Súlyos, stratégiai hibát vétettek Orbánék

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Orbánék belesétáltak a DK csapdájába.

A parlament elé terjesztette a Demokratikus Koalíció (DK) azt a közös ellenzéki gyermekvédelmi javaslatot, amely megnyugatótan megelőzte volna a bicskei esethez hasonló incidenseket.

A Fidesz azonban elutasította az ellenzék közös gyermekvédelmi javaslatait a Parlament keddi ülésén.

Arató Gergely a DK parlamenti képviselője így nyilatkozott az ügyben:

A javaslataink között volt többek közt a közoktatásban dolgozók gyermekvédelmi képzése, a jelzési kötelezettség kiterjesztése egyesületekre, alapítványokra és egyházi személyekre, valamint a pefodilsegítők szigorúbb büntetése.

A politikus szerint ezzel bebizonyosodott, hogy a Fidesz a pefodilok oldalán áll.

Valójában nem a gyerekeinket akarják megvédeni, hanem csak a saját haverjaikat, még akkor is, ha sze&@ális bűncselekményt követnek el.

A DK szerint szükséges a gyermekvédelmi törvény szigorítása, ezért nem szavaztunk nemmel, ugyanakkor a DK módosítói nélkül az új törvény elégtelen

– ezért tartózkodtak a szavazáson a DK képviselői.

„Mi, szociáldemokraták nem fogjuk feladni a harcot, meg fogjuk védeni a gyerekeinket az orbáni pefodilhálózattól!”

– zárul a DK közleménye.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?