Nyílvánosságra került Varga Judit vallomása – Megdöbbentő dolgokat állított az ügyészségen

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Valójában nem is történt semmi – állítják.

Varga Judit a nyílvánosságra került hangfelvételek tükrében volt kénytelen az ügyészségnek vallomást tenni. Ezeket a hangfelvételeket Magyar Péter hozta korábban nyílvánosságra és adta át az ügyészség részére.

Nem tudja, hogy mire gondolt, amikor azt mondta, hogy Polt Péter nem ura a helyzetnek. Állítólag mindig ráhagyta a férjére, amit Polttal kapcsolatban mondott.

Csütörtök délelőtt sajtótájékoztatós tartott a Központi Nyomozó Főügyészség a Magyar Péter hangfelvétele miatt indított eljárásról.

A sajtótájékoztatón közölték, hogy Magyar egyik állítása sem állja meg a helyét,

az ügyészség szerint kapcsolat Rogán és Schadl között, az iratokat nem manipulálták, és Völner Pált sem értesítették a megfigyeléséről.

A sajtótájékoztatón felolvasták Varga Judit volt igazságügyi miniszter vonatkozó kijelentéseit is, amik a kihallgatás során hangzottak el:

„Nem tudom, hogy mire gondoltam akkor, amikor azt mondtam, hogy Polt Péter nem ura a helyzetnek.

Nem értettem azt sem, hogy lehet, hogy az iratokat szétszórják a sajtónak. A férjem rendszeresen gyalázta a legfőbb ügyészt, de én mindig ráhagytam, amit vele kapcsolatban mondott.

Nem tudom, hogy ebben a lelki állapotban miért mondtam.”


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?