra az esetre, ha a cég gondjai nem oldódnak meg.
Kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a szakszervezettel folyamatos és rendszeres legyen a kommunikáció.
Tisztában vannak vele és értik, hogy a dolgozókat jelentős bérkiesés éri, és keresik a lehetőséget, hogy a kormány milyen módon tud ebben segíteni, figyelembe véve azt is, hogy egy magáncégről van szó.
Komjáthi Imre külön megköszönte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közbenjárását, amelynek köszönhetően ilyen gyorsan létrejöhetett a találkozó, annak ellenére is, hogy a Dunaferr ügye nem tartozik az ő minisztériumához.
„Szakmai javaslataimat mindkét fél számára befogadható volt és megtárgyalásra került, ami igazi szakmai elismerés számomra” – mondta Komjáthi Imre.
A találkozó fontosságát Komjáthi egy hasonlattal érzékeltette: „Megfelelő segítség és táplálás nélkül a legerősebb gyökerű fa is képes kidőlni. Igaz ez a hasonlat a Dunaferrre is, amely hazánk egyik legnagyobb múltú vállalata.”
Komjáthi Imre hosszú ideje figyelemmel kíséri az acélipari óriás sorsát, amely megfelelő kormányzati segítség nélkül nem fog tudni talpon maradni.
A munkavállalók ismét nagy bajban vannak, hiszen az újabb tulajdonosváltás sem hozott megoldást. Jelenleg egy indiai befektető vezeti a vállalatot, de olyan volumenű problémákkal küzdenek, hogy ha nem sikerül megoldást találni, akkor a vállalat végül bezárásra kényszerülhet.
Komjáthi Imre a kialakult helyzet miatt néhány nappal ezelőtt levélben fordult a kormány illetékes minisztereihez, Szijjártó Péterhez és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterhez, hogy vessék latba befolyásukat a helyzet megoldása érdekében.
„Itt az ideje, hogy a kormány partnerként tekintsen a dolgozók érdekeiért küzdő szakszervezetekre, és mindent megtegyenek a dolgozók bérkiegészítéséért. A Dunaferr sorsa több mint tízezer ember életét befolyásolja, ezért mindent meg kell tenni a vállalat megmentéséért!” – hangsúlyozta Komjáthi Imre.
A találkozó reményt adhat a Dunaferr dolgozóinak, hogy végre megoldás születik problémáikra, és a vállalat továbbra is működni tud.